8p

Izgalmas változások előtt áll a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE). Magyarország legnagyobb gazdaságtudományi egyetemén célunk, hogy lépést tartsunk a piaci elvárásokkal és a hallgatói igényekkel. Üzleti partnereinkkel tananyagfejlesztésbe kezdtünk, korszerűsítjük az oktatást, jelenlegi és végzett hallgatóinknak pedig álláskereső portált indítunk. Tovább építjük a BGE Alumnit, melynek hatalmas mérföldköve volt az idén megrendezésre került nagy sikerű első BGE Alumni Fest. Az eseményen a jó hangulatú networking mellett BGE-s alumnik, akik ma már sikeres vállalkozók és üzleti szakemberek osztották meg saját tapasztalataikat a sikerhez vezető útról – mondja Vértesy Eszter, a BGE üzleti partnerségért és alumni kapcsolatokért felelős vezetője, akivel közel egy éve beszélgettünk még a formabontó rendezvény megrendezése előtt. Azóta számos előrelépés, jelentős esemény történt az egyetem és az üzleti szféra kapcsolatának erősítésében: új vállalati együttműködések születtek, többek között az EY-jal és a KPMG-vel, és tovább folytatódott a BGE Vállalati Mentorprogram is, melyben a hallgatók vállalati környezetben, vezető kollégák bevonásával ismerhetik meg egy vezető mindennapjait.

Vértesy Eszter, a BGE üzleti partnerségért és alumni kapcsolatokért felelős vezetője
Vértesy Eszter, a BGE üzleti partnerségért és alumni kapcsolatokért felelős vezetője
Fotó: BGE

Hogyan értékeli az elmúlt időszakot, milyen eredményeket értek el az alumni közösség (tovább)építése terén?

A BGE Alumninak szóló, egyedi installációval megrendezett első nagy rendezvényünkön, a BGE Alumni Festen idén február végén igazi fesztiválhangulatot élhetett át közel 200 résztvevő, volt hallgatóink, valamint üzleti partnereink és munkatársaink. A rendezvényen többek között szó esett őszinteségről, hibázásról, üzleti rezilienciáról, mentális egészségünk megőrzéséről, generációváltásról, jól és rosszul sikerült üzleti döntésekről és üzleti divatról. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk az eseményt követően, így ez jó alapot, egyfajta lökést adott a további, ilyen jellegű rendezvényeink megszervezéséhez. Több szakmai reggelit is tartottunk az idén, ahol egy-egy iparág specifikus trendjeiről és problémáiról – Fogyasztói vélemények értékelése mesterséges intelligenciával, Fenntarthatatlan fenntarthatóság, avagy a beszállítói kör kihívásai Magyarországon – beszélgettünk partnereinkkel, a piac jelentős szereplőivel. Nyáron innovatív standdal jelentünk meg a Business Festen, ahol új partneri kapcsolatokat építettünk, valamint bemutattuk a résztvevőknek a legújabb BGE sörét.

Tovább építettük Magyarország legnagyobb üzleti közösségét, jelentősen bővült az alumni körünk és LinkedIn követőtáborunk, egyre tartalmasabb a BGE Alumni oldalunk. Az idei évben alumni hírlevelet is indítottunk, hogy a nálunk végzettek rendszeres híreket kapjanak az egyetemen alakuló változásokról és a nekik szóló programokról.  Alumni nagyköveteinkkel továbbra is folyamatos a párbeszéd, a közös gondolkodás az alumni közösség jövőjéről, közös projektekről, rendezvényekről. Az elmúlt időszakban pedig több nagy horderejű stratégiai partnerséget alakítottunk ki meghatározó vezető vállalatokkal, többek között az EY-jal és a KPMG-vel.

 

Ezek a stratégiai megállapodások minden bizonnyal új dimenziókat nyitnak az egyetem életében. Mit jelentenek ezek az együttműködések a BGE-nek?

A BGE Magyarország legnagyobb gazdaságtudományi egyetemeként több száz üzleti partnerrel működik együtt. Úgy szoktuk ezt megfogalmazni, hogy együttműködésre és kölcsönös előnyökre építő közeget szeretnénk teremteni és fenntartani a felsőoktatási és az üzleti szektor között. Valós és tartós stratégiai partnerségekben vagyunk érdekeltek, de ezek intenzitása és mélysége természetesen eltérő, az egyedi céges igényekhez szabható. Az oktatási együttműködés keretében például a hallgatók olyan, a tananyaghoz szervesen kapcsolódó tudásra tehetnek szert, amelyhez alapból nem férnének hozzá. Miközben ők átlag feletti képzést kapnak, a vállalat lehetőséget kap rá, hogy felfedezze azokat a tehetségeket, akikben a legtöbb potenciált látja a saját szempontjai alapján.

Ezek az együttműködések sokfélék lehetnek, a vendégelőadásoktól és szakmai gyakorlatoktól kezdve a TDK szponzoráción és szakmai támogatáson át az intenzív kurzusokig. Lehet kutatási együttműködés, és olyan partnerünk is van, amelyiknél toborzásfókuszú a megközelítés, és az egyetem által szervezett állásbörzéhez csatlakozik. De lehetőséget adunk a cégek fizikai megjelenésére is: brandingelhetnek tantermet, kitelepülhetnek az egyetemen, szponzorálhatnak egyetemi eseményeket.

 

Az EY-jal és a KPMG-vel milyen jellegű partnerség jött létre?

Kiemelt partnereinkkel kötött megállapodások fókuszában széles körű oktatási együttműködések megvalósítása áll, amelyek évről évre további lehetőségeket nyitnak meg az intézmények céljainak közös elérésében. Fontos számunkra, hogy a hallgatóink olyan képzést kapjanak, amely szorosan illeszkedik a valós munkaerőpiaci igényekhez. Az EY és a KPMG stratégiai együttműködései pontosan ezt támogatják. Az EY szakemberei például vendégelőadásokat és szakmai eseményeket tartanak, részt vesznek a BGE záróvizsga bizottságok munkájában is. A KPMG hasonlóképpen bekapcsolódik a képzéseinkbe, a pénzügy és számvitel, a gazdálkodási és menedzsment, valamint a gazdaságinformatikus alapszakos hallgatóknak tart kurzusokat, továbbá részt vesz a PSZK+ tehetséggondozó programban.

 

Az oktatáson túl milyen konkrét előnyöket nyújtanak ezek az együttműködések a hallgatók számára?

Az oktatásunkban való részvételen túlmutatnak ezek a megállapodások. Mindkét vállalat a képzési tartalmak fejlesztésében is aktív szerepet vállal, valamint segíti a hallgatók gyakorlati tapasztalatszerzését és karrierjük tudatos alakítását. Megjelennek az egyetem karriernapjain, gyakornoki és pályakezdő állásokat kínálnak. A KPMG mentorálást (karriertanácsadás, soft skillek fejlesztése) is nyújt a BGE hallgatói számára, az EY pedig lehetőséget biztosít arra, hogy a hallgatók budapesti irodájukban nyílt napokon vehessenek részt, ahol első kézből ismerhetik meg a vállalati működést és karrierlehetőségeket. Mindkét partner esetében infrastrukturális támogatásról is beszélhetünk, hiszen mindketten közösségi teret hoztak létre a BGE zuglói kampuszán, így mondhatjuk, hogy szerepet vállalnak a BGE közösségi életében is. Emellett csatlakoztak a BGE Vállalati Mentorprogramjához is.

 

Valóban, az egyre népszerűbb BGE Vállalati Mentorprogramról még nem is beszéltünk. Miért érdemes ehhez kapcsolódnia egy vállalati vezetőnek és a hallgatónak?

2023 őszén indítottuk el a programot, amely valóban egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az aktuális, 2024/2025-ös őszi félév során már közel 100 mentor-mentee páros kezdte meg a közös munkát, a tavaszi félévben pedig immáron negyedik alkalommal fogjuk elindítani. Célunk, hogy a hallgatók vállalati környezetben, vállalati vezetők bevonásával ismerjék meg a vezetői szerepet, egy sikeres nagyvállalat működését, munkahelyi kultúráját. A vállalatok által delegált mentorok megmutatják a mentee hallgatóknak, hogy milyen vezetői készségek kellenek ahhoz, hogy valakiből jó vezető váljon, milyen fejlődésen kell keresztülmennie, ehhez milyen eszközök állnak rendelkezésére, milyen jógyakorlatokat érdemes követnie. A félévben a párosok 6 alkalommal találkoznak majd, melyek során a résztvevő hallgatóknak lehetőségük nyílik valódi tárgyalásokon és projektekben is részt venni.

A mentorprogram tehát hosszútávú, mindkét érdekelt fél számára előnyös partnerség keretében nyújt lehetőséget a résztvevő vállalatoknak, hogy hasznos gyakorlati tudást adjanak át a jövő generációjának, és eközben a mentorok megismerjék a jelenlegi egyetemista generáció munkahelyi elvárásait.

 

Milyen terveik vannak a jövőre nézve, merre tovább?

Mindenféleképpen tovább szeretnénk mélyíteni üzleti partnereinkkel a kapcsolatokat, illetve tovább szélesíteni az együttműködések körét.  Számos vezető üzleti szakembert tervezünk bevonni a tananyagfejlesztéseinkbe, oktatási tevékenységünkbe. Büszkék vagyunk rá, hogy jelenleg is többek között olyan meghatározó partnerekkel dolgozhatunk együtt, mint az Auchan, a Bosch, a Danubius Hotels, az Eventrend Group, a Grundfos, az OTP Bank, a Schneider Electric, az UniCredit Bank, a Tesco, a WizzAir vagy a WTS Klient. Készülünk a márciusban megrendezésre kerülő állásbörzére, és terveink között szerepel egy egyetemi állásportál elindítása is, hiszen célunk, hogy már az egyetemi évek alatt is segítsünk hallgatóinknak a munkakeresésben. Alumni közösségünket is tovább építjük, olyan programokkal készülünk számukra jövőre, amelyekre a legélénkebb az érdeklődés és a legnagyobb a nyitottság.

További információ:

BGE Üzleti partnerségek

BGE Alumni

BGE Vállalati Mentorprogram – jelentkezés mentornak: itt

Címkék: Vállalat BGE KPMG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG