2p

A JPMorgan Chase 330 millió dollárt fizet a malajziai kormánynak egy olyan megállapodás részeként, amely az 1MDB állami alap több milliárd dolláros botrányában betöltött szerepével kapcsolatos összes ügyét rendezi – közölte mindkét fél pénteken.

Malajziai és amerikai nyomozók szerint legalább 4,5 milliárd dollárt loptak el az 1Malaysia Development Berhad (1MDB) alaptól egy globális rendszerben 2009 és 2014 között – idézi fel a Reuters.

2021-ben az 1MDB beperelte a JP Morgan, valamint a Deutsche Bank és a Coutts & Co. egységeit, hogy megtérítse az alap valószínűsített veszteségeit, a cégek feltételezett „gondatlanságára, szerződésszegésére, csalásra/károsításra irányuló összeesküvésre és/vagy tisztességtelen segítségnyújtásra” hivatkozva.

A bírósági dokumentumok szerint 800 millió dollárt követelt a J.P. Morgan (Switzerland) Ltd.-től. Pénteken a JPMorgan és Malaysia közös nyilatkozatban közölte, hogy a vállalat a megállapodás összegét a kormány 1MDB vagyon-visszaszerzési számlájára utalja.

Kuala Lumpur, a malájziai főváros fényei nem mindent világítanak meg
Kuala Lumpur, a malájziai főváros fényei nem mindent világítanak meg
Fotó: Wikipédia/Azreey

Pénz most, nincs több per a jövőben

„A megállapodás rendezi az összes meglévő és potenciális követelést, és mindkét felet kötelezi az 1MDB-vel kapcsolatos jövőbeli követelések vagy perektől való elállásra” – áll a közleményben.

A felek visszavonják továbbá az 1MDB által a JPMorgan egység ellen korábban a Malajziai Legfelsőbb Bíróságon benyújtott perrel kapcsolatos összes függőben lévő fellebbezést is – közölték.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Duplázott az Nvidia
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:11
A Nvidia negyedéves nyeresége 94 százalékkal nőtt.
Vállalat Nagybankok Európában: kiderült, melyik országban hány található
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:12
Átlagosan hat nagybank van egy európai országban, a hét nem olyan sok – írja elemzésében az Mfor.hu.
Vállalat Nyáron már ezekbe a horvát városokba is Wizz Airrel repülhetünk
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 19:45
Újabb, Magyarországhoz még közelebbi horvát városba indít járatokat a Wizz Air. Nyáron Dubrovnik mellett már Zadarba is szinte pillanatok alatt el lehet jutni majd repülővel.
Vállalat Ez fájni fog: óriási elbocsátásokat jelentett be a brit sportautó-gyártó
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 13:30
Az Aston Martin Lagonda brit sportautó-gyártó a tavalyi 5 százalék után idén jóval nagyobb, a munkaerő akár 20 százalékát is érintő létszámleépítést tervez – jelentette be a cég szerdán.
Vállalat Nagy üzletet jelentett be, chipgyártóban lehet tulajdonos a Facebook anyavállalata
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 12:30
100 milliárd dolláros megállapodást írt alá a Meta és az Advanced Micro Devices (AMD).
Vállalat Elindul Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása, óriásit nőhet a kapacitás
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 12:15
Nagyszabású szélerőmű-fejlesztést indít a Green Energy Investhor Zrt. (GEI) a Kisalföldön: a Vadosfa térségében, mintegy 15 kilométeres körzetben tervezett beruházás 70 korszerű szélturbinával összesen 499 MW új beépített kapacitást hoz létre. Éves szinten így várhatóan 1200 GWh villamosenergia-termelést biztosít majd.
Vállalat Felejthető éven van túl Európa egyik legnagyobb bankja
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 08:45
A brit HSBC Holdings Plc., Európa legnagyobb, de elsősorban Ázsiára összpontosító bankjának nyeresége 7 százalékkal csökkent tavaly.
Vállalat A nemkívánatos nagybankok óvatosan szóltak vissza Nagy Mártonnak
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 19:40
A nemzetgazdasági miniszter szerint csak öt nagybanknak van megfelelő hely Magyarországon.
Vállalat A Mol közleményben reagált a gyanúra
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 17:40
Bennfentes kereskedés gyanújával fordult a jegybankhoz a tőzsdei kisbefektetőket képviselő szövetség.
Vállalat Figyelmeztetést adott ki a Wizz Air, ekkor jön a leállás
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 13:25
Egy tervezett karbantartás lesz az ok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG