3p

A turisták száma 10-20 százalékkal nőtt, a dél-balatoni vendéglátóhelyek és kisüzletek forgalma átlagosan 10-15 százalékkal emelkedett a tavalyi, jónak számító évhez képest - hangzott el a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviseletének (KISOSZ) sajtótájékoztatóján csütörtökön Siófokon.

Kertész Rezső, a KISOSZ társelnöke a balatoni szezonértékelő fórumon elhangzottakat összefoglalva elmondta, sokat számított a forgalom alakulásában, hogy az időjárás kedvezően alakult. A vendégek mintegy 80 százaléka belföldi turista volt, sokan hosszított hétvégékre érkeztek az üdülőrégióba. A vendéglátósok visszajelzései szerint elmaradtak a hosszabb ideig a Balatonnál maradó külföldiek, főleg a német és olasz turisták hiányoztak. Az ennek ellenére tapasztalt forgalomnövekedés annak is köszönhető, hogy átjárhatóvá váltak a Szépkártya-zsebek, így a magyarok fel tudták használni az eddig bent ragadt juttatásaikat is a fizetéseknél.

A KISOSZ szerint nem szabadultak el az árak a Balatonnál (fotó: MTI)
A KISOSZ szerint nem szabadultak el az árak a Balatonnál (fotó: MTI)

Kertész Rezső cáfolta azokat a híreket, amelyek elszabadult balatoni árakról szóltak. Szerinte áremelkedések voltak, de azt az élelmiszer-alapanyagok árainak növekedése okozta. Míg Balatonfüreden, vagy Siófokon ezt a vendéglősök be tudták építeni az áraikba, a nyugatabbra eső tóparti településeken nem mindenhol sikerült. A legtöbb helyen biztosítottak kedvező árú turista-menüt is, egy sima fokhagymás lángos átlagára 650 forint volt a déli parton, és a sört is jóval olcsóbban adták, mint a horvát tengerparton - sorolta a társelnök.

Beszélt arról is, hogy a vállalkozók beszámolói szerint rendben zajlottak a hatósági ellenőrzések. "Korábban empátiát kértünk, azt, hogy ne délben, a legnagyobb forgalomban tartsák fel a vendéglátósokat, amit idén megkaptunk, köszönjük! - fogalmazott.

A nyári szakképzett munkaerőhiány már állandósult a Balatonnál, de idén, szemben az elmúlt egy-két évvel, egy egységet sem kellett emiatt bezárni - mondta Makkos Péter, a KISOSZ fonyódi térségének elnöke. Szerinte összességében zökkenőmentes nyár volt, ellátáshiány nem alakult ki a turistatömegeket vonzó hétvégéken sem.

Nyaranta a diákmunkások segítik ki a balatoni vállalkozókat, akiknél az a legnagyobb gond, hogy nem az egész nyarat, csak többnyire néhány hetet kívánnak dolgozni - mondta több vállalkozó is. Példaként arra, hogy a szezonális munkásokra milyen nehéz építeni, egyikük elmesélte, hogy egy büfést augusztus 20-a előtt egy nappal hagyott ott hat dolgozója, mert szerettek volna még egy nagyot "bulizni" nyár végén.

A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy a 15 dél-balatoni településen a vendéglátóhelyek száma érdemben nem változott az elmúlt hat évben, tavaly 1421 volt a KSH adatai szerint. A kiskereskedelmi üzletek száma viszont 1807-ről fokozatosan 1567-re csökkent a multi-üzlethálózatok terjedése miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG