4p

Magyarországon épít óriási akkumulátorgyárat a világ 10 legnagyobbja közé tartozó kínai Sunwoda.

Mintegy 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda, és ennek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A Sunwoda-beruházás bejelentését beharangozó Facebook-poszt képe Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter oldaláról. Fotó: Facebook / Szijjártó Péter
A Sunwoda-beruházás bejelentését beharangozó Facebook-poszt képe Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter oldaláról. Fotó: Facebook / Szijjártó Péter

A tárcavezető arról számolt be, hogy a világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártója közé tartozó vállalat Magyarországon hozza létre az első európai üzemét a kontinens autóipara részéről mutatkozó növekvő kereslet miatt. Májusban egyébként egy közleményben elejtett mondat alapján már felröppent a hír, hogy Magyarországra jöhet a Sunwoda.

A cég az első ütemben 93 milliárd forintos beruházást hirdetett meg, de a projekt értéke a többi építési szakasszal, hosszú távon el fogja érni az 580 milliárd forintot, s így több ezer munkahelyet teremt majd Nyíregyházán - közölte.

"Ez az idei évben bejelentett legnagyobb beruházás eddig. Ez a harmadik olyan beruházás idén, amely egymilliárd euró fölötti értéket képvisel, és ezzel már biztossá válik azon vállalásunk teljesíthetősége, miszerint a tavalyi beruházási rekordot idén nemcsak meghaladjuk, hanem meg is duplázzuk" - húzta alá.

A miniszter hangsúlyozta, hogy ezzel a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül már öt jelen lesz hazánkban, amelyek világpiaci részesedése 49,4 százalék a szektorban.

Azt ígérik, nagyon környezetbarát lesz

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a Sunwoda számára a környezetvédelem kiemelten fontos, a gyár teljes vízigényének 90 százalékát tisztított szennyvízből fogják biztosítani, és pusztán kézmosási, ivási és egyéb hasonló célokból fognak ivóvizet felhasználni, ráadásul szennyvíz-előkezelőt is építenek.

A cég napelemparkot is telepíteni fog, és így alapvetően megújuló energiával biztosítják majd az üzem működését, ami elősegíti, hogy Magyarország továbbra is azon kevés ország között lehessen, amelyek a károsanyag-kibocsátásuk csökkentése mellett tudják növelni a gazdasági teljesítményüket. Mi több, a gyár csatlakozni fog az önkormányzati monitoring rendszerhez a levegő-, talaj- és vízszennyeződések megelőzésének garantálása érdekében - sorolta.

"A vállalat nemhogy csak azt vállalja, hogy betartja a magyarországi, egyébként európai összevetésben is rendkívül szigorú előírásokat, hanem azt is, hogy még szigorúbb feltételeket szab" - mutatott rá. Majd ennek kapcsán kiemelte, hogy a Greenpeace az elsők között üdvözölte nemrég azt a bejelentést, amely szerint újabb nagy elektromos akkumulátorgyárat építenek az Egyesült Királyságban. "Ezért kérek mindenkitől majd óvatosságot és körültekintést akkor, amikor magvas véleményeket fogalmaz meg erről a beruházásról" - jelentette ki.

2025-ben már kezdődik a termelés

 A Sunwoda csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy a Sunwoda cégcsoport elektromobilitási vállalataként funkcionáló Sunwoda Mobility Energy Technology Co., Ltd. (SEVB) eddigi legmodernebb akkumulátorgyárát építi fel Nyíregyházán a Déli Ipari Park területén. Az építkezés jövőre indul és a tervek szerint 2025 legvégén kezdődik el a termelés. Az üzem lítium-ion energiaforrásokkal látja majd el Nyíregyházáról a kontinens autóipari szereplőit.

A Sunwoda vállalatcsoportot 1997-ben alapították, központja Sencsenben található. Az elektromos járművekhez 2008-ban kezdett el akkumulátorokat gyártani. Termékportfóliója kiterjedt, számos energiatárolási technológiát és ahhoz kapcsolódó hardvert kínál az iparág ismert háztartási márkái számára. Gyárai Kínában és Indiában találhatók.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG