3p

A Toyota Motor szerdán közölte, hogy megkezdte a termelést 13,9 milliárd dollár értékű észak-karolinai akkumulátorgyárában, miközben fokozza hibridgyártását, és megerősítette, hogy a következő öt évben 10 milliárd dollárt fektet be amerikai gyártókapacitásainak fejlesztésébe.

A japán autógyártó először 2021 decemberében jelentette be a tervet, amelynek célja, hogy hibrid és elektromos járművekhez gyártson akkumulátorokat. Az üzemben készülő akkumulátorok a Camry, a Corolla Cross, a RAV4 hibridváltozatait, valamint egy még be nem jelentett, háromsoros, teljesen elektromos SUV-t látnak majd el energiával. A gyár jelenleg a Kentuckyban működő üzem és az alabamai Mazda–Toyota vegyesvállalat hibridmodelljeihez szállít akkumulátorokat – jelentette a Reuters.

„A következő öt évben további 10 milliárd dolláros befektetést tervezünk az Egyesült Államokban gyártókapacitásaink bővítésére, amivel az országban összesen több mint 60 milliárd dollárra nő beruházásaink értéke” – mondta Ted Ogawa, a Toyota Motor North America elnöke.

A Toyota tizenegyedik amerikai gyára egy 749 hektáros területen fekszik, és teljes kapacitás mellett évente 30 GWh-nyi akkumulátort tud előállítani. Az üzemben 14 gyártósor működik majd, amelyek plug-in hibrid és teljesen elektromos járművek akkumulátorait készítik. A gyár végül 5 ezer dolgozót foglalkoztat.

Kedvezőbb amerikai kilátások
Kedvezőbb amerikai kilátások
Fotó: X/Toyota USA

Vegyenek Toyotát!

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump, a múlt hónapban Japánban tett nyilatkozatában megerősítette, hogy a Toyota 10 milliárd dolláros befektetést tervez az Egyesült Államokban. „Menjenek, és vegyenek Toyotát” – mondta Trump, aki korábban élesen bírálta a japán és más külföldi autóimportot, és magas vámokat vetett ki az importált járművekre.

A Toyota a leglassabb autógyártók közé tartozott a teljesen elektromos járművekre való átállásban, de gyorsan megkezdte legnépszerűbb modelljeinek hibriddé alakítását.

„Tisztában vagyunk vele, hogy nincs egyetlen út a fejlődéshez” – mondta Ogawa szerdán. – „Ezért továbbra is kitartunk a többirányú megközelítés mellett, és üzemanyag-hatékony benzinmotorokat, hibrideket, plug-in hibrideket, akkumulátoros és hidrogéncellás elektromos járműveket kínálunk.”

Hibrid megoldás

Más autógyártók, például a Volkswagen, szintén bejelentették, hogy több hibridet vezetnek be, miután a Trump-kormányzat visszavonta az elektromos járművekhez kapcsolódó adókedvezményeket és megszüntette azokat a büntetéseket, amelyek az elektromos autók értékesítését ösztönözték.

Sean Duffy közlekedési miniszter az eseményen elmondta, hogy a kormányzat hamarosan javaslatot tesz az üzemanyag-takarékossági szabványok enyhítésére, mondván, hogy a korábbi szabályozás „túlzottan szigorú” volt.

Duffy januárban aláírta azt a rendeletet, amely elrendeli a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal számára, hogy vonja vissza a Joe Biden elnöksége idején, a 2022–2031-es modellévekre vonatkozó üzemanyag-hatékonysági előírásokat, amelyek célja az autók és teherautók üzemanyag-fogyasztásának drasztikus csökkentése volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
Vállalat Ezért tarolják le Európát a kínai autógyártók, de már közel lehet a fordulat?
Imre Lőrinc | 2026. október 4. 12:38
Már lassan meg sem lepődünk azon, hogy sorra teszik közzé a legnagyobb európai autógyártók a profitfigyelmeztetéseiket. A német cégeknél különösen erős ez a hullám, az indokok között pedig rendre előkerül a kínai piacról való kiszorulás, valamint a kínai márkák európai előretörése. Az iparágat övező negatív hangulat a magyar tőzsde autós vállalatát, az AutoWallist is érinti. A cég a következő két évben ezért sem valószínű, hogy osztalékot fizetne a részvényeseinek, de kitart eddigi stratégiája mellett.
Vállalat „Mindig olyan stratégiát igyekszem kidolgozni, amely válságálló” – interjú a Longines vezérével
Kovács János | 2026. október 4. 05:54
A világ ritmusa sokkal gyorsabb, mint 10-15 évvel ezelőtt, ami nagyobb agilitást követel meg a döntéshozatalban, valamint gyorsabb reakciót és a világban potenciálisan bekövetkező események előrejelzését – erről is beszélt lapunknak Patrick Aounnal, a luxusórákat gyártó svájci Longines vezérigazgatója.
Vállalat Mészáros Lőrinc nemhogy gyengülne, éppen ellenkezőleg
Privátbankár.hu | 2026. október 3. 08:27
Nőtt a leggazdagabb magyar részesedése az Opus Global Nyrt.-ben.
Vállalat Így alakítja át üzleteit az Aldi: jönnek a raklapok a boltokba
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 14:59
A 188 üzlet közül 124-et már átalakítottak, további 36 üzlet pedig még idén új elrendezést kap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG