3p

Hajlana rá a munkaadói és a munkavállalói oldal is.

Ennek lehetősége a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról folyó tárgyalás szerdai fordulóján vetődött fel, a kormány a hétfői kormányülésen vizsgálná meg a felek javaslatait - mondták el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) ülése után az egyes oldalak képviselői az MTI-nek.

(Fotó: Pixabay)
(Fotó: Pixabay)

A megbeszélésen a kormányzati oldalt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter képviselte és jelen volt Bodó Sándor, a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára is.

Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke elmondta: a járványhelyzet és a gazdaság alakulásának bizonytalansága miatt merült fel a tárgyaláson a többlépcsős béremelés lehetősége. Első lépésben január 1-től az infláció mértékével megegyező béremelés lehetne, és akár már most előre meghatározhatnák, hogy a helyzet javulásával milyen mértékben emelkednének a bérek - tette hozzá a szövetség elnöke, aki szerint a többlépcsős megoldástól egyik fél sem zárkózott el.

Minél előbb legyen javaslat 

Palkovics László arra kérte a munkaadói és a munkavállalói oldalt is, hogy minél előbb dolgozzák ki pontosan a javaslatukat, hogy azt a hétfői kormányülésen be tudja mutatni a kabinetnek.

Zs. Szőke Zoltán hozzátette, a munkaadói oldal két másik szereplőjével - Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára és Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke  - csütörtökön délelőtt ülnek le tárgyalni, hogy kialakítsák az álláspontjukat, amelyet legkésőbb vasárnapig eljuttatnak Palkovics László miniszterhez.

Megismételte, hogy a munkáltatók továbbra is fontosnak tartják a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) 2 százalékpontos csökkentését. Amennyiben ezt a lépést a kormány már január 1-jével megteszi, akkor a korábbi 3 százalékos béremelési javaslatuk helyett 4 százalékos béremelést is el tudnának fogadni.

Januártól 6,5 százalék

Mészáros Melinda, a Liga szakszervezetek elnöke elmondta, hogy a munkavállalói oldal már a tárgyaláson felvázolt egy több lépcsőben megvalósítható béremelést, amelyben január 1-től 6,5 százalékban határozták meg a béremelés első lépcsőjét. A szakszervezetek szerint a minimálbér és a garantált bérminimum további emelkedésénél olyan mutatókat kell majd figyelembe venni, mint például a GDP vagy az infláció változása.

Ezen felül felvetették a kormánynak, hogy a munkaadókat terhelő szocho helyett inkább a munkavállalók terheit enyhítse, és törölje el a 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulékot, hiszen ez a lépés azonnali nettó jövedelem-emelkedést eredményez a dolgozóknak és egyúttal a bértorlódás kezelésében is segítséget jelenthetne.

December 30-ig döntsenek!

Mindkét fél megerősítette egyrészt, hogy jövő héten kedden folytatódnak a bértárgyalások, másrészt, hogy az ülésen Palkovics László miniszter felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy az idén utoljára december 30-án lesz kormányülés és addigra szeretné lezárni a bértárgyalásokat, hogy ott már a megállapodás részleteit tudják kihirdetni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Hiába a módosítások, a korrupció melegágya maradhat a közbeszerzési rendszer?
Imre Lőrinc | 2026. július 22. 08:43
Túlburjánzott, alacsony hatékonysággal működő intézmények, hiányzó felelősségi körök és a korrupció melegágya: hiába módosított a kormány a hazai közbeszerzési törvényen, a háttérrendszer reformja nélkül félő, hogy az évente 4-5 ezermilliárd forintot megmozgató piac alapjaiban nem fog megváltozni.
Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG