2p

Maga az Audi-főnök beszélt az autógyárak jövőjéről. 

Döllner a Reuters hírügynökségnek nyilatkozott Párizsban, az Audi új kompakt elektromos modellje, az A2 e-tron bemutatóján, ahol a prémiummárkák hatékonyságának javításáról beszélt. Kiemelte, hogy a németországi neckarsulmi üzem optimalizálása kiemelt feladat, mivel 2034 utánra már nem osztottak be oda új modelleket. A gyár jövőjére vonatkozó terv kidolgozásán az üzemi tanáccsal közösen dolgoznak – írja a Portfolio.

A győri gyár helyzetéről ugyanakkor egyértelműen fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a létesítmény a Volkswagen-csoport egyik legnagyobb alkatrészgyártó üzeme, így a jövője nem kérdéses.

A Volkswagen felügyelőbizottsága a múlt héten egyhangúlag jóváhagyta az úgynevezett jövőtervet, amely a csoport versenyképességének növelése érdekében további ötvenezer munkahely leépítését irányozza elő. A kijelentés azért különösen fontos, mert a Volkswagennél zajló átalakítási tervek részeként még a múlt héten is felmerült a győri autógyártás esetleges megszüntetése.

Maga a nagyvezér beszélt erről
Maga a nagyvezér beszélt erről
Fotó: Audi Hungaria

Döllner hosszan beszélt a VW jövőjéről, majd kijelentette: 

A győri telephely szerepe jóval szélesebb a jármű-összeszerelésnél. z Audi Hungaria 2025-ben közel 1,59 millió hajtást gyártott, ezek közül csaknem 265 ezer már elektromos hajtás volt. Emellett több mint 200 ezer autó készült Győrben, köztük Audi Q3 és Q3 Sportback modellek, valamint Cupra Terramarok. A vállalat 2025 végén leányvállalatával együtt mintegy 11 430 embert foglalkoztatott.

Győr elektromobilitási szerepe közben tovább erősödik. Idén júniusban elindult az új MEBeco elektromos hajtás sorozatgyártása is, amelyet a Volkswagen-csoport több nagy volumenű kompakt elektromos modelljében használnak majd.

Az Audi Hungaria 1993-as megalapítása óta összesen 13,2 milliárd euró értékű beruházást valósított meg Győrben.

Mindez magyarázatot adhat arra is, hogy Döllner miért fogalmazott ennyire határozottan a magyar telephely jövőjéről. Miközben a Volkswagen európai gyártóhálózatának jelentős része még komoly átalakítás előtt áll, Győr a konszern hajtásgyártásában, elektromobilitási átállásában, járműgyártásában és fejlesztési hálózatában egyszerre tölt be fontos szerepet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG