4p
Ebben az évben is emelkedik az élelmiszerláncoknál dolgozók bére, viszont van, ahol már nem keresnek új munkaerőt.

Idén is emelik a munkabéreket az élelmiszerláncok, munkaerőt viszont nem mindenhol keresnek az MTI-nek nyilatkozó cégek tájékoztatása szerint.

A Lidl üzleteiben a tavalyi béremelések után ez év március 1-jétől további, átlagosan 8 százalékos emelést kapnak a bolti és raktári fizikai dolgozók - közölte a Lidl Magyarország Bt. A társaság hangsúlyozta: a kiskereskedelmi szektorban Magyarországon kiemelkedő, 2016 januárja óta összesen 32 százalékos béremelést valósítottak meg a bolti és a raktári fizikai munkavállalók körében. A Lidl Magyarország áruházaiban dolgozó munkavállalók átlagkereset jelenleg bruttó 334 ezer forint, amellyel az iparágra jellemző átlagbéreknél magasabb fizetést biztosít munkavállalóinak a cég - közölték. A vállalat több mint 4000 munkavállalót foglalkoztat, munkaerőhiánnyal nem küzdenek - számolt be a Lidl.

A Tesco magyarországi áruházaiban évek óta 20 ezer körül van a dolgozók száma, de a nagy forgalmú időszakokban megnő a létszám - közölte a Tesco-Global Áruházak Rt. Az áruházlánc a szakképzettségtől függetlenül minden munkatársának garantálja a bruttó 161 ezer forintos bérminimumot, ennek megfelelően ez év januárjától több mint 12 ezer Tesco-munkatárs alapbére nőtt. Minimálbérért továbbra sem alkalmaznak senkit - hangsúlyozta a társaság. A vállalat 2015. szeptember 1-je óta biztosítja a havi nettó 12 ezer forint értékű cafeteria-csomagot juttatásként minden munkatársának, a próbaidő letelte után. A Tesco a 2016-os és az új, 2017-es béremeléssel összesen több mint 5 milliárd forinttal többet költ munkavállalói bérére. Az idei további bérfejlesztési stratégián folyamatosan dolgoznak, annak eredményét a korábbi évekhez hasonlóan júniusban közlik - jelezte a vállalat.

Az áruházláncnál folyamatosan vannak nyitott pozíciók országszerte. A nagyobb nehézséget a szakképzett munkaerő felvétele jelenti, földrajzilag pedig különösen Nyugat- és Közép-Magyarországon okoz gondot munkaerőt találni - emelték ki, hozzátéve, hogy speciális toborzási tervet dolgoztak ki, együttműködve a munkaerő-kölcsönző cégekkel és diákszövetkezetekkel.

A csaknem 13 ezer munkavállalót foglalkoztató Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. már január elején megegyezett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) az idei béremelésről - közölte a társaság. A vállalat valamennyi dolgozója magasabb fizetést kap, mintegy négyezer munkatárs bére nőtt a minimálbér, illetve a garantált bérminimum jogszabályban rögzített mértékére, csaknem kilencezeré pedig különböző mértékben, de ennél magasabbra emelkedett. A tájékoztatás szerint a Spar már tavaly is 4 milliárd forint bérfejlesztést hajtott végre, ez 2017-ben eléri a 7 milliárd forintot, amelyet a járulékcsökkentés csak kisebb mértékben, 1,5 milliárd forint erejéig kompenzál, a nagy része saját forrás.

Ismertették azt is, hogy a Spar valamennyi dolgozója idén évi 100 ezer forintnyi készpénzes, béren kívüli juttatást kap. A vállalatnál több mint öt éve dolgozó munkatársak további évi 40 ezer forint értékű béren kívüli juttatást kapnak SZÉP-kártyán. Ezeken felül megmarad a dolgozók 13. havi juttatása is, amely egyedülálló a hazai élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban - hangsúlyozták. Az áruházláncnál jelenleg nincs létszámhiány - jelezték.

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. úgy fogalmazott: a vállalat minden évben törekszik a munkabérek reálértékének megőrzésére, így magyarországi megjelenésük óta minden évben emelték a béreket kisebb-nagyobb mértékben. Idén januártól az inflációt meghaladó mértékben növelték a munkavállalók béreit. Az Aldi példaként ismertette, hogy egy 30 órában dolgozó bolti eladó legmagasabb elérhető bruttó fizetése 233 325 forint, ami kiegészül a vasárnapi pótlékkal és az Erzsébet-utalvánnyal. Ugyanebben a pozícióban tavaly a legmagasabb elérhető bruttó fizetés 222 225 forint volt.

A bérezés mellett továbbképzési lehetőségeket, részmunkaidőben végezhető pozíciókat, rugalmas munkavégzést, egyes munkakörökben pedig külföldi munkavégzési lehetőséget is kínálnak a dolgozóknak - emelték ki.

Az Aldi csaknem 2500 dolgozót foglalkoztat Magyarországon, és hálózatukat folyamatosan bővítik. A dolgozói létszám az elmúlt években dinamikusan bővült, bár néhány pozícióra, például bolti eladónak nehezebb most megfelelő szakembert találni - közölték, hozzátéve, hogy az áruházlánc jelenleg több mint 200 pozícióra vár jelentkezőket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG