2p
A Daimler 10 milliárd euróból fejlesztene ki 10 villanyautó-modellt, de versenybe száll a Jaguar Land Rover is. Jönnek a 700 kilométer hatótávolságú autók.
Smart Forfour Electric - ez csak a kezdet

700 kilométer egy töltéssel!?

A Daimler 10 milliárd eurót fordítana villanyautók fejlesztésére - közölte a cég kutatási és fejlesztési igazgatója. Thomas Weber a Stuttgarter Zeitung című lapnak arról beszélt, hogy 2025-ig tíz villanyautó-modellel jelennek meg. Ebből három Smart márkájú lesz, és hogy az erősebb elemek akár 700 kilométer távra elegendő energiát nyújtanak majd.

A 700 kilométeres hatótávolság első hallásra rengeteg. Egy felmérés szerint jelenleg átlagosan 240 kilométert tudnak megtenni két töltés között az elektromos autók.  Az IFUA Horváth & Partners szakértői arra számítanak, hogy ez a távolság 2020-ra átlagosan meghaladja majd a 400 kilométert. A nemrég beharangozott Tesla Model 3-mal egy töltéssel a most megadott adatok szerint 215 mérföldet lehet megtenni, ami 345 kilométer. A Tesla Model S 370 kilométer megtételére lehet képes a gyári adatok szerint.

A Reutersnek korábban név nélkül nyilatkozó forrás azt mondta a hírügynökségnek, hogy a Daimler legalább hat villanyautó-modellt tervez piacra dobni, de ez a szám akár kilencre is nőhet, és a német gyár ezzel versenyre kel a piacon az amerikai Tesla és a német Volkswagenhez tartozó Audi cégekkel.

Maradnak a dízel Mercik Amerikában

A Volkswagen a héten jelentette be: nem árul többé dízelüzemű autókat az Egyesült Államokban a tavalyi botrány eredményeként. A Daimler marad az amerikai piacon a dízelekkel is - igaz, az idén eladott Mercedesek kevesebb mint egy százalékában van ilyen motor, míg néhány éve még 5 százalék fölött volt az arány.

Még egy versenyző: a britek is villanyautót gyártanak, állami támogatással

A legnagyobb brit autógyártó, a Jaguar Land Rover bejelentette, hogy villanyautó gyártását tervezi Nagy-Britanniában. A cég néhány nappal azután közölte ezt, hogy a brit kormány 390 millió font (bő 140 milliárd forint) támogatást hagyott jóvá a zöld technológia támogatására.  A JLR a napokban mutatta be első villanyautóját a Los Angeles-i Autószalonon és nagyratörő tervei szerint autóinak csaknem fele villanymeghajtású lesz az évtized végére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
Vállalat Tovább terjeszkedik az egyik leggazdagabb magyar
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:58
A Jellinek Dániel tulajdonába tartozó Indotek Group megvásárolta az Auchan Retail Internationaltől (ARI) az Auchan Magyarország Kft. fennmaradt 53 százalékos tulajdonrészét, és ezzel kizárólagos tulajdonosa lett a kereskedelmi láncot üzemeltető és az ingatlanjait birtokló társaságnak – jelentette be az Indotek Group pénteken.
Vállalat Egy magyar cég is bekerült a világ 400 legnagyobb vállalata közé
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:15
Megjelent a Forbes Global 2000 rangsora a világ legnagyobb tőzsdei cégeiről. Az OTP Csoport – négy év folyamatos előrelépést követően – idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe.
Vállalat A Közel-Keleten tárgyalt a 4iG vezetője aknavetők és lőszerek gyártásáról
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 17:48
Az Edge Group vezérigazgatója fogadta Abu-Dzabiban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG