2p
A tervek szerint jelentősen növelnék az elektromos autók részarányát a gyártásban.
Az Audi is akar egy részt az okosautó-piacról.

Tíz éven belül az eladások negyedét elektromos autókból szeretné összehozni az Audi, ezzel a BMW és a Mercedes-Benz mellett ők is nagyobb elköteleződést mutatnak a zöld technológia iránt, értesült a Reuters. A strtégiai irányváltást egyébként a japánok vezetik, jelenleg a Toyota, a Honda, a Lexus és a Nissan járnak élen az elektromos autógyártásban.

Óriási pénzek a fejlesztésre

A gyártó tavaly több mint 4 milliárd eurót fordított kutatás-fejlesztésre, a tervek szerint ezentúl a költségek egyharmadát fogják elektromos hajtáslánc, a járműelektronika digitalizációjára és autonóm navigációs technológia fejlesztésére fordítani. A tavalyi eladási számokat alapul véve (1,8 millió darab) az Audi legalább 450 ezer elektromos autót tervez eladni évente. Ezzel viszont rögtön a Tesla legnagyobb konkurensévé is válnának, Elon Musk 2020-ra félmillió teslát tervez értékesíteni – bár a jelenlegi helyzetben kérdéses, hogy ez sikerülhet-e.

Mentik, ami még menthető

A nagy nevek mellett a Volkswagen is igyekszik tisztára mosni a nevét különböző ígéretekkel, a német autókonszern a tervek szerint 2020-ig több elektromos autómodellt tervez  piacra dobni Észak-Amerikában. Emellett nagyszabású fejlesztések várhatóak a chattanoogai gyárban, sőt, az sem kizárt, hogy Mexikóban is terjeszkedjen a Volkswagen, írja a Marketwatch. A gyártó egyébként nemrég egyezett bele, hogy 15 milliárd dollárt fizessen a botrányban érintettek kárpótlására, erről korábban itt írtunk. >>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
Vállalat Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:45
A Richter képes hosszú távon az évi 200 millió euró minimális osztalék fenntartására, miközben a szabad cash-flow emelkedő pályán van – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a társaság éves rendes közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten, ahol a testület a 2025. évi adózott eredmény után a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá.
Vállalat Nyakalja a világ a kólát, Önhöz is dőlhet a lé
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:23
Emelte a lécet az amerikai üdítőgyártó 2026 egészére vonatkozóan.
Vállalat Már nem viszik úgy a bankokat, pedig mindent dobtak az oroszok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:59
Kevesebb a banki felvásárlás, mint korábban. Az ukrajnai háborúnak is köze van ehhez. 
Vállalat MBH Bank első negyedéve: egyes számok romlottak, mások javultak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:21
2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás – közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
Vállalat Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:55
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után – közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Vállalat Hamarosan az amerikai piacok részvényei is jönnek a Gránit Bank mobilapplikációjában
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:06
A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Vállalat A WizzAir csőd helyett inkább növekedik
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:44
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést – közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
Vállalat A Novartis nagyobb bevétellel számolt az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:16
Az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az első negyedévet a svájci Novartis gyógyszeripari vállalat.
Vállalat Folytatódhat a piaci konszolidáció az alkuszpiacon
Herman Bernadett | 2026. április 28. 11:42
A Hungarikum Alkusz Csoport III. exkluzív sajtótájékoztatója keretében értékelte a magyar biztosítási szektor eredményeit, kihívásait, és ismertette azokat a stratégiai lépéseket, amelyeket az alkuszcégcsoport tett az elmúlt években a fenntartható jövő biztosítása érdekében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG