Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
3p

Az első negyedévet, de főként a március hónapot követően már egyértelmű a lassulás az autópiacon, amit az áprilisi számok is alátámasztanak. Új autókból az előző évi mennyiség fele fogyott, a használtak iránti kereslet pedig a negyedével apadt – derül ki a Használtautó.hu elemzéséből.

 

Míg tavaly áprilisban 12 041 új személyautó kapott rendszámot hazánkban, idén mindössze 6170, azaz csaknem 50 százalékkal csökkent az új autók piaca – pontosabban a regisztrációk száma, ami ráadásul nem is az újonnani megrendeléseket, hanem sokkal inkább az átadásokat mutatja, akár korábbi szerződéskötések eredményeként. Emlékeztetőként: januárban még 4,1 százalékkal bővült, majd februárban 1,3, a világjárvánnyal sújtott márciusban pedig további 14,3 százalékkal apadt ez a szegmens. Most pedig már éves szinten is 16,9 százalékos mínusz látható a Datahouse Kft. adatai szerint.

Az újautó-piac visszaesése alighanem be fog gyűrűzni a használtpiacra is, kevesebb lesz a beszámított autó, miközben az importot az utazási korlátozások után is minden bizonnyal jelentősen vissza fogja vetni a forint gyengült árfolyama. Mintegy 3000 megkérdezett partnerünk 39 százaléka véli úgy, hogy a visszaesés miatt kénytelen lesz leépítéseket eszközölni, 37 százalékuk pedig már meg is lépte azt. Mindeközben a hazai tulajdonosváltások terén is további csökkenés várható, hiszen a veszélyhelyzet ideje alatt a vevők zöme jellemzően kivár. Aki viszont most tud új vagy használt modellt vásárolni, a fél évvel korábbinál jellemzően kedvezőbb áron teheti meg” – hangsúlyozta Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője.

Szintén a Datahouse adatbázisából látható az import és a hazai tulajdonosváltások alakulása is. A használtautó-behozatal, azaz az import kapcsán nagyjából ugyanaz a tendencia látható, mint az új autóknál, ám ott szerényebb mértékű a visszaesés: a januári 2,4 százalékos bővülést februárban 1,7, márciusban 12,3, áprilisban pedig 42,5 százalékos csökkenés követte. Április végéig így 13,7 százalékkal lassult az import, amivel ez a szegmens még mindig jobban áll, mint az új autók piaca.

A használt autók piaca túl van a mélyponton

A hazai használtautó-keresések kapcsán március 18. volt a mélypont, akkor a Használtautó.hu az előző évi keresési számok felét sem regisztrálta, míg március második felében is több alkalommal 30-40 százalékos visszaesést mutattak a keresési statisztikák. Április első hete után azonban már „csupán” 10-20 százalékos hiány mutatkozott, de még olyan nap is adódott (április 19. és 26., a húsvétot követő vasárnapok), amikor az előző évinél is jelentősebb, bőven 1 millió feletti keresési szám adódott. Április egészére a Használtautó.hu 26 százalékkal mérséklődött érdeklődést regisztrált, ami jól mutatja: ha csökkenő mértékben is, de használt autókra továbbra is van igény.

A hazai tulajdonosváltások alakulását ezzel szemben egyelőre csak március végéig láthatjuk: az első negyedév visszaesése mindössze 0,4 százalékos, ám mindez úgy adódhatott, hogy januárban 14,4, februárban pedig 10,5 százalékos bővülést láthattunk, majd márciusban jókora, 23,5 százalékos csökkenést, így a tulajdonosváltások terén is további visszaesés várható.

 

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Jászai Gellért a török védelmi ipari vállalat vezérénél járt
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 09:53
A 4iG elnöke több kiemelt szereplővel és intézménnyel folytatott megbeszéléseket a védelem, az űrkutatás és a technológia területén.
Vállalat Fontos bejelentést tett a BYD – ezt a magyar gyár is megérzi majd
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 17:51
Európai gyártásból fedeznék a keresletet.0
Vállalat Az Erste begyújtotta a rakétát a gyermekek pénzügyi nevelésében
Natív tartalom | 2025. szeptember 8. 09:55
Az OLED kijelzős plasztikon felvillannak a rakéta ablakai fizetéskor, így a gyerekek játékosan tanulhatják meg a digitális pénzhasználatot. Az Erste és a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója együttműködésében egy különleges bankkártya jelent meg a bank kínálatában, így a gyerekek játékosan tanulhatják meg a digitális pénzhasználatot. Az Erste felmérése szerint a szülők  többsége fontosnak tartja, hogy már kisgyermekkorban beszéljenek a pénzügyekről. A bank a tavaly kiadott edukációs mesekönyv, a Cserebere az erdőben mellett az idén a gyerekek nyelvén megfogalmazott kisokossal is segít a szülőknek.
Vállalat Óriási fúzió készül a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 09:44
A 4iG megvásárolja a Rába többségi tulajdonát. 
Vállalat Jó hírt közölt az NGM
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 09:11
Megugrott a Széchenyi Kártya igénylések száma a tavaly augusztusi adatokhoz képest.
Vállalat Új, nagy hatótávú, gyorsan tölthető akkumulátort mutatott be a kínai CATL
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 06:20
A kínai akkumulátorgyártó óriás, a CATL bemutatta elektromos járművekhez (EV) készült új akkumulátorait az európai piacra.
Vállalat Keményen kritizálta az EU-t a BMW vezérigazgatója
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 5. 12:54
Oliver Zipse szerint komoly hibát követ el az Európai Unió a belső égésű motorok 2035-től tervezett betiltásával.
Vállalat Az Alzheimer ellen is védelmet nyújthat a cukorbetegeknek szánt népszerű gyógyszer
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 5. 10:37
Az Alzheimer-kór elleni küzdelemben teszteli GLP-1 gyógyszereit a Novo Nordisk. 
Vállalat Magyarországon is megveti a lábát a kínai Zara?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 4. 17:36
Már több száz boltja van világszerte az Urban Revivonak.
Vállalat Nincs növekedés, sok az adó – bírálta a kormányt a bankvezér
Herman Bernadett | 2025. szeptember 4. 17:18
A gazdasági teljesítmény gyenge, az ATM-ek csak viszik a pénzt, miközben alig lesz rajtuk tranzakció, az Otthon Start viszont tarolni fog a hitelpiacon – hangzott el a K&H Bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG