2p
A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerint nem valószínű, hogy újra hordónként 100 dollár fölé emelkedjen az olaj ára.
Hernádi Zsolt. MTI Fotó: Mohai Balázs

Hernádi Zsolt a Handelsblatt című német üzleti lapnak azt mondta, hogy az aranykor örökre elmúlt. A magyar olajkonszern elnök-vezérigazgatója szerint a korábbi magas olaj- és gázárak teret nyitottak az alternatív technológiák előretörésének, az új versenytársak innovációs ereje pedig bevezette az alternatív energiaforrásokat a gazdaság legkülönfélébb ágazataiba, alacsonyabb olaj- és gázkeresletet eredményezve.

A változás szelei fújnak a Mol háza táján

Ezekre a változásokra reagálva alkotta meg a Mol új, 2030-ig szóló stratégiáját - mondta Hernádi Zsolt. A vállalat célja, hogy Kelet-Közép-Európa vezető petrolkémiai csoportjává váljon. Az elnök-vezérigazgató elmondása szerint már nem az olaj- és gázkitermelés lesz a középpontban, ugyanakkor fontos része marad az integrált üzleti modellnek. A Mol stratégiájáról itt és itt írtunk bővebben. >>>

Ennek eredményeként a Mol függetlenebb lehet a kőolajár változásaitól, így például az is kevésbé lesz mérvadó a cég számára, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) november 30-i, bécsi ülésén milyen döntést hoz a tagállamok termeléscsökkentéséről. Hernádi Zsolt szerint mivel a Mol hordónkénti 50 dolláros olajár mellett is profitábilis, nem változtat osztalékpolitikáján.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG