Kovács Antal, az atomerőmű kommunikációs igazgatója vasárnap az MTI-nek elmondta: egy biztonsági dízelgenerátor hibásodott meg, amely tartalékként szolgál a villamosenergia-ellátáshoz. A hiba nem érinti a nukleáris szigetet.
Az OAH azt írta, hogy a 2. blokkon a javítás végrehajtásához szükséges leterhelést és lehűtést a személyzet az üzemeltetési feltételek és korlátok maradéktalan betartása mellett hajtotta végre, ennek megfelelően a létesítmény biztonsági szintje nem csökkent. A hivatal továbbra is folyamatosan felügyeli a blokk állapotát. A blokk az ütemezés szerint október 31-én üzemel ismét névleges teljesítményen.
108-nál megállt a vagyonkezelő alapítványok szaporodása, de ez nem jelenti azt, hogy nem történik velük semmi. 
