5p

Az állam által is 15 százalékban tulajdonolt hitelintézetnek közel 19 milliárd forintot kellett befizetnie a kormány választási költekezése miatt kivetett sarcból, míg az orosz-ukrán háború miatt padlót fogott Sberbank kártalanítására csaknem 8 milliárdot. 

Ahogy arról már a legnagyobb tulajdonos osztrák Erste Group AG múlt hétfői sajtótájékoztatója alapján már beszámoltunk, az Erste Bank Hungary az idei első félévben növelni tudta bevételeit. A pénzintézet működési bevételei – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – 9,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a nettó kamatbevételek 57,8 százalékkal nőttek, a díj- és jutalékbevételek pedig 12,6 százalékkal emelkedtek, a kereskedési és konverziós bevételek azonban lenullázódtak. A működési bevételt 13,9 milliárd forinttal csökkentette az egyes hitelek átértékelésén keletkezett veszteség. A működéssel kapcsolatos kiadások jelentős mértékben, 34,6 százalékkal nőttek egy év alatt, így a pénzintézet működési eredménye 11,1 százalékkal 44 milliárd forintra csökkent.

Tízszer lehetett volna nagyobb az Erste nyeresége, ha nem lettek volna rendkívüli tételek. Fotó: MTI
Tízszer lehetett volna nagyobb az Erste nyeresége, ha nem lettek volna rendkívüli tételek. Fotó: MTI

A működéssel kapcsolatos kiadások emelkedéséhez hozzájárult egyebek mellett a béremelés, az idén bevezetett munkavállalói részvényprogram, számos informatikai fejlesztés, a Random Capital és a Commerzbank akvizíciójával kapcsolatos kiadások, valamint a Sberbank végelszámolása miatt elrendelt extra befizetés - ez már az Erste Bank Hungary mai sajtótájékoztatóján hangzott el. Jelasity Radován elnök-vezérigazgató kiemelte, mindezek miatt a költség/bevétel arány is romlott: június végére 55,1 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 44,8 százalékról.

Az Erste Bank eredményét - mint ahogy a hitelintézet vezetői fogalmaztak - "az extraprofit-adónak nevezett elvonás" önmagában 18,7 milliárd forinttal rontotta, az adózott nyereség 4,4 milliárd forint lett, szemben az előző év azonos időszakának 31,7 milliárd forintos profitjával.

Az ügyfélhitelek és kötvények állománya 2022. június végén 11 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az új finanszírozás volumene 18 százalékkal nőtt 2021 első félévének teljesítményéhez képest. A nem teljesítő hitelek aránya 3,3 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 2,9-ről.

A teljes lakossági hitelállomány 5 százalékkal nőtt egy év alatt, az új kihelyezések volumene ugyanakkor az idei első hat hónapban 7,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A lakáspiac bővülése a második negyedévben megtorpant, ezért az új lakáshitelek folyósítása 5 százalékkal elmaradt 2021 első félévének eredményéhez képest. A személyi kölcsönök esetében a kihelyezés 15 százalékkal nőtt éves összevetésben. A Babaváró hitel iránt 17,3 százalékkal csökkent a kereslet 2021 azonos időszakához viszonyítva. A kisvállalkozók esetében az új kihelyezés 41 százalékkal ugrott meg egy év alatt.

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – 2022. június végén 4617 milliárd forint volt, amely 21 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A megtakarításokon belül a befektetések aránya 59 százalék volt, a lakossági ügyfélbetétek állománya 14,3 százalékkal nőtt – mutatott rá Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

Idén a volatilis piaci mozgások és a pénzromlás gyorsuló üteme miatt még többen fordultak a nagyobb hozammal kecsegtető részvénypiacok felé. Az Erste Befektetési Zrt.-nél a befektetett és kezelt vagyon 25,9 százalékkal gyarapodott 2021. június végéhez képest. Az Erste a versenytársakénál nagyobb, az eszközosztályok-, valamint kezelési stratégiák közötti diverzifikációnak köszönhetően meg tudta védeni az ügyfelek megtakarításait a háború okozta tőkepiaci visszaesésektől. A privátbanki üzletág június végén 830 milliárd forintos vagyont kezelt, amely stabilan a második helyet jelenti a hazai privátbanki szolgáltatók között – közölte Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A vállalati üzletágban a kötvény- és a hitelállomány együttesen 20,3 százalékkal nőtt egy év alatt. A kis- és középvállalkozásoknál (kkv) a hitel- és kötvényállomány 17 százalékkal, a kereskedelmi célú ingatlanoknál 28 százalékkal, míg a nagyvállalatok és önkormányzatok esetében 17 százalékkal gyarapodott tavaly júniushoz képest. A tavalyi első félév visszafogottabb keresletéhez viszonyítva idén nagyot nőtt az új kihelyezés, az új kötvények és hitelek volumene 56 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A kkv-k esetében a finanszírozás volumene 148 százalékkal, a kereskedelmi célú ingatlanoknál 86 százalékkal, míg a nagyvállalatok és önkormányzatok esetében 30 százalékkal bővült. Az Ersténél az idei első félévben 745 kis- és középvállalkozás nyitott számlát, 2,5-szer annyi, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban – tette hozzá Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője.

Száz megfizethető bérlakás finanszírozását tűzte ki célul 2025-ig az Erste Bank Magyarországon – jelentette be Jelasity Radován. Az Erste Csoport a múlt héten jelentette be, hogy a pénzügyi egészség stratégiájának keretében kiemelten kezeli a lakhatás kérdését, és 2030-ig összesen 15 ezer lakás kialakítását és megfizethető árú bérbeadását tűzte ki célul. Ausztriában az Erste már most is mintegy évi egymilliárd eurót biztosít több mint hatezer megfizethető bérlakás építésének finanszírozására. Az osztrák tapasztalatok felhasználásával az Erste Bank Hungary alacsonyabb keresetű társadalmi csoportok számára kíván hosszú távú bérleti konstrukcióban megfizethető bérleti díjjal lakásokat biztosítani. A cél alacsony energiaigényű zöld lakások létrehozása, a beruházásokról és a lehetséges helyszínekről a pénzintézet már megkezdte az egyeztetést különböző önkormányzatokkal és fejlesztő társaságokkal, és aktívan keresi további partnereit. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG