3p
A felcsúti nagytőkés Balatontouristja mindenben javított, pedig kevesebb kempinggel dolgozott idén.

Kevesebb kempinggel ért el a tavalyinál nagyobb, 1,7 milliárd forintos bevételt a Konzum Nyrt.-n keresztül Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez tartozó Balatontourist - olvasható a Világgazdaság szerdai számában.

A kiemelkedő eredményeket hozó 2017-es évhez képest is nagy jelentőségű, hogy a Balatontouristhoz tartozó társaságok idén 1,6 százalékkal tovább növelték vendégeik számát, és azt többszörösen meghaladóan a szállásdíjbevételüket - idézte a lap a társaság ügyvezetőjét. Nagy Gábor közölte: a Balatontourist sikeres szezont zárt, idei szállásdíjbevétele várhatóan meghaladja az 1,4 milliárd forintot, teljes bevétele pedig az 1,7 milliárdot.

A szállásdíjbevétel 5,6 százalékkal nőtt, az eredményességi mutató pedig még jelentősebb, ha a bázisadatból kivonják az idén már nem a cég által üzemeltetett fonyódi és sóstói kemping 2017-es forgalmát, az így korrigált 2018-as bevételnövekedés 13,38 százalékos. A növekedés a többi között a belföldi vendégforgalom átlag fölötti, 6,8 százalékos bővülésének köszönhető: az áprilistól szeptemberig tartó szezonban tíz vendégből már hat magyar volt.

A vendégéjszakáknál továbbra is a külföldiek javára billen a mérleg. A más országokból érkezők átlagosan kétszer annyi időt - 5,4 napot - töltöttek el a Balatonnál, mint a magyarok. A németek őrzik vezető helyüket, a külföldi vendégéjszakák több mint harmada után ők fizettek. Mögöttük a hollandok és a dánok következnek. Közép-Európából főként csehek és lengyelek érkeztek, a lengyel vendégéjszakák száma az átlag felett, 3,9 százalékkal emelkedett.

A fiúk a kempingben dolgoznak

A társaság idén csaknem százmillió forintot költött fejlesztésekre: felújíttatta és bővíttette a vízi csúszdát Balatonfüred leglátogatottabb tóparti kempingjében, ugyanott új wakeboardpályát is építtetett.

Az év végéig elkészítik a kempingek műszaki felkészítési tervét, amely meghatározza a jövő évi beruházásokat. Már biztos, hogy a füredi kemping korszerűsítése tenisz- és streetballpálya építésével folytatódik, Révfülöpön pedig a gyermekmedence újul meg. Középtávú fejlesztéseiben a Balatontourist számol pályázati forrásokkal is.

A csoport saját érdekeltségű, Balatonakaliban lévő kempingje mellett hagyományosan magán- és önkormányzati tulajdonban lévő szálláshelyeket bérel, illetve üzemeltet. Balatontourist márkanév alatt idén összesen 10 kemping és egy vendégház jelent meg a balatoni turisztikai piacon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG