3p
Június végéig várják a közép- és kelet-európai régióból a kezdeti és korai szakaszban lévő vállalkozások jelentkezését. Közülük három-ötnek lesz esélye arra, hogy egy féléves mentorálás, támogatás után tőkét kapjon elképzelése megvalósításához.

Mintegy 100 milliárd dollárt költöttek világszerte a kiberbiztonságra, miközben a számítógépes bűnözésből eredő költségek 2022-re elérhetik a 8 ezer milliárd dollárt – hívta fel a figyelmet a digitális piacokra specializálódott kutatócsapat, a Juniper Research egy meghökkentő szakadékra. Ennek szűkítéséhez kíván hozzájárulni az OXO Group – melynek ügyvezető partnere Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter – az OXO Cybersecurity Lab elindításával. Ez a kelet-közép-európai régióban első, kimondottan az informatikai biztonsággal foglalkozó inkubátor.

A programba olyan vállalkozásokat keresnek, amelyek önálló vállalkozásként működnek és képesek kitermelni a működtetésükhöz szükséges pénzt. Nyilvánvalóan azoknak nagyobb az esélye a kiválasztásra, akik már e területen rendelkeznek bizonyos tapasztalattal. Ez azonban nem zárja ki, hogy egy vállalkozás fejlesztési tervvel, ötlettel próbálkozzon, de sikert csak akkor érhet el, ha látható, hogyan tudja azt megvalósítani.

Az öt éve működő OXO Labs az eddigi tapasztalatai szerint tíz-húsz jelentkezőre számít, közülük választják ki a 3-5 támogatandó csapatot, amelynek reményeik szerint a felét már befektetésre alkalmas állapotba tudják hozni – közölte az mfor.hu kérdésére Oszkó Péter, aki egyúttal az OXO Cybersecurity Lab üzleti mentora és befektetője.

A kelet-közép-európai fókusz azt jelenti, hogy elsősorban uniós régiós országokból várják a jelentkezéseket, a Baltikumtól egészen a Balkánig, ami ugyanakkor nem kizárólagos szempont, így akár Ukrajnából is kísérletet tehet egy vállalkozás az inkubátor programba való bekerülésre – hangsúlyozta Illés Gábor, az OXO Cybersecurity Lab ügyvezetője. Aki elmondta, az inkubátor célkeresztjébe ipar 4.0-ás rendszerekkel, dolgok internetével, okosotthonnal, okosvárossal foglalkozó megoldások férnek be. De várnak a fintech, a medtech, az edutech ls a nemzetbiztonság területén innovatív és piacképes ötletekkel jelentkező startupokat is. Noha elsősorban korai fázisban lévő ideákra számítanak, olyan startup is fordulhat hozzájuk, amely már túljutott az indulási szakaszon és tovább szeretne fejlődni: létrehozni az első prototípust, esetleg piacra juttatni a kész terméket.

A jelentkezők szeme előtt a 2000-ben született BalaBit példája lebeghet, amely Magyarországról indulva globális szereplővé tudott válni az IT-biztonságban, majd még magasabb sebességi fokozatra kapcsolva egyesült az amerikai One Identity-vel – mutatott rá Krasznay Csaba, az OXO Cybersecurity Lab programvezetője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági akadémiájának programigazgatója. Márpedig a BalaBit sikeréhez vezető úton fontos mérföldkő volt a kimondottan adatvédelmi projektekkel foglalkozó brit befektetőcsapat, a C5 Capital 8 millió dolláros tőkeinjekciója – közölte Oszkó Péter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG