3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A kelet-európai versenytársakat akarják kiszorítani az erős uniós országok.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) levélben kérte a miniszterelnököt, hogy képviselje ügyüket a visegrádi négyek és Franciaország szeptemberi tárgyalásain, és vegye figyelembe a fuvarozók tiltakozását a számukra hátrányos szabályok ellen.

Nagyon megszigorították a pihenőidőt

Március óta tiltakoznak magyar kezdeményezésre, a kelet-európai fuvarozók az őket hátrányosan érintő nyugat-európai szabályozás ellen. Többek között hatályba lépett Németországban egy újabb jogszabály, amely szerint a fuvarozóknak pihenőidejüket kötelezően szálláshelyen kell letölteni, nem pedig a kamionban, ami jelentős költségnövekedéssel jár.

A nyugat-európai hatóságok mindezen túl a kelet-európai fuvarcégek alkalmazottaitól országonként különböző igazolások - egyebek közt munkabér-igazolás vagy munkaszerződés, társadalombiztosítási igazolás, bérjegyzék - bemutatását követelik meg az adott nemzet nyelvén, illetve kiküldetésnek minősítve a munkavégzésüket az adott ország minimálbér-szabályainak alkalmazását írják elő. Nagy összegű bírságokat is kiszabnak a vállalkozásokra. Az érdekképviseleti szervezetek szerint az uniós kiküldetési irányelv alkalmazása a közúti ágazatra protekcionista, és a korábbi uniós tagországok piacait védi.

A francia kormányfővel tárgyal Orbán

A NiT Hungary levélben fordult a magyar miniszterelnökhöz, aki Emmanuel Macronnal tárgyal majd a fuvarozókat is érintő jogszabályokról. A francia miniszterelnök korábban azt ígérte, figyelembe veszi majd a Franciaországban dolgozók bérének méltányos szabályozását. A V4-ek döntése szerint a magyar miniszterelnök kapott tárgyalási mandátumot a kiküldetési irányelv, vagyis a kelet-európai munkavállalókat érintő uniós szabályokról való egyeztetésre.

Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára Orbán Viktorhoz címzett levelében kérte a miniszterelnököt: vegye figyelembe, hogy bizonyos uniós tagországok, piac visszaszerzési szándékkal hozott szabályai teljesíthetetlenek a magyar kamionosoknak, és kétségessé teszik a magyar fuvarozó vállalkozások sorsát. Az úgynevezett erős uniós országok célja vélhetően a saját fuvarpiacuk erősítése, és a kelet-európai versenytársak kiszorítása.

A francia miniszterelnök majd csak szeptemberben érkezik Budapestre, a tárgyalás menetrendjét már augusztus folyamán egyeztetik. Sikeres megállapodás esetén a szeptemberi csúcstalálkozó eredményét októberben közösen tárják majd a többi uniós tagország elé.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
Vállalat Komoly pofon: leminősítették a Duna Aszfaltot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 16:46
Rontották a vállalat besorolását.
Vállalat A 4iG egészen a Nasdaq-ig repülhet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 13:24
Megszületett az igazgatósági döntés a részvénypapírok előkészítése kapcsán.
Vállalat Újabb elismerést húzott be az MBH
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 12:49
A zöld védjegy után érkezett az újabb kedvező minősítés.
Vállalat Mennyit szánnak 2026-ban a cégek karácsonyi bulira?
PR | 2026. szeptember 15. 12:23
A Cegeshelyszinek.hu adatai alapján idén 30 000 Ft/főtől indul a céges karácsonyi buli költségvetése. Az ár nagyban függ a teljes létszámtól és attól is, mennyire időben foglalja le a cég a buli helyszínét: a legjobb ár-érték arányú, színvonalas helyszínek szeptember végére elfogynak. Amelyik cég októberre hagyja a szervezést, már csak a drágább, luxus kategória vagy az olcsóbb, kevésbé nívós helyek közül választhat. Idén dec. 10-11-e és 17-18-a a legnépszerűbb időpontok a céges karácsonyi bulira. 
Vállalat Kilőtt az első félévben az O3 Partners
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 11:34
Nemrég jelent meg a társaság legfrissebb riportja az elmúlt időszakról.
Vállalat Eurókötvényt bocsát ki a Mol
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 14. 12:59
Legfeljebb 500 millió euró értékben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG