3p
Ahogy az várható volt, a Hír TV megvált Puzsér Róberttől. Az újságíró-kritikusnak azonban nincs mitől félnie, hiszen a közösségi médiában már mintegy százezer embert gyűjtött maga köré.
Részlet Puzsér Róbert Sznobjektív című műsorának intrójából Forrás: hirtv.hu

Csekély esélyt látok arra, hogy a Hír TV-nél maradjak – jelentette ki a Privátbankár.hu-nak Puzsér Róbert még augusztus elején. Az újságíró-publicista – mintegy tíz kollégájával ellentétben – nem mondott fel, miután a csatorna ismét kormánybarát médiummá vált, hanem kivárt. Maradásának feltétele az volt, hogy hagyják cenzúramentesen dolgozni.

Mostanra kiderült, hogy Puzsér valóban nem marad a Hír TV-nél: a publicistát a mai napon elbocsátották a televíziótól, Sznobjektív című műsorát pedig megszüntették.

Politikai leszámolás

"Két fős kivégzőosztag. Egyikük ifjú NER-lovag: piperkőc, harmincas csávó, karizmátlan jelenlét, remegő kéz, lila nadrág, citromsárga zokni, barna cipő. Az az érzésem, inkább partizna Tiborczal – abban van otthon. Másikuk idősebb nő, tekintete metsző és rideg: jeges megvetés, undorral vegyes közöny. Ő a politikai biztos: a komisszár elvtársnő – ebből a típusból töltötték fel az ÁVH-t” – írta Puzsér Róbert kirúgásáról Facebook oldalán.

„Sajnálom a Sznobjektívet – szerettem. Legalább nem alakoskodtak, nem hazudoztak, nem kerestek érveket, hogy miért is kell megszüntetni egy független, kiegyensúlyozott és nézett műsort. Politikai leszámolás volt, és ezt nem is próbálták tagadni. Talán büszkék is rá” – tette hozzá a publicista.

Simicska-tévéjében simicskázott

A Sznobjektívben Puzsér nem csak a politikai elitet osztotta ki pártállástól függetlenül, hanem társadalmi-kulturális kérdésekben is markáns véleményt fogalmazott meg. A műsor kvázi össznépi pszichoterápiaként szolgált abban a tekintetben, hogy kísérletet tett a szőnyeg alá söpört társadalmi-politikai problémák, tabutémák kibeszélésére.

Az pedig alighanem sajtótörténeti pillanat volt, amikor Puzsér saját tévéjében oligarcházta le Simicska Lajost, a televízió akkori tulajdonosát.

Marad a közösségi média

Puzsér Róbertnek ugyanakkor a jövőben is lesz lehetősége véleménye kifejtésére: a Facebookon 136 ezer, a Youtube-on 75 ezer követője van, és rendszeres szereplője közéleti vitaműsoroknak. Azaz a Sznobjektívet - ha más formában is - elvileg a közösségi médiában folytathatja. A közönsége már megvan hozzá.

A Hír TV augusztusi „visszafideszesítése” után mintegy tízen mondtak fel a csatornánál, több szerkesztőt, műsorvezetőt pedig azonnal elbocsátottak. Mint a privátbankár.hu megtudta, ősztől ideiglenesen Kántor Viola, a Híradó műsorvezetője is elhagyja a televíziót, és az Egyesült Államokba távozik ösztöndíjjal. A hírt kérdésünkre a hírolvasó is megerősítette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG