1p
A főtulajdonos vitatja, hogy a West Hungária Baunak tartozna a porcelánmanufaktúra.
Zsolnay-órisávázák az Új Budapest Galériában. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ügyvédi letétbe helyezett 400 millió forintot a Magyar Fejlesztési Bank követelésének fedezetéül Bachar Najari, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. főtulajdonosa. Egyelőre azonban a bíróság döntésére várnak arról, hogy pontosan kinek is kell elutalniuk a tetemes összeget, Najari ugyanis vitatja a West Hungária Bau követelését, közölte az igazgatóság elnöke, Cséplő Petra.

Támadás vagy jogos követelés?

A lekötött összeg mellett kiegyenlítették a manufaktúrát érintő 91 millió forintos helyi építmény- és iparűzési adót, az összeget azonban még nem könyvelték el a Zsolnay számlájára, mivel a vagyonfelügyelő nem adott engedélyt a befizetéshez.

Ahogy arról már korábban írtunk, néhány nappal ezelőtt ideiglenes vagyonfelügyelőt rendelt ki a Zalaegerszegi Törvényszék a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-hez – írta szombati számában az Új Dunántúli Napló. A felszámolás mellett azonban egy bekebelezési szándék is lehet a háttérben, erről bővebben itt olvashatsz. >>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A Waberer's nyerte az MVM logisztikai tenderét
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 16:20
A Waberer’s Logisztikai Szegmense új, három évre szóló stratégiai együttműködést indít az MVM Csoporttal, amelynek célja egy egységes, hatékony és magas színvonalú logisztikai és szállítási rendszer kialakítása az energetikai szektorban.
Vállalat A Duna House erős negyedévvel készül az Otthon Startra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 14:05
A tisztított adózott eredmény 915 millió forintot tett ki a második negyedévben, ami 32 százalékos növekedést az előző év azonos időszakához képest.
Vállalat Az ANY 40 százalékkal növelte nyereségét az első félévben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 19:58
Az ANY Biztonsági Nyomda nettó eredménye 5,33 milliárd forintra nőtt – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett beszámolóban.
Vállalat Az MBH bankban a Matolcsy kör már nem tulajdonos
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 18:00
A Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt. részesedése immár nulla, közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat A WING eladta 18 lakásprojektjét Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:05
Rekordértékű, több mint 223 milliárd forint (2 405 millió PLN) összegű megállapodás született a WING többségi tulajdonában lévő Echo Investment által fejlesztett, valamint a vállalat résztulajdonában álló Resi4Rent bérlakásplatform portfoliójának valamivel több mint felének értékesítéséről.
Vállalat Véget ért a sztrájk az Egyesült Államokba legtöbb járatot indító légitársaságnál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:41
Az Air Canada és a légiutas-kísérők szakszervezete előzetes megállapodást kötött, amellyel véget ér a napok óta tartó sztrájk.
Vállalat Trump lemásolná Nagy Márton ötletét
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:59
Az amerikai Eli Lilly árat emelt Nagy-Britanniában, miközben a dán Novo Nordisk az Egyesült Államokban csökkentette a fogyasztó gyógyszer árát. 
Vállalat Nem akármilyen befektetők érkeznek az Intelbe
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 11:37
A Trump-kormányat és a Softbank is beszállna az Intelbe. A chip-gyártó üzletág felvirágoztatása a cél. 
Vállalat Felére csökken a fogyasztó csodaszer ára
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 09:47
A felére csökkenti a legnépszerűbb gyógyszerének árát a Novo Nordisk. 
Vállalat A füstben nemcsak az egészség vész el, hanem az igazság is?
Natív tartalom | 2025. augusztus 18. 14:22
Az internet által az emberiség történetében először jutottunk el oda, hogy bárki szinte bármiről bármikor információhoz juthat. Egy kattintással válhatunk szakértővé bármilyen témában, legalábbis látszólag. A valóság azonban árnyaltabb: a „korlátlan tudás” korszakában a bizonytalanság, az álhírek és a tévhitek is minden korábbinál gyorsabban terjednek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG