2p
Javaslat készült a 2 ezer főnél kisebb településeken működő üzletek támogatására.
Az Uni Coop élelmiszerlánc szerencsi üzlete (Fotó forrása: MTI Fotó, Vajda János)

Adókönnyítéssel vagy más közvetlen támogatással segítenék a jövőben azokat a kiskereskedelmi vállalkozásokat, amelyek a kétezer főnél kisebb lakosságú településeken működnek - írja a Magyar Idők.

A napilap úgy tudja, az erről szóló szakmai javaslatok a kormányzat asztalán vannak. A cikk szerint aránytalan versenyhelyzetet teremt, hogy az ágazati béremelésekkel járó költségek kigazdálkodása jobban megterheli a kisebb kereskedőket, mint a tőke­erősebb piaci szereplőket.

Mégse zár be hétfőnkét a Coop?

A Coop-üzletek tömeges bezárásáról azonban szó sincs - mondta az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke a lapnak.

Az RTL Klub híradója számolt be arról szerdán, hogy a Coop-üzletlánc hétfőnként zárva tartja boltjai egy részét, ugyanis túl nagy gondot jelent nekik a kormányzattal kötött megállapodás szerinti 180 ezer forintos garantált bérminimum kitermelése.

Zs. Szőke Zoltán szerint nincsenek működési problémáik, ugyanakkor már tavaly kezdeményezték a kormánynál, hogy támogassák a 2000 fő alatti lakossággal rendelkező települések ellátásában részt vevő vállalkozásokat ott, ahol a környéken nincsenek nagyáruházak.

A nyugdíjasok foglalkoztatása nem elég

Mint az elnök mondta, a kisebb kereskedők támogatásával egyetértettek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai is, a szakmai szervezetek jelenleg a kormányzattal közösen keresik a támogatási lehetőségeket.

A nyugdíjas-szövetkezeti rendszer létrehozása például nagyon jó lépés volt a munkaerőhiány felszámolására, de további intézkedések válhatnak szükségessé, hogy a városoktól távoli településeken is tartsák a versenyt a külföldi láncokkal, amelyek a munkaerőhiány miatt ezúttal felfelé nyomják a fizetéseket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Lehetetlen helyzetbe hozhatja a startup-alapítókat a vagyonadó
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:11
A Startup Hungary szerint akár az éves fizetésük többszörösét is befizethetik az induló vállalkozások alapítói, mert a tervezet nem számol a startupok értékelési sajátosságaival.
Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG