3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A legnagyobb magyar üzletlánc vidéki boltjai hétfőnként már ki sem nyitnak, hogy kompenzálják a hiányzó három ezer dolgozót.

Egyre komolyabb gondot okoz a élelmiszerláncoknak a garantált bérminimum kötelező emelése, számos COOP üzletet zárva tartanak hétfőnként, hogy kompenzálják a munkaerőhiányt. A legnagyobb magyar üzletlánc engedményeket kér a kormánytól, mivel sok boltja a 180 ezer forintra emelt garantált bérminimumot sem tudja kigazdálkodni - hangzott el az RTL híradójában.

A LIDL alkalmazottak már ötödével többet, bruttó 365 ezer forintot kereshetnek havonta, a TESCO átlgosan 10 százalékkal növeli a béreket, ami – pótlékokkal, túlórákkal – a bruttó 227 ezer forintot i elérheti. A SPAR Magyarország korábbi bejelentése szerint a legtöbb munkakörben minimum bruttó 200 ezer forint lesz a havonta megkereshető fizetés, de a cég dolgozóinak 13. havi fizetés is jár a cafeteria mellett. Az Auchan Magyarország szerint már 2017 novemberében  több mint 13 százalékkal nőttek munkavállalóik fizetése.

Kiszorulnak a kisebb üzletek

A boltosok negyede, nagyjából 50 ezer ember multinacionális élelmiszeripari láncnál folytat munkatevékenységet, a legtöbben azonban kis- és középvállalkozásoknál, jellemzően a garantált bérminimumért dolgoznak. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke szerint nagyvállalatok most a kisebb szereplőktől fogják elcsábítani a munkaerőt, így a munkaerőhiány megmarad, csak inkább a kisboltos hálózatoknál fogja éreztetni hatását.

Sok helyen már a nyitvatartást is korlátozzák, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke elmondta: az élelmiszerlánc nagyjából 30 ezer embert foglalkoztat, ami 3 ezerrel kevesebb a szükségesnél. A hiány miatt a kisebb településeken már ki sem nyitnak az üzletek hétfőnként. Zs. Szőke Zoltán, a Szövetség elnöke hozzátette: üzleteik egy része belerokkanhat a garantált bérminimum kötelező emelésébe, ezért újabb, speciális járulékcsökkentésről tárgyalnak a kormánnyal, ami kifejezetten bajba került boltoknak segít. A Nemzetgazdasági Minisztérium hozzátette: folyamatosan figyelemmel kísérik a kisebb boltok számának alakulását.

Készülj a sokkra: nagyot ugrottak a magyar élelmiszerárak

Úgy tűnik, decemberben csak az év végi akció miatt torpant meg az élelmiszerárak emelkedése, januárban viszont mindent bepótoltak az áruházak: közel 7 éve, 2011 májusa óta nem mértünk akkora éves áremelkedést felméréseink során, mint 2018 első Árkosár-körképében - ebben az is benne van, hogy a tavaly év eleji áfacsökkentések nem torzítják tovább a statisztikát. Nem csoda, hogy ismét történelmi csúcsra ért a nagybevásárlás ára. Részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG