2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Heineken szerdán közölte, hogy világszerte akár 6 ezer munkahelyet is megszüntethet a következő két évben a gyenge kereslet miatt.

A létszámcsökkentés a világ második legnagyobb – piaci érték alapján rangsorolt – sörgyártójának 87 ezer fős globális munkaerejének közel 7 százalékát érinti – számol be róla a Reuters.

A vállalat jelenleg új vezérigazgatót keres, miután Dolf van den Brink januárban váratlanul lemondott. A Tiger és az Amstel sörök gyártója – a névadó Heineken márka mellett – azt ígérte, hogy kevesebb erőforrással ér el nagyobb növekedést, hogy megnyugtassa az elégedetlen befektetőket, akik szerint a cég lemaradt a hatékonyság terén.

A létszámcsökkentési terveket Harold van den Broek, a cég pénzügyi igazgatója úgy kommentálta, hogy

„Ezt valóban azért tesszük, hogy megerősítsük működésünket, és képesek legyünk beruházni a növekedésbe”.

Ezzel párhuzamosan az ágazat egészében visszaesnek az eladások, részben a fogyasztók feszült pénzügyi helyzete, részben pedig a közelmúlt kedvezőtlen időjárása miatt.

A rivális Carlsberg szintén bejelentette, hogy munkahelyeket szüntet meg, míg más sör- és szeszesital-gyártók is költségeket csökkentenek, eszközöket értékesítenek és lassítják a termelést az évek óta tartó gyenge értékesítési környezetben.

A Heineken azt közölte, hogy 2025-ben az adózott eredménye 92,7 százalékkal, 1,89 milliárd euróra ugrott a 2024. évi 978 millió euróról. A bevétele ugyanakkor 4,7 százalékkal, 34,2 milliárd euróra csökkent.

A tavaly értékesített sörmennyiség organikusan 1,2 százalékkal, 281,6 millió hektoliterre mérséklődött. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben 4,4 százalékkal nőtt az eladott mennyiség, ez azonban nem tudta ellensúlyozni az európai 3,4 százalékos, az amerikai 2,8 százalékos, valamint az afrikai és közel-keleti 0,3 százalékos csökkenést.

A Heineken 2026-ra 2–6 százalék közötti profitnövekedést vár, szemben a 2025-re előrejelzett 4–8 százalékos sávval. A Carlsberg szintén hasonló, 2–6 százalékos profitnövekedést prognosztizált 2026-ra a múlt héten.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Zöld jelzést kapott a 4iG, élesedik az új partnerség
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 18:53
Rábólintott a német hatóság két tranzakcióra.
Vállalat Nem teljesen átlátható – kiejtették Mészáros Lőrinc cégét egy fontos körből
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 11:39
Az MFB döntéséről Kapitány István is tájékoztatást adott.
Vállalat Elkezdték a Paksi Atomerőmű 2. blokkjának felterhelését
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 19:41
Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor – közölte a létesítmény a honlapján.
Vállalat Óriási tőkeemelés az állami tulajdonú banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 15:15
Ritka nagyságrendű üzleti döntés született az MFB-nél. 
Vállalat Patinás, több mint hetven éve alapított cég szűnhet meg Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 10. 08:54
Már több mint 4 éve húzódik Magyarország egyik legnagyobb és legrégebbi, hazai tulajdonban lévő téglagyárának a vesszőfutása. A Mályi Tégla Kft. az orosz-ukrán háborúval járó energiaválság miatt vált teljesen fizetésképtelenné, majd került felszámolási eljárás alá. Évekig úgy tűnt, hogy az állam mentőövet dobhat a cégnek, de most egy új tulajdonos érkezhet, akinek a tervei között nem szerepel a téglagyártási tevékenység folytatása.
Vállalat Magyar kézifegyver-gyártásról tárgyalt Washingtonban a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 8. 11:14
Jászai Gellért a kézifegyvergyártó Troy Industries vezetői mellett a J.P. Morgan képviselőjével is egyeztetett.
Vállalat Magas rangú amerikai kormányzati szereplőkkel tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 15:36
Az űr- és védelmi ipar volt az egyik fő egyeztetési pont.
Vállalat A Mol bebiztosította erre az évre az olajszállítást
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:13
Megállapodtak a horvát olajvezeték üzemeltetőjével.
Vállalat A klímaváltozás már benyújtotta a számlát a vállalatoknak
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 15:27
A rekordaszály után új korszak jön az energiaellátásban.
Vállalat Újabb nagy lépésre készülhet a 4iG Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 14:23
 Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke Washingtonban tárgyalt a cég amerikai partnerségeinek megerősítéséről kormányzati szervekkel és stratégiai ipari partnereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG