2p
A 0 után az 1 százalékos ajánlat sem tetszik a Volán-dolgozóknak, sztrájkra készülnek.
Fotó: MTVA / Jászai Csaba

Még tárgyalási alapnak sem tekintik a volános szakszervezetek a munkáltató legújabb béremelési ajánlatát, az 1 százalékot, ezért folytatják a sztrájk napokban megkezdett előkészületeit: a sztrájkbizottság kezdeményezte a munkabeszüntetéshez szükséges kötelező egyeztetési eljárás lefolytatását. Ha nem lesz megállapodás, márciusban sztrájkba kezdenek a Volán társaságok dolgozói - írja közleményében a volános dolgozókat tömörítő Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma.

A szervezet szóvivője, Baranyai Zoltán elmondta, a munkáltatók a korábbi nullával szemben ezúttal 1 százalékos bérfejlesztésre tettek javaslatot, ám ezt a szakszervezetek még csak tárgyalási alapnak sem tekintik. Az érdekvédők egyöntetűen kiálltak a korábbi követelésük mellet, ami 7,5 százalékos bérfejlesztés és a volános ágazat bérfelzárkóztatása.

Abban az esetben, ha a szakszervezetek 2016. február 28-áig nem tudnak megállapodni a munkáltatókkal, márciusban meghirdethetik a sztrájkot, amennyiben úgy látják, hogy a nyomásgyakorlás legkeményebb eszközével tudják csak a munkáltatót és a döntéshozókat jobb belátásra bírni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG