3p

Eddigi több mint egy évszázados történetének legnagyobb nyereségét érte el tavaly a BP londoni székhelyű globális olaj- és földgázipari vállalat tavaly.

Az óriáscég a Londoni Értéktőzsdén (LSE) kedden ismertetett eredményjelentésében közölte, hogy alapszintű pénzügyi eredménye 2022 egészére számolva 27,65 milliárd font (több mint 12 ezer milliárd forint) volt. Ez a 114 éve alapított vállalatóriás eddigi legnagyobb éves nyeresége. A tavalyi eredmény több mint a kétszerese a BP 2021-ről jelentett éves nyereségének, amely 12,81 milliárd font volt.

Rekord rekord hátán a brit cégnél.  Fotó: Depositphotos
Rekord rekord hátán a brit cégnél. Fotó: Depositphotos

A múlt héten egy másik nagy-britanniai központú globális olajipari vállalat, a Shell is rekorderedményről számolt be: a cég tavalyi eredménye 39,9 milliárd dollár volt, szintén a kétszerese az előző évinek. A Shell eddigi 115 éves történetében soha nem ért el ekkora éves eredményt.

A Londoni Értéktőzsde irányadó FTSE 100-as árfolyamindexe rekordon zárt múlt pénteken, nem kis részben az energiaipari vállalatok részvényeinek jelentős erősödése miatt. A múlt heti utolsó kereskedési nap végén az LSE-n jegyzett száz legnagyobb piaci tőkeértékű vállalat árfolyammutatója az előző napi záráshoz képest 1,04 százalékos, 81,64 pontos emelkedéssel 7901,80 pontos rekordon állt meg.

A pénteki zárásban elért rekord azt jelenti, hogy a FTSE 100-as indexet alkotó vállalatok összesített piaci tőkeértéke meghaladja a kétezermilliárd fontot, vagyis az index cégenként átlagosan valamivel több mint 20 milliárd font (8630 milliárd forint) tőkeértéket jelzett. A FTSE 100-as árfolyamindex az év eleje óta 6 százalékkal emelkedett.

A Shell részvénye az elmúlt egy évben 43 százalékkal, a BP papírja 22 százalékkal erősödött a Londoni Értéktőzsdén. A BP az LSE keddi kereskedésében 3,62 százalékos, 17,30 pennys erősödéssel 4,96 font környékén járt. A FTSE 100-as index 0,4 százalékkal 7868 pont közelébe erősödött kedd délelőtt.

Az energiaipari vállalatok kiugró eredményeit elsősorban az okozta, hogy az ukrajnai háború kitörése után meredeken emelkedett a nyersolaj és a földgáz világpiaci árfolyama, bár az utóbbi hónapokban mindkét árupiaci termék ára jelentősen visszaesett.

A brit kormány átmeneti intézkedésként már tavaly 25 százalékos különadót vetett ki az olaj- és gázipari vállalatok nagy-britanniai tevékenységének nyereségére; ez azóta 35 százalékra emelkedett.

Az Institute for Public Policy Research (IPPR) nevű progresszív irányzatú  londoni gazdasági-politikai kutatóintézet a BP keddi eredményjelentése után összeállított gyorselemzésében hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a cég a tavalyi rekorderedményből részvény-visszavásárlási programok keretében máris 9,35 milliárd fontot juttatott vissza közvetlenül a részvényeseknek, miközben "a közüzemi számlákat fizető fogyasztók a meredeken emelkedő költségekkel küszködnek".

Az IPPR állásfoglalása szerint ez "botrányos" felhasználása a BP-hez befolyt többletpénzeknek, amelyeket a lakossági számlák csökkentésére is lehetett volna fordítani.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
Vállalat Javuló pályán az AutoWallis, de még megérzi a hormuzi helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 11:20
Fennmaradtak az első három hónap kedvező folyamatai, így a első félévben összességében 10 százalékot megközelítő mértékben bővült az új gépjárművek értékesítése az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágában. A Nagykereskedelmi Üzletág eközben 3,5 százalékra csökkentette elmaradását, elsősorban a tavaly megszerzett új márkák értékesítésének köszönhetően – közölte a Budapesti Értéktőzsde autós vállalata.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG