3p
A párizsi klímaegyezmény mellett a világ nagyvárosai maguk is tesznek a károsanyag-kibocsátás ellen. London és Párizs száműzné a benzin- és dízelkereskedelmet, Norvégia a belső égésű motorokat száműzné az utakról. Húsz éven belül minden harmadik autó elektromos lehet a szakértők szerint, a fogyasztók azonban másképp gondolkodnak. Mikor jöhet el a megfizethető, könnyen és gyorsan tölthető autók ideje?

Az elektromos autók egyre népszerűbbek, az autógyártók bővülő kínálattal és újabb ötletekkel jelentkeznek – nemrég kezdte meg a gyártást Elon Musk gigantikus akkumulátorgyára, a gyártók pedig az új modellek mellett a már bevált, régi modelleket is környezettudatosabbra cserélik. Nem meglepő hát, hogy az okosautók piaca is robbanás előtt áll, a CES-en, a világ legnagyobb technológiai kiállításán több ilyen járművet mutattak be. Előzetes becslések szerint a 2030-ig eladott autók mintegy harmada lesz teljesen elektromos, ezt közölte a Roland Berger a Privátbankár.hu-val.

Az elektromobilitás fejlődése az egyes országokban az elmúlt néhány évben. Forrás: Roland Berger

Óriási a verseny

Ehhez már meg is tették az első lépéseket a világ nagyvárosai, London, Párizs és Mexikóváros teljesen száműzné a benzint és a dízelt a kutakról, Kínában kvótát vezetnének be az elektromos járművekre, Norvégiában pedig 2025-től szó szerint betiltanák a belsőégésű motoros kocsik használatát. A Roland Berger tanulmánya hét autógyártó ország - Kína, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Dél-Korea és az USA – technológiai, ipari és piaci adatait hasonlítja össze.

Az ár a meghatározó

Az egyik probléma, amivel a gyártóknak szembe kell nézniük, a nyersanyagoktól (lítium, nikkel, mangán, kobalt és grafit), és az ezeket beszállító országoktól való függésük. A világ grafittartalékának 95 százaléka Kínában található, a globális kobaltkereslet majdnem felét Kongó elégíti ki. Az acélfinomításhoz szükséges mangán kínálatának negyede Észak-Afrikából származik, Chile és Ausztrália pedig a világ lítium készletének harmadát uralja. A finomított grafit készlet nagyrészt Japán és Dél-Korea fennhatósága alatt van.

Az egyes országok GDP arányos költése az elektromos autók fejlesztésére. Forrás: Roland Berger

A nyersanyagok szállítása és az akkumulátorelemek gyártása így tehát olyan tényezők, amik nagyban kitettek politikai kockázatoknak, különösen azt figyelembe véve, hogy Kínában az állam jelentős mértékben támogatja a lítium-ion gyártást, így a kínai akkumulátorgyártók piacvezetők, megelőzve az USA-t és Japánt is.  Ugyanakkor pont az akkumulátorok árának csökkenése és az újgenerációs, tölthető akkumulátorok megjelenése középtávon a minél szélesebb elektromosautó-kínálat kifejlesztéséhez segíthetik a járműgyártókat.

Mi a helyzet nálunk?

Magyarország ugyanakkor még meglehetősen gyerekcipőben jár az elektromos autók működtetése terén – bár már kilátásba helyezték 500 töltőállomás kiépítését, a tavalyi adatok szerint mindössze ezer darab új, zöld rendszámú autó került a piacra. Ennek egyik elsődleges oka, hogy az elektromos autók borzalmasan drágák. Ezzel együtt nem kell aggódni, hogy nem vennénk ki a részünket a környezetvédelemből, Budapesten tavaly indult el például az első, kizárólag zöld autókkal működő autómegosztó vállalkozás, erről korábban itt írtunk bővebben. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG