3p

Korábban az Orsay, most a Peek & Cloppenburg kért csődvédelmet.

Tavaly a nálunk is több plázában megtelepedett Orsay hálózat került súlyos pénzügyi bajba, s ezért csődvédelmet is kért. Egyelőre nem látszik, hogy miként tudja túlélni a nehéz hónapokat, mivel üzleteit is bezárta, köztük az ittenieket is. Már akkor sokan azt kérdezgették, hogy melyik hasonlóan nagy cég lesz kénytelen bedobni a törölközőt. Nos, pénteken megjött a válasz.

Nekik is menni kell?  Fotó: Privátbankár/Mester Nándor
Nekik is menni kell? Fotó: Privátbankár/Mester Nándor

   
A leányvállalatai révén 15 európai országban 140 üzletet üzemeltető Peek & Cloppenburg KG, Düsseldorf lett az. A
városi bíróság rögtön meg is adta az engedélyt - írja az MTI. Az így megnyílt mozgásteret arra használják, hogy a bíróság felügyelete mellett, és egy külső szanálási szakértő vezetésével átszervezzék a vállalatot. Ez mindenekelőtt a nagyjából 800 embert foglalkoztató düsseldorfi központot és a cég online áruházát érinti, és állások megszüntetésével is jár.

Az eljárás nem érinti a családi tulajdonban álló PC-hez tartozó leányvállalatok többségét, a csoporthoz tartozó külföldi cégeket sem. A csoport nagyjából 15 ezer embert foglalkoztat, Magyarországon két boltot üzemeltet.

A társaság a koronavírus-járvány alatt 30 százalékos forgalomcsökkenést szenvedett el, ugyanakkor sok embert felvett adminisztratív munkakörbe, ami önmagában olyan veszteséget okozott, amelyet "nem lehet egykönnyen kigazdálkodni" - nyilatkozott a WirtschaftsWoche című német gazdasági hírmagazinnak Thomas Freude, a Peek & Cloppenburg (PC) ügyvezető igazgatója. A nehézségeket tovább növelte, hogy a járvány utáni fellendülés "nem volt olyan erős, mint reméltük, így az előző üzleti év sem volt túlságosan sikeres" - fogalmazott a vállalatvezető, hozzátéve, hogy a boltjaikat felkereső vásárlók száma még mindig nem érte el a járvány előtti szintet.

Ráadásul sok ember takarékoskodásra kényszerül a magas infláció miatt, ás az általános drágulás révén erősödő "ártudatosság" miatt nemigen lehet áthárítani a költségek növekedéséből adódó plusz terheket a vásárlókra. További gond a PC online áruházának nem megfelelő működése, a logisztikai költségeket és a marketingre fordított kiadásokat is jelentősen csökkenteni kell - fejtette ki Thomas Freude. Kiemelte, hogy az átszervezés irányváltást is jelent, ami azt jelenti, hogy az online értékesítés helyett ismét elősorban az hagyományos üzletekre, boltokra összpontosítanak, és ezen a területen nem terveznek a vállalat üzleti eredményeivel összefüggő leépítéseket, bezárásokat.


     

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Hatalmas hátraarc jöhet a Forma-1-ben
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 14:56
Öt éven belül véget ér a hibrid korszak, és visszatérnek a V8-as motorok a száguldó cirkuszban.
Vállalat Rendkívüli intézkedésekkel készül a nyárra a brit kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 13:50
A brit kormány ideiglenes intézkedésekkel készül a nyári szezonra a repülőjárat-törlések megelőzése és az optimális járatszám érdekében. A kabinet engedélyezné a légitársaságoknak, hogy az utasokat kevesebb gépre vonják össze, miután a Hormuzi-szoros lezárása miatt drasztikusan megugrott a kerozin ára.
Vállalat Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:44
Több száz millió dolláros ügylet jön létre.
Vállalat Bővül a budapesti reptér kínálata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:54
Új légitársaság indított járatot.
Vállalat Hiába idősek, viszik őket mint a cukrot: ezek az autók a legnépszerűbbek idehaza
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:21
A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál. 
Vállalat Örülhetnek az OTP ügyfelei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:30
Az OTP Bank számos népszerű szolgáltatását teszi díjmentessé, valamint bővíti a kedvező feltételeket igénybe vevők körét. A Bank a KSH által mért 2025. évi 4,4 százalékos inflációnál alacsonyabb mértékben módosítja díjait: a lakossági számlavezetéshez kapcsolódó díjbevételek 3,6 százalékkal nőnek. Ez egy tipikus lakossági ügyfél esetében átlagosan havi 100 forintnál kisebb többletköltséget jelent. A most és a közelmúltban bevezetett, illetve véglegessé tett kedvezmények ugyanakkor átlagosan kompenzálják a díjemelés hatását a lakossági ügyfelek számára.
Vállalat A piacról tervez megélni az Opus Global a kormányváltás után
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:13
Vida József, az Opus Global Nyrt. elnöke a választások utáni első nagy interjújában a tőzsdei árfolyamesésről, Mészáros Lőrinccel való barátságáról, Magyar Péterhez fűződő viszonyáról és a „luxizáshoz” való hozzáállásáról beszélt a Telexnek. Szerinte a piaci zuhanás mögött érzelmek, nem pedig gazdasági realitások állnak.
Vállalat Nagy nyomás alatt a Volkswagen: teljes újratervezésre van szükség
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:03
Komoly visszaeséssel indította az évet a Volkswagen Group: a német autóipari óriás friss gyorsjelentése szerint egyszerre több piaci és geopolitikai tényező is rontja az eredményeket, miközben a vállalat már a teljes üzleti modell újragondolására készül.
Vállalat Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:19
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG