3p

A hatodik Footgolf Csúcs Kupán harmadszor nyert az Üzletemberek csapata a kupák történetében, ugyanakkor új egyéni győztest avattak a Nemzeti Sport újságírója, Somogyi Zsolt személyében.

A HGS PR Ügynökség által vasárnap rendezett Footgolf Csúcs Kupán a Magyar Országgyűlés Labdarúgó Válogatott, a Magyar Újságírók Válogatott és az Üzletemberek csapata tizenöt rövidebb, de trükkös terepviszonyokkal tarkított szakaszon játszottak az óbudai Continental CityGolf Club pályáján.

A COVID 19 járvány elleni fokozott óvintézkedések mellett rendezték meg a versenyt. Homlok-hőmérés, kézfertőtlenítő-állomások, szájmaszkok fogadták a résztvevőket, na meg a kézfogást kerülő köszöntést ajánló plakátok, amelyek arra kérték a játékosokat, hogy óvatosan örüljenek, amikor kevés kísérletből rúgják be a labdát a lyukakba: ökölpacsival, vagy könyökök összekoccintásával köszöntsék egymást.

Magyar Zoltán az Országgyűlés labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya örömmel nyugtázta, hogy a csapata ismét nagy létszámmal vett részt a versenyen. Borsi László az Újságírók Válogatott csapatkapitánya is teljes csapattal érkezett, csak azt fájlalta, hogy Szöllőssi György a Nemzeti Sport főszerkesztője – aki mindkét csapat játékosa - ezúttal az Országgyűlés csapatát erősítette. Forgács István tornaigazgató, a rendező HGS PR Ügynökség vezetője elmondta, hogy a mezőny minden tagja visszatérő vendég volt, ami azt bizonyítja, hogy a játékosok kedvelik a footgolf játékot, ahogy ezt a hagyományos társasági versenyt is. Ő azt sajnálta, hogy az Üzletemberek csapatból néhányan visszavonták a nevezésüket, betartva a munkáltatójuknál a pandémia elleni védekezés miatt érvénybe lépett szabályokat.

Az esemény rangját jelzi, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt a Footgolf Csúcs Kupa fővédnöke.

A verseny társszervezője Gelencsér Gábor, a Nemzetközi Footgolf Szövetség elnöke így foglalta össze a versenyen szerzett tapasztalatait: - Örülök, hogy a játékosok pozitívan élték meg, hogy kevesebb erőt, ám több technikai megoldást követelő pályát építettünk.  Örülök annak is, hogy a hazai footgolf tíz éves történetének már hat éve fontos része a Footgolf Csúcs Kupa közéleti torna.

A díjakat Gerencsér Gábor mellett Rácz Róbert, az Izsáki Házitészta Kft. kereskedelmi és marketing vezetője adta át.

Egyéni verseny végeredménye:

1. Somogyi Zsolt 44 pont (Újságírók)

2. Sebestyén László 45 pont (Üzletemberek)

3. Rácz László 47 pont (Országgyűlés)

Csapatverseny végeredménye:

1. Üzletemberek (51,8 pontos átlag)

2. Országgyűlés (52 pontos átlag)

3. Újságírók (53,6 pontos átlag)

Főtámogatók:

  • MVM
  • E.ON Energiamegoldások Kft

Támogatók:

  • Basic Line Kft.
  • Izsáki Házitészta Termelő és Kereskedelmi Kft.
  • Horfer Serleg Kft.
  • Porsche Hungária Kft.

Médiatámogatók:

  • mfor.hu
  • mixonline.hu
  • piacesprofit.hu
  • privatbankar.hu
Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG