4p
A HarmonyOS teljesen eltér az eddig ismert operációs rendszerektől.
Fotó: Reuters

Bemutatta saját, Harmony elnevezésű operációs rendszerét a Huawei Technologies. Az új, mikrokernel alapú, megosztott operációs rendszer számos eszközt képes kiszolgálni, így az okostelefonok mellett tévéket, notebook-okat, okosórákat és egyéb kiegészítőket is. A Kínában Hongmeng néven forgalomba kerülő rendszer elsőként okosórákhoz, okosképernyőkhöz, járművekbe épített rendszerekhez és okoshangszórókhoz lesz elérhető - közölte a Huawei.

„Olyan operációs rendszer fejlesztése volt a célunk, amely rugalmasan alkalmazható többféle eszközön, emellett biztosítja a felhasználóink által elvárt alacsony késleltetést és a magas szintű biztonságot. A HarmonyOS teljesen eltérő az eddig ismert operációs rendszerektől. Mikrokernel alapú, megbízható és biztonságos architektúrájú rendszer, ami problémamentes együttműködést biztosít a különböző eszközök között. Az alkalmazásokat elegendő egyszer lefejleszteni, később gond nélkül lehet más típusú eszközökön is használni” - mondta Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának vezérigazgatója.

Mikrokernel a nagyobb biztonságért

A mikrokernel alapú kialakítás nagyobb biztonságot és alacsony késleltetést biztosít. A mikrokernelt a kernel funkciók egyszerűsítésére, a lehető legtöbb rendszerszolgáltatás megvalósítására, valamint a kölcsönös biztonsági védelem hozzáadására alakították ki. Maga a mikrokernel csak az olyan legalapvetőbb szolgáltatásokat nyújtja, mint az ütemezés, vagy az IPC.

Maradnának az Androidnál

Az ügyvezető hangsúlyozta: a Huawei egyelőre továbbra is kitartana az Android mellett, hogy ezzel segítse az alkalmazás-fejlesztők munkáját, de ha a szankciók miatt elesne a Google operációs rendszerétől, bármikor kész átállni a HarmonyOSra.

A kínai óriásvállalat jelenleg a világ második legnagyobb okostelefon beszállítója, mely az elmúlt nyolc évben 68-szoros növekedést produkált - mutatott rá Yu hozzátéve: ha az Egyesült Államok nem sújtotta volna szankciókkal a céget, az idén sikerült volna elérniük a világelső pozíciót. 

A Huawei július végén közölte: az amerikai szankciók ellenére 401,3 milliárd jüan (58,3 milliárd dollár) forgalmat ért el az első fél évben, 23,2 százalékos növekedést ért el éves összevetésben. A cég azonban nem zárta ki, hogy a Huawei előtt álló nehézségek rövid távon is befolyásolhatják a növekedési kilátásokat.

A Huawei azután gyorsította fel saját operációs rendszerének fejlesztését, hogy májusban az amerikai kereskedelmi minisztérium feltette a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalatot és 68 leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. A rendelkezés megtiltja amerikai vállalatoknak alkatrészek, berendezések és szolgáltatások eladását a Huaweinek. A tilalom vonatkozik az amerikai Alphabet Inc. mobil operációs rendszerére, a Huawei okostelefonjait és lakossági készülékeit működtető Android OS-ra is. Washington emellett nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva kizárta a Huaweit az ötödik generációs mobilhálózati fejlesztésekből.

Washington egyebek mellett üzleti titkok ellopásával, valamint az Irán elleni szankciók megszegésével vádolja a kínai telekommunikációs céget, és partnereit is arra biztatja, hogy zárják ki a Huaweit saját ötödik generációs hálózataik fejlesztéséből. A Huawei az összes ellene felhozott vádat tagadja, és azokat annak tulajdonítja, hogy az Egyesült Államok saját gazdasági érdekeit szem előtt tartva igyekszik kiszorítani a kínai óriásvállalatot a piaci versenyből.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Mielőtt bárki észrevenné – a gépek már tudják, mi következik
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 15:10
Gondoljon bele, cégénél már azelőtt tudnak egy közelgő problémáról vagy üzleti lehetőségről, hogy arra kollégái közül bárki felhívná a figyelmet. A gépek ugyanis jeleznek, mielőtt romlana a minőség, a projektadatokban hetekkel előre kirajzolódik, hol lesz csúszás, az ügyfél pedig már akkor „üzen”, hogy vásárolni fog, amikor ezt még el sem döntötte. Mindez nem a jövő zenéje, hanem az adatok ereje – és azoké a vállalatoké, amelyek ezt kiaknázzák. A Kontron tapasztalatai szerint a legtöbb szervezetben ezek a jelek már ma is ott vannak, csak nem jutnak el időben a döntéshozókhoz.
Vállalat Erős kritika Nagy Mártonéknak, a kriptocég lábbal szavaz
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 12:01
A Kriptomat, amely december 19-én lépett be a hazai piacra, úgy döntött hogy december 26-án este 11 órától felfüggeszti magyarországi szolgáltatásait.
Vállalat Az amerikaiak engedélyt adtak a szerb NIS-nek, de nem olajvásárlásra
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 09:01
A szerbiai állami olajvállalat, a NIS amerikai jóváhagyást kapott az orosz részesedés eladásáról szóló tárgyalásokhoz.
Vállalat Erős kínálat, de visszafogott kereslet jellemzi a kkv-hitelezést
PR | 2025. december 24. 11:42
A magyar kis- és középvállalatok számára a finanszírozási források ma is elérhetőek, a kihívás inkább az ideális gazdasági környezet megteremtése. A vállalkozások egyre tudatosabban kezelik hitelügyleteiket, a bankok pedig partnerekként támogatják őket abban, hogy a források valódi beruházásokat szolgáljanak. A Cégkassza Podcast legújabb epizódjában Benkó Tamás, az UniCredit Bank kis- és középvállalati területének ügyvezető igazgatója osztotta meg tapasztalatait a kkv-hitelezés aktuális trendjeiről.
Vállalat Semmi nem állíthatja meg a kínai céget
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:01
A karácsony csak megerősítette a Temu vezető pozícióját a webshopok között.
Vállalat Búcsút intenek keleti szomszédunknak a svédek
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 09:34
Kivonul Romániából a skandináv ország reprezentánsa, a Lindab.
Vállalat Nem áll le a 4iG, újabb felvásárlást hajtott végre
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 08:31
Leányvállalata többségi tulajdonrészt vásárol a HeliControl Kft.-ben.
Vállalat Történelmi döntés, fogyókúrás „csodaszer” kapott zöld utat az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 20:00
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) jóváhagyta a Wegovy nevű fogyókúrás gyógyszer tablettás változatát a gyógyszeripari óriás Novo Nordisk szerint.
Vállalat Gigabírságot kapott a Ryanair karácsonyra
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 13:10
Tisztességtelen eszközökkel buzdított jegyvásárlásra a Ryanair, az olasz versenyhatóság lecsapott.
Vállalat Nagy összeget szabadított fel a 4iG beruházásokra és akvizíciókra
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 13:23
Megállapodott a 4iG a befektetőkkel: a kötvények tőketörlesztése 2031-ben, egy összegben történik majd. A Scope Ratings hitelminősítő is támogatja a megállapodást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG