2p
Sikeres félévet tudhat maga mögött a klíringházi és garanciaszolgáltatásokat nyújtó KELER KSZF Zrt.

A bevételek 965,95 millió forintot tettek ki, ez 23,3 százalékkal meghaladja a múlt év egészében elért 783,4 milliós összeget. Az adózás előtti eredmény az első félévben 287,2 millió forint volt, szemben a tavaly egész éves 174,2 millió forinttal. A társaság folytatja a stratégiai céljai megvalósítását, azaz célja, hogy a magyar partnerek kiszolgálása mellett a régió vezető klíringszolgáltatója lehessen.

Mátrai Károly, a KELER KSZF vezérigazgatója a féléves eredményeket értékelve elmondta: „A tőkepiaci bevételek a korábbi évekhez hasonlóan a tervezettnek megfelelően alakultak. Az energiapiacokon a klíringtagsági díjaknak köszönhetően sikerült növelni a díjbevételeket, a magyar földgázszegmens kiugró aktivitása miatt ezen a részpiacon a tervezettnél 70 millió forinttal nagyobb klíringbevétel realizálódott.” A magyar földgázpiacon végbement növekedés az általános piaci élénkülés mellett az orosz-ukrán szerződések lejárta miatti aggodalomnak és az esetleges ellátási problémára való felkészülésnek köszönhető. A piaci szereplők ugyanis elkezdték feltölteni a hazai és az ukrán gáztárolókat, melyhez a KELER KSZF-fel együttműködő földgáztőzsdén, a CEEGEX-en vásárolták meg a szükséges gázt.

Fontos továbbá, hogy a klíring- és alklíringtagok, vagyis a KELER KSZF partnereinek száma 144-re nőtt a félév végére, a múlt év végi 138-ról. A partnerek jelentős részét pedig az energiapiaci alklíringtagok adják.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy összeget szabadított fel a 4iG beruházásokra és akvizíciókra
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 13:23
Megállapodott a 4iG a befektetőkkel: a kötvények tőketörlesztése 2031-ben, egy összegben történik majd. A Scope Ratings hitelminősítő is támogatja a megállapodást.
Vállalat Bezár az állami posta, de nem nálunk
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 15:30
Év végével bezár a dán állami posta.
Vállalat Komoly magyar-amerikai űripari megállapodás született
Privátbankár.hu | 2025. december 20. 08:27
A tranzakció mérföldkő a magyar-amerikai űripari kapcsolatokban, és megerősíti a 4iG pozícióit a globális kereskedelmi űriparban
Vállalat Visszalép az MVM a nagy román bevásárlástól
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 19:59
Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON.
Vállalat Novemberig nagyon fölfutott a BYD gyártása
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 19:20
A BYD az első 11 hónapban összesen 4,182 millió autót gyártott, ez 2024 azonos időszakához viszonyítva 11,3 százalékos növekedés – közölte a BYD Company Limited abból az alkalomból, hogy a cég kínai, Jinan városában működő üzemében legyártották a 15 milliomodik NEV (új energiákkal hajtott) autót.
Vállalat Örül a dán hajózási vállalat, már nem lőnek hajóira
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 17:01
A dán hajózási vállalat, a Maersk pénteken közölte, hogy egyik hajója közel két év után először sikeresen áthaladt a Vörös-tengeren és a Báb el-Mandeb-szoroson, amelyet a jemeni húszik tartottak tűz alatt.
Vállalat A TikTok kínai tulajdonosa megállapodást kötött, hogy elkerülje az amerikai betiltását
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 15:30
A TikTok kínai tulajdonosa, a ByteDance csütörtökön kötelező erejű megállapodásokat írt alá arról, hogy az Egyesült Államokban működő TikTok feletti irányítást egy befektetői csoportnak adja át – köztük az Oracle-nek –, ami jelentős lépés az amerikai betiltás elkerülése és az évek óta húzódó bizonytalanság lezárása felé.
Vállalat Hatalmas változás történik az OTP-s vállalkozók életében
Natív tartalom | 2025. december 19. 15:08
Hamarosan vállalatok sem érik már el az OTPdirekt internetbank befektetési szolgáltatásait, amelynek a helyét az új internet- és mobilbank, illetve az OTP SingleMarket veszi át. Az érintett cégek számára azért fontos a változás, mert a magánszemélyekhez hasonlóan a vállalkozások is egyre gyakrabban végeznek online értékpapír-tranzakciókat. 
Vállalat Elon Muskékkal is tárgyaltak Jászai Gellérték
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 08:56
Űr- és védelmi ipari együttműködések kerültek terítékre Washingtonban.
Vállalat Év Megbízója díjat nyert a BMW Group Gyár Debrecen, az Év Ügynöksége a Brandfizz Employer Branding
PR | 2025. december 18. 10:56
A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) nyolcadik alkalommal díjazta a hazai munkáltatói márkaépítés kiválóságait.  A mezőny idén is rendkívül erős volt: hét kategóriában, tizenhat iparágból érkeztek be pályázatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG