2p
Az Alphabethez (a Google anyacégéhez) tartozó Waymo elindítja taxiszolgáltatását Arizonában, egyelőre teszt-jelleggel. A hír attól érdekes, hogy ez lesz az első olyan szolgáltató, amely olyan önvezető autókkal szállítja az utasokat, amiben már nem ül emberi sofőr a volán mögött.

Az önvezető autók piacán éles versenyben vannak a vezető tech-cégek, a nagy autógyártók és a tőkével bőven ellátott startupok. A cégek a forgalomban is tesztelgetik már autóikat több városban is (még Budapesten is fut néhány ilyen autó az utakon), de mindig ül egy ember is a volán mögött, aki be tud avatkozni, ha a technika csődöt mond.

Azért jobb, ha nem kap el egy zivatar

A Waymo bejelentése szerint a Fiat Chrysler Pacifica típusú önvezető autóik a következő hónapokban az arizonai Phoenixben kezdik meg a tesztelést - ebben a városban jellemzően száraz, jól előrejelezhető az időjárás. Hóban vagy zuhogó esőben még nem tudták teljesen stabillá tenni a technikát a fejlesztők.

A tesztelésben résztvevő utasok egy alkalmazás segítségével kérhetnek fuvart, és az első időszakban a hátsó ülésen mellettük ül majd egy Waymo-alkalmazott, de hamarosan egyedül kell majd utazniuk. Persze lesz majd a kezük ügyében egy stop-gomb, amivel meg tudják állítani az autót.

Egyre gyakrabban látunk majd ilyet

Kaliforniában nemrég fogadták el azt a szabályozást, ami nem köti "a gépjármű vezetőülésén jelenlévő személy kötelező fizikai jelenlétéhez" a forgalmi engedély kiadását, csupán annyit ír elő, hogy "felügyelni kell az önálló technológia működését". Részletek >>

Hogy a szélesebb közönség mikor utazhat majd a vezető nélküli autókkal, annak időpontját egyelőre nem jelölték meg. A szolgáltatás kezdetben ingyenes, de hamar fizetőssé teszik majd, hogy valamennyit visszaszedjenek a súlyos fejlesztési költségekből.

Nemrég egyébként a General Motors is azt jelentette be: nem évekre, hanem inkább negyedévekre vannak attól, hogy olyan vezető nélküli autókat indítsanak útnak, amelyekben már óvatosságból sem ül ember.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG