2p

 

A jövőbeni bankolást szabályozó második pénzforgalmi irányelv (PSD2) egyik fontos újítása, hogy a bankok új, digitális megoldásainak létrehozásában „külsősökkel”, például a fintech-területen érdekelt fejlesztőkkel, startupokkal működhetnek együtt.

Magyarország egyik vezető pénzintézete K&H Innovathon elnevezéssel rendezvényt tart 2019. május 18-án, amelyre többek között a készpénzhasználat mérséklését célzó, innovatív mobilos banki alkalmazásokat fejlesztő, valamint a PSD2-es nyitott platformhoz köthető megoldásokkal foglalkozó cégeket vár. A rendezvényen bemutatott alkalmazásokkal a K&H a jövőben esetleg bővítheti szolgáltatási palettáját. A 4,5 millió forintos összdíjazású verseny célja olyan megoldások megismerése, melyek a mindennapi biztonságos bankolást még könnyebbé és gördülékenyebbé teszik. A rendezvényre április 2-től – keddtől – jelentkezhetnek az érintett cégek, startupok.

„A K&H stratégiájában kiemelt szerepe van az innovációnak, digitalizációnak. ezt jól példázza az elmúlt években bevezetett számos új szolgáltatásunk: a mobilbank, a mobiltárca vagy a robotvezérelt, teljes mértékben online személyi kölcsön. A magyar piacon az elsők között nyitottuk meg idén februárban a K&H fejlesztői portált és tesztkörnyezetet. A portál célja, hogy segítsen eligazodni a kifejezetten banki adatok lekérdezésére, fizetés kezdeményezésre kialakított nyílt interfészen harmadik felek számára, valamint támogatást nyújtson nekik a fejlesztés időtartama alatt. Ilyen szereplő lehet akár egy bank, egy fintech cég vagy éppen egy technológiai vállalat is” – mondta Németh Balázs, a K&H Operáció, technológiák és lakossági hitelkezelési divízió vezetője.

A K&H szakértője szerint a PSD2 révén belépő „nyílt bankolás” a mindennapokban is jelentős változást eredményezhet. Az idő pedig fontos tényező, azok a piaci szereplők, akik leghamarabb tudnak új megoldásokkal megjelenni a piacon, versenyelőnyre tehetnek szert.

A jelentkezés során a versenyzőknek az ötletüket össze kell foglalniuk egy tweet-ben és egy online prezentációt is el kell küldeniük. A regisztrációs időszak után a K&H szakemberei értékelik az ötleteket, a legjobb 15 csapatnak pedig a PSD2 Sandbox környezethez biztosítanak két hetes hozzáférést, a végső megmérettetés során az ötleteket pedig egy szakmai zsűri értékeli majd.

Jelentkezés és bővebb információ a K&H Innovathonról

Címkék: Vállalatok
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalatok A Mol-részvényesek osztaléka is csúszik
Privátbankár.hu | 2020. március 24. 09:58
A rendkívüli helyzetre és a jogszabályi kötelezettségekre hivatkozva ugyanis a tőzsdei társaság nem tartja meg az április 16-ára meghirdetett éves közgyűlését. 
Vállalatok Napi 25 ezer orvosi maszk gyártását kezdi meg egy pécsi lakástextil üzem
Privátbankár.hu | 2020. március 18. 13:59
A napokban érkezhet meg Litvániából az az orvosi textil alapanyag szállítmány, melyből összesen 400 ezer egészségügyi maszkot gyárt majd le a Rovitex Hungária Kft.
Vállalatok Hétfőtől elkezdődik a magyarországi vonatok teljes fertőtlenítése
Privátbankár.hu | 2020. március 15. 14:36
Teljes fertőtlenítést vezet be a MÁV a vasúti és HÉV-szerelvényeken a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Elindult az első emeletes KISS motorvonat a Budapest-Cegléd vonalon.
Vállalatok Nyolc magyar cég került fel a kistigrisek listájára
Privátbankár.hu | 2020. március 8. 17:06
A Financial Times FT1000 néven már a negyedik évben jelentette meg listáját Európa leggyorsabban növekvő társaságairól.
Vállalatok Óriási pénzt kap a Huawei konkurense
Privátbankár.hu | 2020. március 6. 13:48
Félmilliárd eurós hitellel fejleszt 5G technológiát a Nokia. Korábban felmerült az is, hogy amerikaiak vennék meg, hogy erősebb legyen a Huawei vetélytársa.
Vállalatok Nemzetközi légikikötő, vagy kisrepülőgépek fogadására alkalmas hely lesz a fehérvári reptér?
Privátbankár.hu | 2020. március 4. 12:10
Úgy tűnik, hogy részben meghallgatásra talált a székesfehérvári önkormányzat igénye, és kormányzati segítséggel megkezdődik a város repterének régóta tervezett fejlesztése.
Vállalatok Meghalt Jack Welch
Privátbankár.hu | 2020. március 2. 18:53
A General Electric legendás vezére újraértelmezte a vállalatvezetést.
Vállalatok Hogyan kezeld és ne kezeld a munkavállaló jelöltjeidet
Privátbankár.hu | 2020. január 11. 11:36
Manapság se a munkaválalóknak, se a munkaadóknak nincsen könnyű dolguk. Mivel gyökeresen megváltoztak a viszonyok az álláskeresésben és a foglalkoztatásban, így ezekhez kell alkalmazkodnia annak a vállalatnak, ami fent szeretne maradni. Lássuk, hogy milyen fontos dolgokra kell figyelni, amikor interjúztatunk.
Vállalatok Több mint 23 milliárdot érhet a Takarék-ingatlanvagyon
Csabai Károly | 2019. december 23. 17:11
Ilyen értéken apportálta ugyanis azokat abba a társaságba, amelyet néhány hónapja azért alapított, hogy a Takarékbank által használt banküzemi ingatlanokat kezelje.
Vállalatok A cégeknek a járművek tulajdonlása egyszerűen nem gazdaságos
Privátbankár.hu | 2019. december 16. 13:36
Ha egy vállalkozás járműbeszerzésben gondolkodik, akkor a tartósbérleti konstrukció az egyik legjobb megoldás. A költségek kiszámíthatók és jól tervezhetők, egy, az év elején hatályba lépett jogszabályi változás révén pedig a konstrukció adóterhelése kedvezőbb lett, mondta el Penz Tamás, a Merkantil Bérlet Kft. ügyvezetője.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG