2p
Hamarosan hat új kábelcsatornát indít a TV2-csoport - alapvetően rendeznék át a magyarországi televíziós piacot.
MTI Fotó: Kallos Bea

A siófoki Media Hungary konferencián jelentette be a grandiózus újítást a társaság kábelportfoliójának programigazgatója. Fischer Gábor azt nem árulta el, mennyi pénzt kell mindebbe beletenni, de azt mondta: az elmúlt másfél évtized legnagyobb programfejlesztését hajtja ezzel végre a társaság, amely jól célzott, világos stratégiával rendelkező adóvá teszi valamennyi televízióját. (Ehhez azért állami segítsége is van: Andy Vajna cégének a vásárláshoz 6,72 milliárd forintos hitelt adott az állami Eximbank, majd a működéshez nemrég újabb 1,2 milliárdot).

Kistafírozzák a Super TV2-t

Fischer elmondta: a Super TV2-t a televíziós piac harmadik számú szereplőjévé akarják tenni, a csatornán ősztől naponta négyórányi saját gyártású tartalmat, show-műsorokat, fikciós alkotásokat kínálnak, valamint jelezte, hogy egy később bejelentendő "nagyon komoly beruházást" is elindítanak.

Jön Isaura és a Zenebutik

Hozzátette: Isaura TV néven telenovella-adót indítanak, új gasztrocsatornájuk a Chili TV lesz; elindul Zenebutik, a Joy TV életmód-csatorna, a FEM3-at Prime TV néven pozícionálják át, jön a meséket kínáló Kiwi TV, a PRO4 M+ néven "elképesztő mennyiségben vásárolt" mozifilmeket kínál, valamint nemsokára bejelentenek két újabb csatornát.

Az MTI kérdésére az igazgató azt közölte, hogy az első fejlesztési ütemet még az idén újabb követi portfóliójukban. Közölte: a TV2 átalakítás alapvetően rendezi át a magyarországi televíziós piacot.

A konferencia másik nagy bejelentése az volt: a jövő hónaptól napilapként jelenik meg a fővárosban a Habony Árpádhoz köthető Lokál, ami így az eddig Simicska Lajos Metropoljának egyedüli konkurense lesz >>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalatok A Mol-részvényesek osztaléka is csúszik
Privátbankár.hu | 2020. március 24. 09:58
A rendkívüli helyzetre és a jogszabályi kötelezettségekre hivatkozva ugyanis a tőzsdei társaság nem tartja meg az április 16-ára meghirdetett éves közgyűlését. 
Vállalatok Napi 25 ezer orvosi maszk gyártását kezdi meg egy pécsi lakástextil üzem
Privátbankár.hu | 2020. március 18. 13:59
A napokban érkezhet meg Litvániából az az orvosi textil alapanyag szállítmány, melyből összesen 400 ezer egészségügyi maszkot gyárt majd le a Rovitex Hungária Kft.
Vállalatok Hétfőtől elkezdődik a magyarországi vonatok teljes fertőtlenítése
Privátbankár.hu | 2020. március 15. 14:36
Teljes fertőtlenítést vezet be a MÁV a vasúti és HÉV-szerelvényeken a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Elindult az első emeletes KISS motorvonat a Budapest-Cegléd vonalon.
Vállalatok Nyolc magyar cég került fel a kistigrisek listájára
Privátbankár.hu | 2020. március 8. 17:06
A Financial Times FT1000 néven már a negyedik évben jelentette meg listáját Európa leggyorsabban növekvő társaságairól.
Vállalatok Óriási pénzt kap a Huawei konkurense
Privátbankár.hu | 2020. március 6. 13:48
Félmilliárd eurós hitellel fejleszt 5G technológiát a Nokia. Korábban felmerült az is, hogy amerikaiak vennék meg, hogy erősebb legyen a Huawei vetélytársa.
Vállalatok Nemzetközi légikikötő, vagy kisrepülőgépek fogadására alkalmas hely lesz a fehérvári reptér?
Privátbankár.hu | 2020. március 4. 12:10
Úgy tűnik, hogy részben meghallgatásra talált a székesfehérvári önkormányzat igénye, és kormányzati segítséggel megkezdődik a város repterének régóta tervezett fejlesztése.
Vállalatok Meghalt Jack Welch
Privátbankár.hu | 2020. március 2. 18:53
A General Electric legendás vezére újraértelmezte a vállalatvezetést.
Vállalatok Hogyan kezeld és ne kezeld a munkavállaló jelöltjeidet
Privátbankár.hu | 2020. január 11. 11:36
Manapság se a munkaválalóknak, se a munkaadóknak nincsen könnyű dolguk. Mivel gyökeresen megváltoztak a viszonyok az álláskeresésben és a foglalkoztatásban, így ezekhez kell alkalmazkodnia annak a vállalatnak, ami fent szeretne maradni. Lássuk, hogy milyen fontos dolgokra kell figyelni, amikor interjúztatunk.
Vállalatok Több mint 23 milliárdot érhet a Takarék-ingatlanvagyon
Csabai Károly | 2019. december 23. 17:11
Ilyen értéken apportálta ugyanis azokat abba a társaságba, amelyet néhány hónapja azért alapított, hogy a Takarékbank által használt banküzemi ingatlanokat kezelje.
Vállalatok A cégeknek a járművek tulajdonlása egyszerűen nem gazdaságos
Privátbankár.hu | 2019. december 16. 13:36
Ha egy vállalkozás járműbeszerzésben gondolkodik, akkor a tartósbérleti konstrukció az egyik legjobb megoldás. A költségek kiszámíthatók és jól tervezhetők, egy, az év elején hatályba lépett jogszabályi változás révén pedig a konstrukció adóterhelése kedvezőbb lett, mondta el Penz Tamás, a Merkantil Bérlet Kft. ügyvezetője.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG