1p
Várhatóan 5,1-5,2 százalék lesz a januári infláció az üzemanyagárak most bejelentett emelése miatt, és az átlagos infláció 2012-ben öt százalék körül alakulhat – mondják elemzők. Mindemögött az olajár emelkedése és a forint gyengülése áll, és lehet, hogy egyik téren sem lesz túl nagy változás az év során.

Az üzemanyagok jövedéki adójának és áfájának növelése mellett, beszámítva a szerdától érvényes áremelést, a januári 12 havi infláció 5,2 százalékra ugorhat fel a tavaly decemberre várható 4,2 százalékról - mondta Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője. A két héttel korábbihoz képest a forint árfolyama 5,3 százalékkal gyengült, ami nagymértékben befolyásolta az üzemanyagárak drágulását. (Bruttó 10-10 forinttal emeli a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., az emeléssel a benzin átlagára 422-424 forintra, a gázolajé pedig 443 forintra nő.)

Jobbágy Sándor úgy véli, hogy a magas üzemanyagárakra egész évben fel kell készülni, mivel jelentős forinterősödésre nem lehet számítani, ráadásul az olajárak a geopolitikai bizonytalanság miatt szintén felfelé mozdulhatnak. Ugyanakkor a hazai inflációt a korlátos kereslet tarthatja kordában, legalábbis azokban az ágazatokban, ahol éles a verseny, ami kevésbé hat a távközlésben vagy a közüzemi díjaknál. Mindezt figyelembe véve öt százalék körüli átlagos inflációt prognosztizál a CIB 2012-re  - tette hozzá.

Az üzemanyagok közvetlen súlya az inflációs kosárban öt százalék, a közvetett hatás nyilván ennél nagyobb és számításba kell venni a januári inflációnál azt is, hogy a KSH január 20-án zárja le az árfigyelést. Így a mostani áremelés 40 százaléka "lóg bele a januári inflációba" - magyarázta Forián Szabó Gergely. A Pioneer Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója 5,1 százalékos januári inflációt vár az általa becsült decemberi 4,3 százalék után. (A Bloomberg által számított  decemberi elemzői konszenzus 4,4 százalékos 12 havi inflációt jelez, a KSH pénteken közli a hivatalos decemberi, illetve 2011. évi átlagos inflációs mutatót.)

Mindkét elemző emlékeztetett arra, hogy 2011 januárban az infláció havi emelkedése 0,7 százalék volt, a 12 havi pedig 4,0 százalék, mivel ekkor estek ki a korábbi jövedéki adóemelések, s nagyrészt ezzel magyarázható, hogy 2010 decemberében még 4,7 százalékos év/éves inflációt jelzett a KSH.

Iparági elemzők szerint az alapanyagok drágulása és a forint gyengülése akár még a 10 forintos üzemanyagár-emelést meghaladó drágulást is indokoltak volna. A Brent típusú kőolaj jegyzése 3,9 százalékkal nőtt az ellátást érintő bizonytalanság miatt, amelynek oka az Irán körüli fokozódó feszültség, valamint az iráni olajkivitellel szembeni esetleges európai embargó növekvő kockázata. A Motorbenzin jegyzése 3,5 százalékkal nőtt, többek között az európai Petroplus finomító-csoport pénzügyi zavara miatt, ami a vállalat finomítói kapacitásainak jelentős mértékű csökkenésével járt, szűkösebbé téve a kínálatot.

A gázolaj jegyzésára 4,6 százalékkal emelkedett, a csökkenő európai finomítói kapacitások, valamint az alacsony európai készletszintek miatt. Ehhez járul még, hogy a forint árfolyama az IMF tárgyalások körüli bizonytalanság miatt 5,3 százalékkal gyengült a dollárral szemben - mondták elemzők.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG