6p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Augusztus és a szeptember után októberben elmaradt a kétszámjegyű áremelkedés a hipermarketekben, és történelmi csúcsot sem hozott legfrissebb Árkosár-felmérésünk - így sem sokkal került kevesebbe az októberi nagybevásárlás 22 ezer forintnál. Továbbra is méregdrága az alma? Mennyiből lehet kihozni egy teázást? Megnéztük. 

Több mint 13 éve minden egyes hónapban, így október 5-én is elmentünk három hipermarket-lánc egy-egy üzletébe, hogy megnézzük, hogyan változott egy hónap alatt és tavaly októberhez viszonyítva mintakosarunkban található 30 termék ára.

Ahogy arról egy hónapja írtunk, messze az átlagos árszínvonal-emelkedés felett drágultak az élelmiszerek szeptember elején. Az Auchan, az Interspar és a Tesco üzleteiben 11,8 százalékkal drágábban pakolhattuk meg a bevásárlókocsit, míg a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal voltak magasabbak augusztusban az egy évvel korábbinál. Az élelmiszerek ára 7,9 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké 17,1 százalékkal, a cukoré 13,4, a tojásé 10,2 százalékkal, a tejé 8,9 százalékkal lett magasabb.

(A KSH a legfrissebb, szeptemberre vonatkozó inflációs statisztikáit csütörtökön teszi közzé.) 

8,3 százalékos áremelés egy év alatt - október olcsóbb lett, mint szeptember

A tendencia ebben a hónapban is tovább folytatódott, igaz, nem kétszámjegyű, „csak” 8,3 százalékos áremelkedést mértünk. Tavaly őszhöz képest mindhárom hipermarketben drágábban pakolhattuk meg a Privátbankár Árkosarat. Bár a szórás nagy a három áruházlánc között: az általunk vizsgált termékeket figyelve az Interspar 2,8, az Auchan 7,1, a Tesco pedig 15,2 százalékkal lett drágább egy év alatt.

Némi vigaszt az jelenthet, hogy szeptemberhez képest ezúttal olcsóbban tudtunk bevásárolni. Egy hónap alatt 2,4 százalékkal mérséklődtek az általunk vizsgált termékek árai. Egy hónap alatt csak a Tesco emelt, az Auchan és az Interspar lefaragott az árakból 6,5, illetve 4,5 százalékot.

Összességében 540 forinttal kellett kevesebbet hagynunk a kasszánál ugyanazokért a termékekért, mint szeptemberben, így lett a számla végösszege 21 739 forint. Persze ha minden ott szereznénk be, ahol a legolcsóbban adják, akkor sokat spórolhatnánk (ezúttal 2372 forintot), de lássuk be, lényegében ez kivitelezhetetlen mutatvány lenne.  

Mi lett olcsóbb? Mi lett drágább?

Szeptemberi felmérésünk során 130 százalékkal drágábban találtunk almát a hipermarketekben, mint egy évvel ezelőtt. Az élelmiszerárak emelkedése miatt egyébként a kormányzat is magyarázni kényszerült a folyamatokat. (Erről bővebben laptársunk, az Mfor.hu oldalán is olvashat.) Az előző havinál most 6 százalékkal olcsóbban kaptunk almát, de tavaly őszhöz képest még így is vaskos, 55 százalékos drágulást láttunk.   

Egy hónapot vizsgálva egyetlen termék esetében, a burgonyánál mértünk 10 százalék feletti áremelkedést, egészen pontosan 11 százalékkal kerül többe a krumpli, mint szeptemberben. Ennél örömtelibb, hogy több termék ára 10 százalékot meghaladóan csökkent, köztük a túródesszert (-10%), a tejföl (-12%), a tej (-13%), a narancslé (-13%), a kávé (-15%) és a tea (-15%).

Éves távlatot nézve mindösszesen csak a banán ára ment lejjebb 10 százalékot meghaladó mértékben, miközben a fent említett almán túl, számtalan termék drágult 10 százaléknál jobban 2019 októberéhez képest. Az alma után a tojás drágult a legtöbbet, 50 százalékkal kerül többe most, mint 12 hónappal ezelőtt. 20 százalék feletti áremelést láttunk a száraztésztánál is.

Ezeknél szerényebb, de 10 százalékot meghaladó áremelés történt még a kenyérnél (+18%), párizsinál (+17), a kávénál (+15%), a cukornál (+14%), az ásványvíznél (+14), a túródesszertnél (+13%), a chipsnél (+12%), a sajtnál (+11%) és a sörnél (+11%).

Biztató helyzet a maszkhordásnál

A koronavírus-járvány persze a mi felmérésünkre is hatással van. Érdemes megemlíteni saját tapasztalatainkat a kötelező maszkhasználatról: az üzleteket járva alig találkoztunk renitens vásárlókkal. Legutóbbi felmérésünkhöz képest is elenyésző volt azoknak a száma, akik szabálytalanul (és értelmetlenül), az orruk alá biggyesztve hordták a maszkot. Olyannal pedig egyáltalán nem találkoztunk az üzletekben, aki ne takarta volna el az arcát.

Havi legolcsóbbak: tea, méz, citrom

Márkára és minőségre való tekintet nélkül ezúttal is kiválasztottunk külön három terméket, hogy hol és mennyiért lehet beszerezni a legkedvezőbb áron.  Bár a fekete tea, a méz és a citrom a koronavírus ellen kevés fegyver, de meghűlésre igencsak ajánlott, recept nélkül is beszerezhető természetes csodaszerek és immunerősítők - a hidegebb idő beálltával egyre gyakrabban fogyasztunk teát.

A legolcsóbb fekete teát a Sparban találtuk. Az áruházlánc saját márkás, S-Budget earl grey teája 119 forintért beszerezhető, a kilós ár 3966 forint. Az Auchanban 4300 forintos kilónkénti árra jön ki a Golden Leaf márkanevet viselő termék, amely többféle (citromos, málnás és erdei gyümölcsös) izésítésben is kapható. A Tescóban a legolcsóbb teát 4450 forintos kilónkénti áron kínálták. A szintén többféle ízesítésű Packers Best Garden 20 filteres tea-csomagja 178 forintot kóstált.

A teához jól jön a méz is. A két legolcsóbb virágmézet már 2 ezer forint kilós ár alatt kínálják. Az Auchanban a magyar virágméz kilója 1998 forintba került. A Sparban ismét a saját márkás termék győzött: a 900 grammos S-Budget mézet 1799 forintért adták, azaz 1999 forint kilója. A Tescóban magyar gyártótól származó virágméz bizonyult a legolcsóbbnak 2069 forintos kilónkénti árral.

Nem árt majd bespájzolni a mézből, ugyanis az Országos Magyar Méhészeti Egyesület minapi közlése szerint az idén a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt az átlagostól elmaradó, 14 ezer tonna méztermésre számítanak.

Az viszont már teljesen mindegy, hogy az Auchanban vagy a Tescóban vásárolunk citromot. 699 forintért kínálták kilóját mindkét láncnál, előbbinél törökországi, utóbbinál a Dél-Afrikából származó gyümölcsöt. Az Intersparban hálós, szintén török citromot találtunk a legolcsóbbnak, kilója 878 forintra jön ki.

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG