4p

Lényegében fillérre pontosan annyiba kerültek a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek, mint egy hónappal korábban. Az októberi kosárban új szereplők kaptak helyet. 

Szeptemberben lapcsoportunk új sorozatot indított a hipermarketek árait szondázó Privátbankár Árkosár, valamint az Mfor Nyugdíjas Árkosár után. A Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérésről van szó, amely a három legnagyobb hálózattal rendelkező, főként élelmiszert forgalmazó boltlánc, az Aldi, a Lidl és a Penny árait monitorozza hónapról hónapra. 

Az első, szeptemberi bevásárlás során a mindennapokban gyakran felhasznált élelmiszereket és háztartási termékeket - például lisztet, cukrot, tejet, fagyasztott hasábburgonyát - tartalmazó kosár átlagosan 9580 forintba került. A friss - októberi - felmérés szerint a vizsgált termékek többségének nem változott az átlagára. Számszakilag mindössze egy terméknél volt drágulás, a kristálycukornál 0,1 százalékkal, 366 forintra nőtt az átlagár. Ez a gyakorlatban 1 forinton belüli változást, azaz stagnálást jelent. 

Mennyibe kerül a kosár a diszkontokban? Megjött az eredmény. A kép illusztráció. Fotó: MTI/EPA/Andy Rain
Mennyibe kerül a kosár a diszkontokban? Megjött az eredmény. A kép illusztráció. Fotó: MTI/EPA/Andy Rain

A búzafinomliszt ára 0,2 százalékkal, 144 forintra csökkent. A saját márkás - 1,5 literes ásványvíz - palackja pedig 0,3 százalékkal lett olcsóbb, így 132 forinton zárta az októbert. Utóbbiaknál tízfilléres nagyságrendű eltérésekről van szó, azaz lényegében változatlanok maradtak az árak. Ebből adódik, hogy havi szinten a kosárátlag ugyanott maradt a diszkontokban, amelyek továbbra is nagyon figyelik egymást. Azaz nem engednek meg azonos kategóriába tartozó terméknél komolyabb árkülönbséget. 

Sok vagy kevés? 

Az egyelőre kérdés, hogy októberben hogyan alakultak az élelmiszerárak a hivatalos statisztika szerint. A KSH majd november 10-én, pénteken ismerteti a legfrissebb adatsort. Mindenesetre mind a fő inflációs adatban és remélhetőleg az élelmiszereknél, valamint a mindennapos fogyasztási cikkeknél éves szinten lassulás várható. Fontos azonban, hogy bár októberben az élelmiszerek átlagosan 0,2 százalékkal lettek olcsóbbak szeptemberhez képest, éves szinten több mint 15 százalékos drágulást mutattak, utóbbi pedig még mindig elég durva áremelkedést jelent.  

Kosár, új tagokkal

Októberben a pontosság és hitelesség kedvéért bővült a kosár, mégpedig az étolajjal, a trappista sajttal, a tojással és a spagettivel. Az utóbbi termékekkel kiegészített kosár árának változása majd a novemberi eredményekből látható majd. 

A mostani árkörképünkből kiderül, hogy a tömbös trappistából 700 grammosakat kínáltak a diszkontok, fillérre azonos - 1699 forintos - áron. A krumplinál alakult ki viszonylag nagy eltérés, 245-től 345 forintig szóródtak az árak, de minőségbeli különbség látható volt közöttük. Az olcsóbban kínált krumplik csoffadtabbnak tűntek. A spagettik esetében 20 forinton belüli küönbség adódott, a félkilós tészta 399-425 forintba került. 

Megjegyzés: A Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés során a kosárban szeptemberben 14 termék szerepelt. Mégpedig a következők: félbarna kenyér, 2,8 százalékos ESL tej és 2,8 százalékos UHT tej, kristálycukor, búzafinomliszt, csirkemellfilé, 1,5 literes ásványvíz, banán, alma, Coca-Cola, őrölt kávé, folyékony mosópor, toalettpapír, gyorsfagyasztott hasábburgonya. Októberben kiegészült a kosár a tojással, a krumplival, a tömbös kiszerelésben kapható trappista sajttal és a spagettivel. A jövőben már a bővített kosár szerepel majd a sorozat cikkeiben. A felmérésekre minden hónap második felében kerül sor az adott hét csütörtökjén vagy péntekjén, mivel a diszkontok heti új akciói csütörtöktől kezdődnek. 

A tojásoknál szükség volt árkorrekcióra, mivel az egyik üzletben a 10 darabos, a másik két boltban a 30 darabos kiszerelés volt a legolcsóbb, ezért 10 darabra vetítettük az árakat, amelyek a 320-439 forintos sávban szóródtak. A tojásoknál a sokféle méret már régóta kötelező a súly szerinti árat is feltüntetni, de az egyik diszkontnál nem találtuk ezt a címkét, így a darabárat vettük alapul. A jövőben a tojásoknál - ha lesz rá lehetőség - a súly szerint legalacsonyabb áron kapható termék kap helyet az árfelmérésben.  

Összességében az októberi bővített kosár átlagára 12 895 forint lett. A legolcsóbb boltban 12 630 forintba került volna, a legdrágábban pedig 13 075 forintba, ami 3 százalékos eltérést jelent. Ez egyfelől nem jelentős, másfelől fontos, hogy a termékek minőségében lehetnek eltérések. 

A Privátbankár Diszkont Árkosár kovetkező epizódja november harmadik hetében jelenik meg. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kapaszkodjon: ilyen idén egy trendi karácsonyfa
Elek Lenke | 2024. december 21. 10:19
Az idei karácsonyi dekorációkban a fenntarthatóság, a természetesség és a letisztult stílus keveredik a fényűző, csillogó elemekkel.
Vásárló Így kell ételt és pénzt menteni – Ön már muncholt?
Elek Lenke | 2024. december 20. 15:12
Egy magyar startup forradalmasította az ételmentést, miközben divattá tette a fenntarthatóságot.
Vásárló Már a munkavállalók vannak jobb alkupozícióban, nem a munkáltatók – interjú Szimeiszter Sándorral, a JYSK vezérével
Csernátony Csaba | 2024. december 19. 05:46
A vásárlóknak kínált termékek kiválasztásában a mesterséges intelligencia helyett inkább az emberi döntésben bízik Szimeiszter Sándor, a JYSK Magyarországért, Görögországért és Ausztriáért felelős országigazgatója. A dán kiskereskedő cég nem tervez jelentős további áruháznyitásokat Magyarországon, mert közel lefedettnek tekintheti a piacot. Ugyanakkor más, hagyományos boltláncokkal szemben jól boldogul az online értékesítéssel a JYSK.  A cégvezető beszélt arról is, hogy a gyenge forint milyen hatással lehet az árcímkékre. 
Vásárló Megjelent az űrkutatásból származó technológia a fogkrémeknél
Buksza blog | 2024. december 15. 18:03
Az űrhajók és a fogkrémek meglehetősen távol állnak egymástól, ám összekötheti őket, hogy hasonló módszerekkel készülnek. Legalábbis a Colgate ebbe az irányba megy. 
Vásárló Ki lehet törni a bejgli, halászlé, töltött káposzta háromszögből? A franciák mutatják a karácsonyi lakomadivatot
Buksza blog | 2024. december 15. 11:13
A franciák karácsonyi ételválasztása megmutatja, hogy ki lehet törni a halászlé, töltött káposzta, bejgli készítésének Bermuda-háromszögéből, ha egy kicsit bonyolultabban gondolkodik a házi szakács.
Vásárló Furcsa balesetben halt meg egy Magyarországon is népszerű márka alapítója
Privátbankár.hu | 2024. december 15. 08:26
Kirándulás közben történt a szerencsétlenség.
Vásárló Futárok nevében verik át a gyanútlan online vásárlókat a csalók: figyelmeztet a szlovák rendőrség
Privátbankár.hu | 2024. december 12. 12:59
Egy újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a magyar nyelvű szlovákiai sajtó, ami vélhetően nem csupán Magyarország északi szomszédjának lakóit veszélyezteti.
Vásárló Földbe döngölheti a bíróság a „junk food” élelmiszerek és italok gyártóit
Buksza blog | 2024. december 12. 07:44
Egy magánember olyan pert kezdeményezett az úgynevezett ultrafeldolgozott élelmiszerek gyártói ellen, amely a dohánygyártók elmeszeléséhez hashonló végeredménnyel járhat.
Vásárló Váltás jöhet a boltokban: nyugdíjba mehetnek a mostani bevásárlókocsik
Buksza blog | 2024. december 10. 17:47
Hamarosan megjelenhetnek az okosnak mondott bevásárlókocsik az áruházakban, amelyek két szempontból is kiérdemlik ezt a jelzőt. Sokat tudó elektronikus kütyük és tudják hogyan húzzák ki a pénzt a vevők.
Vásárló Egy speciális hajápoló termék, amelyet érdemes megismerni
Márkázott tartalom | 2024. december 9. 15:29
A keratinos samponok népszerűsége töretlen, de vajon hányan ismerik közelebbről is ezeket a termékeket? Miért jó, ha ezeket használjuk a már megszokott samponok helyett? Cikkünkből ez is kiderül!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG