4p

Nagyon kiélezett versenyt futnak egymással és a többiekkel a diszkontok. Sok terméknél forintra pontosan azonos árat szabnak - derül ki a Klasszis Média Lapcsoport legújabb, havi rendszerességgel megjelenő Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérésének első epizódjából. Az Aldi, Lidl és Penny alkotta hármas első meccsében lényegében döntetlen született. 

Bár az infláció lassuló pályán van, az élelmiszerárak még mindig jelentősen meghaladják a tavalyi és korábbi szinteket. Az augusztusi 16,4 százalékos éves fogyasztóiár-emelkedéssel szemben az élelmiszerek indexe 19,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A kiskereskedelmi adatokból pedig az is látható, hogy a forgalom volumene csökken, miközben a megvásárolt termékekért többet kell fizetni. A főként élelmiszert forgalmazó üzletekben (élelmiszer-jellegű vegyes kiskereskedelmi boltokban) 7 százalékkal esett a volumen az év első hét hónapjában, a forgalom összege azonban 21 százalékkal, 3825 milliárd forintra nőtt. Ez a helyzet még jobban kiélezte a boltláncok közötti versenyt nemzetközi és magyarországi szinten egyaránt.

Erre utalnak a lapcsoportunk által végzett felmérések is, amelyek rendszeresen vizsgálják a különböző termékek bolti árainak alakulását. A hipermarketek árait monitorozó, 16 éves múltra visszatekintő Privátbankár Árkosár-felmérés, valamint a laptársunk, az Mfor Nyugdíjas Árkosara után most a diszkontok is belépnek a ringbe.

A Klasszis Média Lapcsoport legújabb, Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérését is havi rendszereséggel végezzük el és tesszük közzé annak eredményét.

Hogy állnak? 

A diszkontok eleve jól szerepelnek a magyar piacon, a legnagyobb hálózattal rendelkező boltláncok Trade Magazin által minden évben összeállított listáját 2020 óta a Lidl vezeti, de a Penny és az Aldi is évről évre jelentős forgalombővülést produkál.

A Lidl tavaly 1193 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el, az Aldi 505 milliárddal az ötödik volt a rangsorban, a Penny pedig a hetedik, 489 milliárddal.

Első felmérésünk során, szeptember 21-én, csütörtökön kerestünk fel egy Lidl-, egy Penny- és egy Aldi-üzletet. Arra voltunk kíváncsiak, hogy egy jellemzően alapélelmiszerekből (kristálycukor, búzafinomliszt, ásványvíz, csirkemellfilé, félbarna kenyér) és háztartási termékekből (toalettpapír, mosószer) álló kosár esetén a diszkontok versenye hogyan alakul.

Az első felmérésünk lényegében holtversennyel zárult. A vizsgált termékeknél láthatóan nagyon figyelnek egymásra a diszkontláncok. Gyakran forintra pontosan annyiba kerül az azonos kiszerelés számos termék esetében. Néhány 10 forintos eltérés lehetséges, de az sem jellemző. Persze itt elsősorban saját márkás termékekről van szó, így a minőségben lehet különbség, de a vásárlók szubjektív szempontjai alapján is elképzelhető, hogy van eltérés.

Szinte ugyanannyiba kerül egy-egy kosár a diszkontokban. Fotó: Depositphotos
Szinte ugyanannyiba kerül egy-egy kosár a diszkontokban. Fotó: Depositphotos

A félbarna kenyérből a kilós verzió például a Lidlben és a Pennyben is 589 forint volt, az Aldiban a 750 grammos volt a legolcsóbb, ennek a kilós ára 599 forintra jött ki. A kilós gyorsfagyasztott hasábburgonyát a Lidl és az Aldi egyaránt 689 forintért adta, a Pennyben tett látogatásunkkor csak valamivel több mint 1000 forintért volt kapható ez a termék, de az online árfigyelő szerint 599 forintért is van ilyen az utóbbi boltlánc egyégeiben. A mostani felmérésbe az előbbi került bele. A legolcsóbb háromrétegű toalettpapír esetében a Lidl és a Penny 8 tekercses, az Aldi viszont 10 tekercses csomagot kínált, így az egységárakat 10 tekercsre vetítve szerepeltettük a felmérésben.

A Privátbankár Diszkont Árkosárban lévő termékek átlagosan 9580 forintba kerültek, az eltérés a két véglet között mindössze alig több mint 300 forint volt, ami 3 százalékos szórást jelent és elsősorban a már említett gyorsfagyasztott hasábburgonya árával magyarázható. 

A Privátbankár Diszkont Árkosár a jövőben minden hónap végén jelentkezik új eredményekkel, a kosár tartalma pedig változhat a jövőben annak érdekében, hogy még pontosabb körképet adhassunk a diszkontok árazásáról, ezen keresztül pedig a "bolti infláció" alakulásáról.

Megjegyzés: A Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés során a kosárban tizennégy termék szerepel. Félbarna kenyér, 2,8 százalékos ESL tej és 2,8 százalékos UHT tej, kristálycukor, búzafinomliszt, csirkemellfilé, 1,5 literes ásványvíz, banán, alma, Coca-Cola, őrőlt kávé, folyékony mosópor, toalettpapír, gyorsfagyasztott hasábburgonya. A felmérésekre minden hónap második felében kerül sor az adott héten csütörtökön vagy pénteken, mivel a diszkontok heti új akciói csütörtöktől kezdődnek. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG