1p
Világszerte jelentősen visszaesett a személyi számítógépek értékesítése az előző negyedévben az okostelefonok és a táblagépek rohamos előretörése, illetve a Windows 8 operációs rendszer piacra dobását megelőző kereslet-visszatartás miatt.

A Gartner piackutató vállalat az eladások 8,3 százalékos visszaesését, konkurense, a szintén informatikai piackutató vállalat, az IDC pedig 8,6 százalékos csökkenést mutatott ki a harmadik negyedévre az egy évvel korábbihoz képest.

A legnagyobb számítógép gyártónak kijáró első helyezésért fej-fej melletti küzdelem alakult ki a Hewlett-Packard és a kínai Leonvo között. Minden jel arra utal azonban, hogy hosszabb távon a Lenovo le fogja körözni a hagyományosan piacvezető amerikai vállalatot.

Mindkét piackutató cég szerint jelentős visszaesést okozott a vásárlásokban a Windows 8 operációs rendszer október végi bemutatását megelőző kivárás. Mindazonáltal mind az asztali, mind a laptop számítógépek forgalma már huzamosabb ideje csökkenő tendenciát követ, mivel a vásárlói érdeklődés egyre inkább az okostelefonok és táblagépek felé fordul. A vállalati szféra pedig a gazdasági válság miatt halogatja eszközbeszerzéseit.

A Gartner szerint a harmadik negyedévben 87,5 millió, az IDC szerint pedig 87,8 millió személyi számítógépet értékesítettek a világon.

A két vállalat kimutatása eltérő eredményre jutott a piacvezetőt illetően. Míg a Gartner a kínai Lenovo vállalatot hozta ki elsőnek a Hewlett-Packard előtt 15,7 és 15,5 százalékos piaci részesedéssel, addig az IDC szerint a Hewlett-Packard vezet 15,9 százalékos piaci réssel a Lenovo 15,7 százaléka előtt.

Mindkét vállalat drasztikus, 16,4 százalékos forgalom-visszaesést mutatott ki azonban a Hewlett-Packardnál. A Lenovo ellenben 10 százalékkal tudta növelni értékesítéseit a harmadik negyedévben. A Dell eladásai 14 százalékkal estek vissza, ami a Gartnernél 10,5 százalékos, az IDC kimutatásában pedig 10,8 százalékos piaci részesedéssel a rangsorban a harmadik helyet biztosította számára. A negyedik helyen az Acer áll 9,9, illetve 9,6 százalékos piaci részesedéssel. Az Acer eladásai is csökkentek a harmadik negyedévben, a szintén tajvani Asus ellenben 12 százalékkal növelte értékesítéseit, mivel a Lenovóhoz hasonlóan erősen érdekelt a lendületesen bővülő kínai piacon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A verseny, amit sokan észre sem vesznek
Márkázott tartalom | 2026. június 11. 11:00
Naponta emberek milliói keresnek választ a Google-ben, a ChatGPT-ben és más AI-alapú rendszerekben. A legtöbben csak az eredményeket látják, azonban a háttérben számtalan vállalkozás versenyez ugyanazért a figyelemért.
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Személyre szabott óvodai- és bölcsődei berendezési megoldások
Márkázott tartalom | 2026. június 6. 08:54
Az óvodai és bölcsődei intézmények berendezésekor alapvető szempont a megfelelő bútorok kiválasztása. Az esztétikum mellett a funkcionalitás is fontos: a bútoroknak könnyen hozzáférhetőnek, biztonságosnak, valamint tartósnak kell lenniük. Ön vajon átgondolta már, milyen megoldások léteznek ezen a speciális területen?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG