2p

Lengyelországban nem brit vagy francia áruházláncok vetették meg a lábukat a rendszerváltás után, hanem egy portugál kiskereskedő, aki elérkezettnek látja az időt a régiós terjeszkedésre.

A portugál Jerónimo Martins kiskereskedelmi cégcsoport bejegyeztetett egy szlovákiai weboldalt Biedronka márkájának és néhány trademarkjának, miután azt tervezi, hogy 2024-ben betör a Magyarországgal határos ország piacára.  A portálon elérhető információk szerint a portugál cég már elkezdte szlovákiai üzleti infrastruktúrájának kiépítését. Az első áruházat 2024 végén akarják megnyitni.

A Jerónimo Martins óvatos „vadász” a nemzetközi kiskereskedelem dzsungelében. Portugálián kívül egyelőre csak Lengyelországban vetette meg a lábát, ahol Biedronka néven működnek a boltjai. Emellett Kolumbiában rendelkezik érdekeltséggel. A vállalat korábbi tájékoztatása szerint a romániai piacot is kiszemelték, de ott egyelőre nem „támadnak”.

Ana Luisa Virginia, a vállalat pénzügyi igazgatója a szlovákiai tervekről csak annyit árult el, hogy a nulláról építik fel a Jerónimo Martins új vállalkozását. A hagyományos áruházak mellett gyógyszerbolthálózatot is terveznek.

A Biedronka márkanév alatt Lengyelországban 3500 áruház működik. Ez az ország legnagyobb lánca. A legutóbbi hipermarketet novemberben nyitották meg a Poznań melletti Skórzewo településen.
Ebben a boltban elektronikus árfeltüntető rendszer, LED-es világítás és szén-dioxidos hűtési technológia képviseli a modern, fenntartható technikát.

Megkezdi a szlovákiai terjeszkedést a Biedronka. Fotó: Biedronka / Jeronimo Martins
Megkezdi a szlovákiai terjeszkedést a Biedronka. Fotó: Biedronka / Jeronimo Martins

A Biedronka Szlovákiában újra szembe kerül régi ellenfelével, a Tescóval, amely a szlovák kiskereskedelmi ágazat egyik legnagyobb cége. A Tesco 2020-ban kivonult a lengyel piacról, azzal indokolva távozását, hogy az ott bevezetett vasárnapi boltzár hátráltatja a nyereséges működését. A lengyel lácnnak emellett meg kell küzdenie a többi szlovákiai üzlethálózattal, köztük a Lidl ottani boltjaival is.  

Forrás: ESM Magazine

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Tartson egy hónap vásárlási szünetet!
Elek Lenke | 2026. november 8. 17:28
Van, aki magát akarja fenntartani, nem a környezetet.
Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG