5p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az Apple bemutatta az iPhone 7-et és az iPhone 7 Plust, valamint az új okosórát is. Bírja a port és azt is, ha beleejtjük a vécébe; jobb kamerát szereltek bele, a Plus változat hátuljára ráadásul kettőt is. Eltüntették a telefonokról a fülhallgató-csatlakozót, tovább bírja az akkumulátor, és persze elképesztően sok pénzbe kerül - főleg a magyaroknak.

Az iPhone 7-esek dizájnja nagyrészt változatlan - persze ami azt illeti, az okostelefonok dizájnja úgy általában véve is évek óta változatlan. Bár a szaklapok igyekeznek az apró különbségekre koncentrálni a bemutatásoknál, valójában annyi látszik ebből, hogy szögletesebb vagy kerekebb a sarka egy telefonnak, és a bal vagy a jobb oldalon van rajta több gomb. Az okostelefonok egyszerűen így néznek ki, és kész - sokkal érdekesebb, hogy mi van a belsejükben.

Vízálló, de nem úgy

Mindkét készülék víz- és porálló - egész pontosan IP67 védelmet kaptak, azaz a készülékek teljes mértékben védettek por ellen, valamint vízbe merülés ellen korlátozott ideig - tehát ha alaposan elázunk az esőben, esetleg beleejtjük a fürdőkádba és gyorsan kikapjuk a vízből, nem lesz semmi baja, de azért búvárkodásnál ne ezzel kamerázzunk. A hivatalos magyar oldalon is por-, cseppálló és vízlepergetőnek nevezik, az apróbetűs részben fel is hívják a figyelmet: a folyadékok miatti károkra a jótállás nem érvényes. Az IP67-es védelem mindenesetre ezzel együtt is előrelépés a korábbi modellekhez képest.

Dupla kamera a Plus változatra

Kamerából is jobb került a telefonokba, a felbontás maradt 12 megapixeles, de jobb a fényérzékenység, és ez sokkal fontosabb tulajdonság. Négy led szolgál vakuként. A Plus változat megkapta a más gyártóknál már bevezetett dupla kamerát, az egyik széleslátószögű, a másik teleobjektíves - ez egyébként egy egyszerű kameraváltással kétszeres optikai zoomot tesz lehetővé. A két kamerának köszönhetően jobb mélységélesség is elérhető a fotózásnál.

Az előlapon lévő (az Apple-nél FaceTime-nak hívott) kamera felbontása 5-ről 7 megapixelre javult, és ehhez is van vaku.

Nem dughatjuk be csak úgy a saját fülhallgatónkat

Az egyik nagy újítás, hogy 7-es iPhone-okon már nincs jack kimenet, ahová a fülhallgatót lehetne csatlakoztatni. Ehelyett vezeték nélküli, AirPodnak nevezett bedugós fülhallgatókat kínál a társaság (160 dollárért, bő 40 ezer forintért). Hogy ebből ne legyen túl nagy lázadozás (az Apple egyébként is híres arról, hogy készülékei más gyártók kiegészítőivel nem kompatibilisek, a saját kiegészítők pedig marha drágák), csomagolnak a készülék mellé egy átalakítót, ami az Apple saját, lightningnak hívott portján (amit töltésre és adatátvitelre használnak, éppúgy mint az androidos telefonok microUSB portját) keresztül tud létrehozni egy jack csatlakozót, amire már bármilyen füles ráköthető.

A beépített hangszóró most először sztereó, de ennek tenyérnyi méretű mobiltelefonok esetében valójában semmi jelentősége sincs.

Gyorsabb a processzor, tovább bírja az akksi

Új, természetesen erősebb processzort kaptak a telefonok, amit A10 Fusion névre kereszteltek. Az Apple most sem adott ki részletes adatokat a teljesítményről, mindenesetre egy 64 bites, 4 magos processzorról beszélünk, a magok közül 2 magasabb, 2 pedig alacsonyabb teljesítményű az energiatakarékosság érdekében. Bármit is jelentsen, az állítják, hogy az előző modellekben lévő A9-es nél 40 százalékkal gyorsabb az új processzor, az első iPhone-nál pedig 120-szor gyorsabb.

Összességében azt ígérik, hogy az iPhone 7 2 órával tovább bírja majd, mint a 6S, a Plus változat pedig egy órával, mint a 6S Plus.

Elképesztően drága - főleg a magyaroknak

A készülékek ára szokás szerint hajmeresztő: Magyarországon szeptember 23-tól rendelhető online, a 7-es 256 ezer forinttól indul, a 7 Plus pedig 300 ezertől. Érdekességképp ideírjuk, hogy az amerikaiak 649 dollárért, azaz 178 ezer forintért is megkaphatják a sima 7-est és 769 dollárért, azaz 211 ezer forintért a Plust, azaz jó 30 százalékkal olcsóbban, mint mi - dehát Amerika egy csóró ország, mi meg nem vagyunk az, és nálunk világrekord szintű az áfa.

A legdrágább egyébként az iPhone 7 Plus 256 gigabájtos változata: 378 ezer forintot kell letenni érte. Ebből a hivatalos honlap tájékoztatása szerint a forgalmi adó és a törvényileg előírt díjak kb. 84 430 Ft-ot tesznek ki - az állam tehát szurkolhat, hogy nagy legyen rá a kereslet.

Új óra: hátha ezt jobban veszik

Miután az első nem lett túl nagy siker, bemutatták az Apple második szériás okosóráját is, amiben az az újdonság, hogy ténylegesen vízálló, még úszni is lehet benne - így nem csak a futók tudják jól használni sportteljesítményük mérésére. Van benne beépített GPS, tehát sokkal jobban használható telefon nélkül sportoláshoz. Bár sokan várták, az internetre nem tud csatlakozni, SIM-kártya nem kerülhet bele, így nem tud teljesen függetlenül működni a telefontól.

És persze alkalmas lesz Pokémon Go-zásra is. Az ára 269 dollártól indul Amerikában, nálunk ez is 30 százalékkal drágább, 100 ezer forintnál kezdődik.

Az amerikai tőzsde magyar idő szerint délután fél 4-kor nyit, meglátjuk, a befektetők mit szólnak a friss bejelentésekhez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
Vásárló Új megközelítések az állatgyógyászatban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:17
Az utóbbi években jelentős változások történtek a kedvtelésből tartott állatok egészségügyi ellátásában, különösen a kutyák ízületi problémáinak kezelésében. A korábbi reaktív kezelési módok helyett egyre inkább a proaktív, holisztikus szemlélet kerül előtérbe, ami a problémák gyökereinek feltárására és megoldására összpontosít. A bél és az ízületek közötti kapcsolat, amit „bél-ízület tengely”-ként ismerünk, kulcsfontosságú tényezővé vált az állatorvosi terápiákban.
Vásárló Miért lett ennyire népszerű a kannabisz olaj manapság?
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:09
A kannabisz olajat egyre többen említik mint alternatívát különféle egészségügyi problémák kezelésére. A hagyományos medicinák mellett sokan keresik a természetes megoldásokat, amelyben a kannabisz olaj valóban különleges helyet foglal el. De tényleg hatásos lehet mindenre, amit állítanak róla?
Vásárló A borhűtők előnyei a mindennapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 08:51
A borkedvelők számára elengedhetetlen eszközzé vált a borhűtő, hiszen különleges mikroklímát biztosít a palackoknak. De miért is olyan fontos egy ilyen készülék? A válasz egyszerű: a borhűtők segítenek megőrizni az italok minőségét, amit egy hagyományos hűtőszekrény nem tud garantálni.
Vásárló Itt az újabb bombameglepetés: sosem látott áresés a magyar boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. szeptember 7. 05:44
Nem csak folytatódott, fel is gyorsult a trend: a Privátbankár Árkosár-felmérések közel 20 éves története során nem mértünk még akkora éves élelmiszerár-csökkenést, mint szeptemberben – a hazai hipermarketeken nem múlik majd az újabb kedvező inflációs adat. Még az iskolai tízórai árán is látszik az áresés – kérdés, hogy ezek után meddig marad még a piactorzító árrésstop.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG