2p

Az egyik kisebb amerikai áruházlánc azzal került szembe a Philadelphiában lévő boltjaiban, hogy egyre kevesebb a vevő, ezért kitaláltak valami újat, ami talán megállítja a cég zsugorodását.

Az önkiszolgáló boltokat üzemeltető amerikai Wawa áruházlánc egyik egyetemi boltjában teljesen digitalizált kiszolgálást vezetett be – derült ki a Philadelphia Business Journal beszámolójából. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos eladótér az árukkal megpakolt polcokkal és köztük lévő folyosókkal teljesen eltűnt, pontosabban csak a raktárban maradt meg.

Egyszerű megoldás a vásárlásra. Fotó: Depositphotos
Egyszerű megoldás a vásárlásra. Fotó: Depositphotos

A vásárlók a cég okostelefonos alkalmazását használva előre leadják, mire lenne szükségük, amit a háttérben dolgozó alkalmazottak összekészítenek nekik. Ezután a vevők betérnek a boltba, felveszik a pakkot és kifizetik a számlát. Akinek valamilyen ok miatt nincs ideje bevásárlással tölteni az időt vagy utál bevásárolni, az értékelheti az új kiskereskedelmi formátumot. Az új bolt a Drexel University campusán található. A korábbi boltot mindössze hatnapos felújítással alakították át az új formátumra.

A vállalat fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a változtatás nem járt alkalmazottak elbocsátásával. A Wawa historikus adatai szerint ez az egyetemi miniáruház volt a legnagyobb forgalmat lebonyolító boltjuk a koronavírus-járvány előtt - derül ki Chris Gheysens vezérigazgató szavaiból.

A cég azt egyelőre nem árulta el, hogy az új modellt - amit először itt próbálnak ki - máshol is be akarja-e vezetni belátható időn belül vagy sem. Ehelyett csak a szokásos marketinges közhelyekkel traktálták a sajtót, miszerint mindig keresik az újdonságokat, amelyekkel még kényelmesebbé tehetik ügyfeleiknek a vásárlást.

Az viszont tény, hogy a változtatásra szükség volt, mert a Wawa egyre halványabban van jelen a philadelphiai kiskereskedelmi piacon. Volt olyan üzletük, amelyet felújítás idejére ideiglenesen bezártak, majd nem nyitottak újra. Egy másik boltot technológiai központtá alakítottak, ahova startupokat várnak, amelyekkel együtt új szolgáltatásokat találhatnak ki a vevők megtartása érdekében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A nap képe: Magyar Péter egy 20 milliós tepsit használ majd miniszterelnökként
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 17:31
Megnéztük, mennyibe kerül a kormányfő által preferált modell. 
Vásárló A tökéletes mellény választás titkai a hűvösebb napokra
Márkázott tartalom | 2026. május 10. 17:03
Elgondolkodtál már azon, hogyan maradhatsz stílusos és kényelmes az átmeneti időszakok változó időjárása közepette? Egy női mellény éppen azt a praktikus megoldást nyújtja, amire szükséged lehet a hűvösebb reggeleken és délutánokon. 
Vásárló Mikor jöhet jól a magán egészségbiztosítás?
Márkázott tartalom | 2026. május 7. 09:35
Az elmúlt években jelentősen megváltozott az emberek viszonya az egészségügyi ellátással. Korábban sokan úgy gondolták, hogy a magán egészségbiztosítás elsősorban kényelmi szolgáltatás. Ma azonban egyre többen érzik úgy, hogy az idő, a gyors hozzáférés és a kiszámítható ellátás legalább annyira fontos, mint maga a kezelés minősége.
Vásárló Kifullad az árrésstop? Ennyibe kerül az első nagybevásárlás a választások után
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. május 7. 05:56
Az árrésstop minden jel szerint túléli az Orbán-kormányt, azt viszont egyelőre nem tudjuk, mennyivel. Az érintett termékek ára jórészt még maximált árrés mellett is tudott csökkenni – igaz, egyre kevésbé. Ez ad némi reményt az esetleges kivezetés esetére. A Privátbankár Árkosár-felmérésben megkerestük a legolcsóbb pisztáciát is – amit pont az épp háborúban álló felektől lehet beszerezni.
Vásárló Mennyi idő a középfokú angol nyelvvizsgáig eljutni?
Márkázott tartalom | 2026. május 6. 14:17
Általános kérdés, hogy mi kell ahhoz, hogy középfokú angol nyelvtudást szerezz. Jó hír, hogy egyáltalán nem elérhetetlen cél. Sokan úgy vélik, hogy a középfok azt jelenti, hogy már minden angol mondatot hibátlanul értesz és beszélsz. 
Vásárló Erre készüljön, ha bevásárol: átszabja népszerű boltjait az Aldi
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 10:08
Az Aldi átalakítja üzleteit és egyszerűsíti működését a régióban. Magyarország is sorra kerül.
Vásárló A megújuló energiaipar jövője: ipari napelem rendszerek
Márkázott tartalom | 2026. május 5. 11:15
Az elmúlt időszakban egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a megújuló energiaforrások alkalmazására, különösen a napenergiára, amely óriási lehetőségeket kínál. Az ipari napelem rendszerek telepítése meghatározó szerepet játszhat az energiatermelés szabadságának megszerzésében, miközben hozzájárulunk a környezet megóvásához is. 
Vásárló Elmaradt az örömhír a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 14:15
Nem jön árcsökkenés.
Vásárló Vezeték nélküli riasztórendszerek: a modern otthonok őrei
Márkázott tartalom | 2026. május 4. 11:20
A mai technológiai korszakban az otthonok védelme új alapokra helyeződött, és a korszerű riasztórendszerek egyre fontosabb szerepet játszanak a biztonság megteremtésében. A legújabb okos riasztók segítségével bármilyen helyzetben vigyázhatsz értékeidre és szeretteidre, hiszen a telefonodról bárhonnan elérheted és vezérelheted otthonod védelmét.
Vásárló Társasházi mérés: innováció az elszámolásban
Márkázott tartalom | 2026. május 4. 08:44
A modern társasházak egyik legnagyobb kihívása, hogy pontosan és igazságosan osszák el a közös költségeket a lakók között. Az új technológiák, mint például a távleolvasási rendszerek, lehetőséget biztosítanak arra, hogy a hőmennyiségmérők, vízórák és költségmegosztók adatai automatikusan és pontosan kerüljenek begyűjtésre. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG