2p
A tavalyi év eredményei alapján úgy tűnik, a magyarok egyre tudatosabbak, ha fogyasztóvédelemről van szó.

A Budapesti Békéltető Testülethez (BBT) 2015-ben 4377 panaszt nyújtottak be a fogyasztók, a 15 százalékos növekedés 2014-hez képest azt mutatja, hogy a fogyasztók egyre jobban ismerik jogaikat és élnek a lehetőségekkel - mondta Baranovszky György, a BBT elnöke a tavalyi évet összegző sajtótájékoztatón. Kiemelte, hogy a 2014-ről áthúzódó ügyeket is figyelembe véve, tavaly 4242 ügyet zártak le, az eljárás 40 százalékában született egyezség, az ajánlás 84 százalékát pedig teljesítik az érintettek.

Ahol a legtöbb a félreértés

A BBT elnöke úgy értékelte, hogy a fogyasztóvédelmi törvény módosításának köszönhetően a cégek együttműködési hajlandósága kedvezően alakult, a jogszabály szeptemberi hatályba lépésétől számítva tavaly 10 esetben jelezték a hatóságnak a cégek erre vonatkozó szabálysértését, illetve 2 cég nem jelent meg személyesen az eljáráson.

Baranovszky György elmondta, hogy továbbra is a kereskedelemmel, a hírközlési és parkolási ügyeket is tartalmazó egyéb szolgáltatással, a közüzemi szolgáltatással, a fogyasztói csoportokkal és az utazási ügyekkel kapcsolatos ügyekben fordulnak a testülethez a fogyasztók, és sajnálatos módon nem csökken az árubemutatókkal kapcsolatos panaszok száma a törvényi szigorítást követően sem. Az elnök beszámolt arról is, hogy a testületet egyre többen keresik fel tanácsadásért, 2015-ben 5168 megkeresés volt, szemben a 2014. évi 5008-cal.

Uniós szinten kezelik a problémát

Baranovszky György úgy látja, hogy áttörést hozhat a határon átnyúló fogyasztóvédelmi viták rendezésében az online vásárolásokra bevezetett webfelület, amelyet az Európai Unió elindított. A határon átnyúló alternatív vitarendezésben a webfelületen és a hagyományos eljárásban a testület kizárólagos jogot kapott Magyarország esetére a pénzügyek kivételével.

Az idei évre vonatkozóan a testület elnöke úgy látja, a két hónap alatt beadott 855 megkeresésből arra lehet számítani, tovább növekszik a testülethez fordulók száma, és a határon átnyúló online vitarendezés lehetősége még inkább növeli a fogyasztói jogok érvényesítését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
Vásárló Egy táblázat, amivel végre átláthatjuk a tartozásokat
Márkázott tartalom | 2026. március 18. 14:20
A bevételeket és kiadásokat már önmagukban sem egyszerű számon tartani, de amikor több tartozás párhuzamosan terhel minket, valóban könnyű elveszni a számok között. Ilyenkor az első lépés nem feltétlenül a hitelek lehető leggyorsabb visszafizetése – a Cofidis véleménye szerint először is az a fontos, hogy pontosan lássuk, valójában milyen tartozások terhelnek minket. Könnyen lehet, hogy ehhez csak egy jól összeállított táblázatra van szükség – az alábbiakban ezt a témát járjuk körül. 
Vásárló 6+1 esti rutin, amivel másnap frissebben ülhetünk be az irodába
Márkázott tartalom | 2026. március 17. 14:11
Egy fárasztó munkanap után sokszor csak arra vágyunk, hogy ledőlhessünk a kanapéra, és végre semmire ne kelljen koncentrálni. Az azonban, ahogyan az esténket töltjük, meglepően nagy hatással van a következő napunkra – nem véletlen, hogy a tudatos esti rutin egyre több irodai dolgozó eszköztárában jelenik meg. Egy jól felépített este finom átmenetet biztosít a munka és a pihenés között, ami segíthet abban, hogy reggel frissebben ébredjünk – ismerjük meg a Scitec legjobb tanácsait.
Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Több jár a pénznél: így tárgyalj ki extrákat a főnöködnél
Márkázott tartalom | 2026. március 14. 18:43
Amikor elégedetlenek vagyunk a munkánkkal, az első gondolatunk általában a bérünk növelése. Pedig manapság amikor fizetésről és juttatásokról beszélünk, az már régen nem csak a bankszámlánkra érkező összegről szól. A kiégés elleni harcban vagy a munka-magánélet egyensúlyának megőrzésében gyakran többet ér egy rugalmasabb időbeosztás, több szabadnap vagy a cég által finanszírozott képzés, mint pár tízezer forintos emelés. A sikeres alkudozás kulcsa, hogy alaposan támasszuk alá érveinket.
Vásárló Hogyan befolyásolja a bizalom az egészségügyi marketinget?
Márkázott tartalom | 2026. március 13. 14:27
Gondoltál már arra, hogyan különböznek az egészségügyi hirdetések a ruházati reklámoktól? Az egészségügyi marketing kiemelt jelentőséggel bír, hiszen az emberek egészségére gyakorolhat közvetlen hatást. Itt nemcsak a termékek népszerűsítése a cél, hanem a páciensek tudatos döntéshozatalának támogatása is.
Vásárló Okos vezérlés vs. elavult megoldások
Márkázott tartalom | 2026. március 13. 14:26
Otthonaink műszaki felszereltsége az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül. Ma már nemcsak az számít, hogy egy berendezés működik-e, hanem az is, mennyire illeszkedik a mindennapi életünkhöz, mennyire kényelmes, takarékos és hosszú távon mennyire fenntartható. A Meleget.hu szakértői is tapasztalják, hogy egyre több háztartásban merül fel a kérdés: érdemes-e ragaszkodni a megszokott, elavult megoldásokhoz, vagy itt az ideje az okos vezérlésre váltani?
Vásárló A szülői pénzügyek láthatatlan tétele: így tervezzük a nem mindennapi kiadásokat
Márkázott tartalom | 2026. március 12. 13:31
Az ünnepek és jeles alkalmak – legyen szó születésnapról, névnapról, gyereknapról vagy év végi ünnepekről – mindig örömteli várakozással töltenek el bennünket. A meghitt pillanatok mögött azonban komoly szervezés és tudatos pénzügyi tervezés áll. Szülőként nemcsak az ajándékok kiválasztása, hanem a teljes költségvetés átgondolása is a feladataink közé tartozik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG