2p
Egyre kevésbé népszerű az USA-ból átvett vásárlási mánia.

Míg a brit üzletek lázasan készülnek a vásárlók pénteki rohamára, egy új kutatás szerint a szigetlakók máris belefáradtak az Egyesült Államokból átvett „tradícióba”.

A Retail Economics kutatása alapján az idén megkérdezettek csupán 21 százaléka tervez vásárolni pénteken, a tavalyi 25 százalékkal szemben.  A brit üzletek nagyjából 40 százaléka vár nagyobb keresletet, ugyanakkor a vásárlók csupán 14 százaléka készül több pénzzel  – 74 százalékuk továbbra is azt várja, hogy kevesebbet költ majd tavalyhoz képest.

Máris unalmas?

„Lehet, belefáradtak a brit fogyasztók ebbe az eseménybe” – derült ki a Retail Economics vezérigazgatójának e-mailjéből. „Mi több, a kutatásunk rávilágított arra is, hogy jelentős eltérések vannak a vásárlók és az üzletek elvárásai között”.

Az eredmények egyre nagyobb aggodalmat okoznak a kereskedőknek, akik az idei legnagyobb szezonra apellálnak. Míg a fogyasztók helyzetét megnehezíti az egyre gyengülő font, az eladók kénytelenek emelni az árakon, hogy kellő profitot termeljenek. Az előrejelzések szerint 38 százalékkal, csaknem 2.9 milliárd fontra nő majd a fogyasztás a hétvégén.

Online nem megy?

A Fekete Péntek először 2014-ben vetett horgonyt Nagy-Britanniában. Sok vásárló próbálta online beszerezni az akciós termékeket, ám számos webshop akadozott a tömeges felkeresések miatt.

Az online vásárlás problémái sokakat eltántorított idén. A megkérdezettek 20 százaléka tervez csak neten vásárolni, míg 64 százalékuk inkább nem ezt választaná, Ezzel szemben a megkérdezett üzletek csaknem 70 százaléka erőteljesebb digitális rohamra készül, ami egyértelmű nézeteltérés a vásárlók és a kereskedők között.

Ennyi volt - kivonul a magyarok egyik kedvenc boltja

A patinás brit Marks & Spencernek nem fekszik a saját tulajdonú üzlethálózat, a franchisera fókuszálnak.

A cikket itt olvashatod>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Értékálló otthonok: milyen szempontok alapján érdemes tervezni?
Márkázott tartalom | 2026. június 24. 07:25
Az ingatlanpiacon gyakran hallani, hogy egy jó elhelyezkedésű lakás vagy ház hosszú távon is megőrzi az értékét. A lokáció valóban meghatározó tényező, de korántsem az egyetlen. Egy otthon értékállóságát az is jelentősen befolyásolja, hogy mennyire tud alkalmazkodni az idő múlásával a változó igényekhez, mennyire praktikus a kialakítása és milyen minőségben készült el. Azok a döntések, amelyek az építkezés vagy felújítás során elsőre csupán kényelmi szempontnak tűnnek, évekkel később komoly értéknövelő tényezővé válhatnak.
Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A verseny, amit sokan észre sem vesznek
Márkázott tartalom | 2026. június 11. 11:00
Naponta emberek milliói keresnek választ a Google-ben, a ChatGPT-ben és más AI-alapú rendszerekben. A legtöbben csak az eredményeket látják, azonban a háttérben számtalan vállalkozás versenyez ugyanazért a figyelemért.
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG