3p
A Reuters adatközlése alapján a február 23 - február 27 -i héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 0,5%-kal lett drágább, a gázolajnál 0,6% volt az árcsökkenés. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 0,2%-kal gyengült.

Ez mozgatja a hazai árakat

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása.

Az üzemanyagpiaci árak és az árfolyam heti változását figyelembe véve március 4-én, szerdán nem várható változás, azonban a benzinnél kis emelés elképzelhető – derül ki a GKI Energiakutató elemzéséből.

Az amerikai olaj számít

A Brent kőolaj ára a héten 60-63 dollár között változott, heti átlagban 0,6 dollárral, 1%-kal emelkedett az olajár.

Az amerikai kőolaj, a WTI kis áremelkedését a tartósan hideg időjárás magyarázza, valamint az, hogy a kőolajfúrások száma tovább mérséklődött, azonban a heti csökkenés mértéke folyamatosan lassul.

Az USA legnagyobb finomítójában talán március elejére lezárul a sztrájk, s ez csökkentheti a kőolajkészletek mennyiségét. A tüzelőolaj és fűtőolaj kereslet továbbra is erős.

A Brent egy hónapos határidős ára heti átlagban közel egy dollárral volt magasabb, mint a spot ár. A héten az egy hónapos határidős WTI és Brent ára közötti különbség erősen növekedett, mivel a Brent ár meredekebben emelkedett, mint a WTI ára. Amerikai elemzők szerint a két olajár szétválása azt jelzi, hogy a palaolaj kitermelés átlagos költségszintje alacsonyan tartja az amerikai olajárat, míg a globális árat mutató Brent az USA-n kívüli helyzet változásaira reagál.

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban) a mediterrán piacon a február 23 - február 27 közti időszakban fél százalékkal nőtt, a másik két piacon (az észak-nyugat-európai piacon és az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon) 0,9 illetve 3,9 százalékos volt az emelkedés.

AZ ARA piac árváltozása elsősorban az export lehetőségeit tükrözik, de az ARA piac árai természetesen befolyásolják az európai áralakulást. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 0,6 százalékkal csökkent, az észak-európai piacokon 0,1-0,6 százalékos volt az áremelkedés mértéke. Az üzemanyagpiacok áralakulását a héten az olajár változása csak kevéssé befolyásolta, inkább a keresleti hatások mozgatták az árak alakulását.

Nem lehet tudni, hogy mi lesz

A forint árfolyama a február 23 - február 27 -i héten 270 Ft/dollár körül ingadozott, összességében kb. 0,5 forinttal kellett többet adni egy dollárért, mint a megelőző héten. A forint árfolyama a hét során folyamatosan erősödött.

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében a mediterrán piacon 0,7%-os emelkedést, az északnyugat-európai piacokon a forintban számított változások 1-4%-os emelkedést mutatnak.

A gázolajnál a mediterrán piacon 0,4%-os csökkenést jeleztek, az észak-európai piacokon 0,1-0,8% közötti volt az árak forintban mért növekedése. Ezen a héten az árfolyam változása gyengén erősítette a dollárpiaci  árak emelkedését.

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27%-os áfával is növelten – benzin ára várhatóan nem fog változnii, az ARA piac hatását figyelembe véve kisebb emelés elképzelhető. A gázolajnál is a tartás a valószínű, itt az észak-európai árak sem indokolnak változtatást. Így a benzin ára 354 forint/liter, a gázolaj ára a 368 Ft/liter közötti szinten maradhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG