3p

Egy családi vállalkozást többek között akkor nevezhetünk igazán sikeresnek, ha a működése generációkon keresztül átível, a vezetése apáról-fiúra, anyáról-lányára és még tovább száll. Az eközben eltelt évtizedek alatt pedig az alábbi alappillérek szükségesek ahhoz, hogy a vállalkozás életképes és nyereséges legyen:

1. Rengeteg befektetett munka

Minden vállalkozás egy jó ötlettel kezdődik. Ez viszont önmagában kevés, a fő kérdés ugyanis az, hogy ebből az ötletből hogyan lehet profitot termelni. Bár sokan ábrándoznak gyors és könnyű meggazdagodásról, a valóságban viszont ez csak nagyon keveseknek sikerül.

A legtöbb vállalkozó ugyanis - főként eleinte - éjt nappallá téve dolgozik, feláldozva a pihenést és a szabadidőt a jövőbeli siker érdekében. Ugyanígy tett Kiss László lakatosmester, a Nívó alapítója is, aki 1989 óta foglalkozik betörésbiztos bejárati ajtók gyártásával. Szakértelme és a munkája iránti alázata pedig gyümölcsözőnek bizonyult. 

2. Növekedés

Hogyha végre-valahára kezd “beindulni a szekér”, sok vállalkozó találja magát abban a helyzetben, hogy a cége kezdi kinőni magát, ugyanis a jelenlegi kapacitása már nem elegendő a kereslet kielégítésére. Ilyenkor jön el a növekedés ideje. Ez jelenthet több alkalmazottat, új, nagyobb telephelyet, gyártással foglalkozó cég esetén korszerűbb gépeket is, amelyek meggyorsítják a termelést. 

Bár egy ilyen mértékű változtatás mindig hordoz magában kockázatot, a legtöbbször mégis érdemes meglépni, hiszen hihetetlen fejlődést hozhat, és a vetélytársak sem fognak egykönnyen lekörözni. 

3. A piaci igények felmérése, új termékek bevezetése

A fejlődéshez elengedhetetlen, hogy feltérképezzük, mire van igény a piacon. Ebből kiindulva pedig új termékekkel vagy szolgáltatásokkal bővíthetjük vállalkozásunk palettáját. 

A már említett Nívó esetében például a biztonsági ajtók sikerén felbuzdulva a cég 2012-től gondozásmentes acél kerítéselemek gyártásával is foglalkozni kezdett, 2018-tól pedig már az alumínium kerítés is fellelhető a kínálatban. A termékpaletta ilyen mértékű bővülése természetesen új gyárépületekkel, telephelyekkel, valamint bemutatótermek létesítésével is járt. 

4. Márkaépítés

Egy könnyen megjegyezhető, jól csengő márkanév könnyen felismerhetővé teszi a terméket, kiemelkedve ezzel a versenytársak közül. Ezért egy vállalkozás sikerességéhez elengedhetetlen a márkaépítés is. A brand segítségével a termékek egyértelműen beazonosíthatóak, de persze ehhez egy jól felépített marketing stratégiára is szükség lesz. 

5. Innováció

Az emberek többsége manapság igencsak érdeklődik a modern, újszerű megoldások iránt, melyek kényelmesebbé vagy épp biztonságosabbá teszik az életet. Ha a vállalkozásunk innovatív termékekkel van jelen a piacon, az hatalmas előnyt jelenthet. Merjünk nagyot álmodni, újat alkotni, egy régi problémára újszerű megoldást kínálni!

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG