4p
A közösségi média alapvetően azért jött létre, hogy könnyen tudjuk tartani a kapcsolatot a barátainkkal és meg tudjuk osztani a boldog emlékeinket. Egy friss kutatás eredményei azonban azt jelzik, hogy a közösségi médiumok hatása sok emberben negatív érzést kelt. A lájkok utáni vadászat központi szerepet játszik ebben: az emberek többsége rosszkedvű vagy ideges lesz, ha nem annyi lájkot kap egy bejegyzésére, mint amennyit remélt. A vizsgálatok azt is megmutatják, hogy az emberek irigyek, ha az ismerőseik látszólag boldogabb életet élnek.

A világszerte összesen 16750 ember közreműködésével készült felmérés alapján a Kaspersky Lab elemzői kiderítették az emberek frusztrációit a szociális médiával szemben, és eszerint az emberek gyakran tapasztalnak negatív érzelmeket miután kis időt eltöltenek a közösségi média felületein különböző okok miatt, és ezek a rossz érzések felülírják a pozitív hatásokat.

Csak a jót látjuk

A felhasználók tulajdonképpen azért látogatják ezeket a felületeket, hogy jól érezzék magukat. Az emberek többsége (65%) azért használja a közösségi hálózatokat, hogy tartsa a kapcsolatot a barátaival és kollégáival, valamint szórakoztató és vicces bejegyzéseket nézzen (60%). Egy átlagos felhasználó jelentős mennyiségű időt szán arra is, hogy létrehozza a digitális profilját és feltöltse azt pozitív pillanatokkal, illetve vidám bejegyzéseket tesz közzé (61%), és értesíti a közösséget a szabadság és/vagy vakáció során eltöltött remek időről (43%).

Ha téged nem hívtak a buliba...

Aligha meglepő, hogy az emberek 72 százaléka szerint rendkívül bosszantóak a tolakodó reklámok és nemcsak zavarják az online kommunikációt, de tovább is mélyítik a frusztráció érzését. Annak ellenére, hogy a számos online interakció jó érzéssel tölti el az embereket, mégis gyakran keserű érzéssel figyelik barátaik boldog bejegyzéseit a szabadságról, egy hobbiról vagy szórakozásokról, mivel úgy érzik, hogy mások jobban élvezik az életet, mint ők. Például a megkérdezettek 59 százaléka boldogtalannak érezte magát, ha olyan buliról láttak képeket, amelyre őt nem hívták meg és 45 százalékára negatív hatással voltak a barátok boldog ünnepi képei. További 37 százalék azt is elismerte, hogy visszanézi régi, boldog bejegyzéseit, de ez csak tovább erősíti azt az érzést, hogy múltbeli élete jobb volt, mint a jelenlegi.

A modern pszichológiában külön szakirodalom van már az online jelenlétből adódó problémákra, hiszen új többlettartalom jelent meg a lájk gombokkal: jutalmazássá, elmaradása esetén büntetéssé válhat. Modern és komplex kapcsolatrendszerünkben egy lájk elmaradása másodlagos üzenetet hordoz magában a kapcsolatok rovására, mivel túl nagy jelentőséget tulajdonítunk azoknak.

Egy korábbi kutatás azt is kimutatta, hogy az emberek 78 százalékának olyan mértékű frusztrációt okoz a közösségi média, hogy véglegesen szakítani akar(t) online jelenlétével. Az egyetlen visszatartó erő, hogy tartanak a digitális emlékeik elvesztésétől, mint például a képeik és a kapcsolataik eltűnése. Miközben a kapcsolattartás nehezen megoldható a szociális platformok nélkül, a Kaspersky Lab dolgozik a megoldáson, hogy legalább a digitális emlékeket menteni lehessen.

"A kapcsolatunk a közösségi médiával egy ördögi körré vált. Szeretnénk a kedvenc közösségi portáljainkon megosztani minden ismerősünkkel azt a rengeteg pozitív tevékenységet, amit elértünk, és ami minket boldoggá tesz" – mondja Jevgenyij Chereshnev, a Kaspersky Lab Közösségi Média részleg vezetője.

Ömlik ránk mások boldogsága

A valóság azonban az, hogy mindenki ugyanazt csinálja, így amikor bejelentkezünk egy közösségi média felületre, rekordmennyiségű bejegyzést vagy képeket kapunk, ahogy az ismerőseink jól érzik magukat. Úgy tűnik, mintha ők jobban élveznék az életet, mint mi. Így könnyen belátható, hogy miért lelombozó ez az embereknek, és miért döntenek sokan a teljes elhagyás mellett. A nehézséget az okozza, hogy az emberek úgy érzik, csapdába estek, amiért nagyon sok értékes emléket tárol a szociális média és nem akarják elveszíteni a hozzáférést ezekhez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG