5p
2017 a mesterséges intelligencia és a chatbotok éve lesz a Telenor csoport frissen közétett tanulmánya szerint. Bár tudományos és technológia szempontból messze nem a legérdekesebb része a tanulmánynak, de a legtöbbeket egyelőre az foglalkoztathat a legjobban, hogy kezd elegünk lenni a közösségi oldalakból és a folyamatos online létből.

10 év pont elég volt a facebookozásból?

Bár az Y-generáció tagjai idejük jelentős részét töltik appok és közösségi oldalak használatával, e tevékenységükben az idén jelentős változásra kerül majd sor. Közel tíz éve használhatjuk a Facebookot és társait, és láthatjuk ezeken a nap 24 órájában ismerőseink státuszfrissítéseit, üzeneteit és fotóit. A végtelen közösségi interakció azonban terhessé válhat, így a Telenor kutatórészlegénél arra számítanak, hogy 2017-ben az emberek egyre többször aktiválják majd okostelefonjaik repülő üzemmódját akkor is, ha csak egy kis nyugalomra vágynak. Az idén trendinek számít majd az is, ha valaki egyes közösségi oldalakon megszünteti a regisztrációját.

A közösségi oldalakat használók frusztrációját a „posztigazság”-nak (post-truth) nevezett jelenség is fokozza, nem véletlen, hogy az Oxford Dictionaries ezt választotta 2016-ban az év szavának. A posztigazság azt a jelenti, amikor a közvéleményt az objektív tények kevésbé befolyásolják, mint az érzelmek és a személyes meggyőződés, vagyis az, hogy egy dolog igaz-e, mellékessé válik.

Az IoT teljes iparágakat alakít át

A dolgok internete (Internet of Things, IoT) már a tavalyi előrejelzésekben is szerepelt, de a technológia az idén fontos mérföldköveket fog elérni, komoly változásokat előidézve a legkülönbözőbb területeken, a mezőgazdaságtól kezdve a közlekedésig. 2017-ben az „IoT, mint szolgáltatás” előretörése várható, amely teljesen új üzleti modellek és szolgáltatások, alkalmazások megjelenését teszi lehetővé. A legújabb IoT-alapú megoldásokat elsősorban online áruházakban, mobil alkalmazásboltokban és felhasználói fórumokban ismerhetik majd meg az érdeklődők. Fontos szerep hárul az LPWA-hálózatokra (Low Power Wide Area), amelyek kis fogyasztású, olcsó eszközök internetes kommunikációját biztosítják költséghatékonyan.

A kis-, és nagyvállalatok mellett az idén várhatóan a kormányzatok számára is nyilvánvalóvá válik, hogy az IoT technológia alkalmazásával mennyivel hatékonyabban lehet különböző közszolgáltatásokat üzemeltetni. Ugyanakkor kulcsfontosságú feladat lesz az IoT-eszközökkel kapcsolatban felmerülő biztonsági aggályok orvoslása is, hiszen 2020-ra már világszerte 21 milliárd  ilyen eszköz lesz használatban világszerte a Telenor szerint.

Chatbot

Mi ugyan szkeptikusak vagyunk a "beszélgető robotokkal" szemben, a Telenor-csoport szerint viszont a chatbot nemsokára az ügyfél legjobb barátja lesz. Ezek olyan számítógépes programok, amelyekkel hasonlóan lehet csevegni kérdés-válasz formájában, mintha egy emberrel chatelnénk, de a válaszokat mesterséges intelligencia küldi.

Egyelőre a chatbotokkal való kommunikáció írásban történik, de a későbbiekben akár beszédfelismeréssel is kiegészíthető lesz, így a chatbotokkal hasonlóképpen társaloghatunk majd, mint egy emberrel. A chatrobotok különösen hasznosak lesznek a mobilszolgáltatók, de minden olyan vállalat számára is, amely ügyfélszolgálatot működtet, hiszen az algoritmusok a nap minden órájában, időzónától függetlenül segítséget tudnak nyújtani az ügyfeleknek.

Jön a szupergyorsnál is gyorsabb mobilinternet

2017-ben világszerte rengeteg kísérleti tesztüzem bejelentése várható a gigabites átviteli sebességű mobilinternet terén, melyek fontos lépéseket jelentenek az 5G-s mobilszolgáltatások kereskedelmi bejelentése felé - már a Telenor Magyarország is sikeresen tesztele a technológiát. Az európai kormányzatok számára az 5G bevezetése stratégiai fontosságú az iparra és társadalomra gyakorolt hatása miatt, így számos kísérleti üzem elindítása várható az egészségügyi, az autóipari és az energetikai szektorban.

Az 5G bevezetése egyebek mellett új antennatípusok, új, milliméteres hullámhosszon való rádiós kommunikáció bevezetését is igényli majd. Emellett olyan, ugyancsak új technológiák elterjedését is hozza, mint a szoftveralapú megoldások (softwarization), vagy egy fizikailag létező mobilhálózat felszeletelése több logikai hálózatra (network slicing). Az 5G technológia egyes részeinek szabványait az erre illetékes szervezet 2018-ban tervezi rögzíteni, a végleges szabványt azonban várhatóan csak 2020-ban rögzítik, s csak ezt követően kerülhet sor a bevezetésre.

Nem taníthatjuk rosszra a mesterséges intelligenciát

A gépi mély tanulás, a deep learning  már a 2016-os előrejelzésekben is kiemelt helyen szerepelt, így nem meglepő, hogy 2017-ben az egyik legfontosabb feladatnak a mesterséges intelligencia (MI vagy AI; artificial intelligence) felhasználásának szabályozása bizonyul majd a Telenor Csoport kutatási részlege szerint. A digitális szolgáltatásokat kínáló cégek már ma is elég széles körben alkalmazzák a mesterséges intelligenciát használó algoritmusokat: nemsokára nem is lesznek olyan szolgáltatások, amelyek ne használnák az MI-t valamilyen formában, hogy így igazodjanak minél hatékonyabban felhasználóik igényeihez.

Nem egyszerű feladat megérteni egy adott MI működését, például azt, hogy egy online téka mi alapján ajánl filmeket egy felhasználónak. Az ilyen gépi intelligenciák hatalmas adatmennyiségek feldolgozása nyomán képesek öntanulásra. Ha azonban nem a megfelelő adatokon „tréningezik” őket, működésük sem lesz megfelelő. Mivel az MI-t idővel akár az igazságszolgáltatásban vagy tanulók felvételiztetése során is alkalmazni lehet, fontos, hogy felelős, átlátható legyen a működése, és ne sértse az egyéni felhasználók magánszféráját sem - írják a kutatás eredményeit bemutató közleményben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG