1p
Több gyógyszeripari cég ügyében indított eljárást a Gazdasági Versenyhivatal. A hatóság által vizsgált cégek között van a Teva Magyarország, amellyel a közelmúltban kötött stratégiai megállapodást a kormány.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított Euromedic-Pharma Gyógyszer-nagykereskedelmi Zrt., a Hungaropharma Gyógyszer-kereskedelmi Zrt., a Teva Magyarország Gyógyszerforgalmazó Zrt., továbbá a PharmAudit Kft. és a Medicon Professional Egészségügyi Tanácsadó Zrt.-vel szemben versenykorlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A GVH közleménye szerint első lépéseként a vállalkozások székhelyén, előzetes értesítés nélkül tartottak helyszíni szemlét a Hivatal munkatársai.

Az egyik közbeszerzés lett gyanús

A Gazdasági Versenyhivatal azt valószínűsíti, hogy a társaságok a Budapesti Egészségközpont Zrt. által 2011-ben gyógyszerek és infúziós oldatok szállítására kiírt közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódóan egyeztettek és megállapodtak az ajánlati árakban, illetve felosztották egymás között az érintett termékeket.

A GVH gyanúja szerint ezzel feltételezhetően megsértették a versenytörvény versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó rendelkezéseit. A hatóság hangsúlyozza, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a cégek jogsértést követtek el. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül annak megállapítására irányul, hogy történt-e jogsértés. A versenytörvény alapján az eljárás befejezésének határideje 6 hónap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, egyenként legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.

Ahogy a Privátbankár korábban megírta, az egyik vizsgált céggel, a Teva Magyarország Gyógyszerforgalmazó Zrt.-vel nemrég kötött stratégiai megállapodást a kormány. Részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Jó hírt közölt az Aldi, itt egy újabb árcsökkentés
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 17:23
A csokoládé árához nyúlnak hozzá.
Vásárló Tovább halogathatja a tankolást
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 17:00
A nagykereskedelmi üzemanyagárak nem változnak szerdától.
Vásárló Kellemes meglepetés a Lidltől: 50 ezer forintot spórolhatnak a legügyesebb vásárlók
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 11:03
Már a Lidl vásárlóinak több, mint fele használja a piacvezető áruházlánc digitális hűségprogramját, a Lidl Plus-t, amelynek segítségével a tavalyi évben 22,7 milliárd forint maradt a magyar háztartásoknál. Az adatokból jól látható, hogy azon felhasználók, akik rendszeresen használták vásárlásaik során a Lidl Plus applikációt, 2025-ben éves szinten akár egy-két bevásárlás árát is megspórolhatták.
Vásárló Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:45
Az autósok egy részének nem kell aggódnia.
Vásárló A tetőablak gondos kiválasztása pénzügyi szempontból is lényeges
Márkázott tartalom | 2026. január 14. 16:36
Egy tetőtéri felújítás vagy beépítés során a tetőablak kiválasztása jóval több, mint esztétikai kérdés. A döntés közvetlen hatással lehet ugyanis az ingatlan értékére, az energiafelhasználásra és a hosszú távú fenntartási költségekre is.
Vásárló Csapatépítés az irodában: remek ötletek, amik tényleg működnek
Márkázott tartalom | 2026. január 12. 07:44
Nem kell, hogy a dolgos hétköznapok csak a feladatokról szóljanak, hiszen az irodai lét sokkal több puszta munkavégzésnél. Egy jó közösségben az idő is gyorsabban repül, a feladatok pedig valahogy könnyebben megoldódnak, ha érezzük a kollégák támogatását. Az alábbi néhány egyszerű, mégis nagyszerű módszerrel könnyedén feldobhatjuk az irodai légkört, és kellemesebbé tehetjük az együtt töltött órákat.
Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Tudatos befektetés az egészségbe minden nap
Márkázott tartalom | 2026. január 10. 10:03
A pénzügyi tudatosság ma már nem csupán a megtakarításokról, befektetésekről és költségtervezésről szól. Egyre többen ismerik fel, hogy az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés saját egészségünk megőrzése. Ha a szervezet folyamatos túlterhelés alatt áll, annak előbb-utóbb anyagi következményei is lehetnek: csökkenő teljesítmény, gyakoribb kiesések, kevesebb energia a munkára és a fejlődésre. A tudatos életmód ezért ma már ugyanúgy része a felelős tervezésnek, mint egy stabil pénzügyi stratégia.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló Környezetbarát csomagolás: marketingeszköz az éttermek kezében
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 17:59
Tudtad, hogy amikor egy étterem kínálatával találkozol, gyakran a csomagolás kelti az első benyomást, nem az étel íze vagy illata? Egy esztétikus, környezetbarát csomagolás nemcsak hasznos, hanem segíti a márka imázsának erősítését is. Még azelőtt megtapasztalhatod az étterem értékeit, hogy megkóstolnád az ételt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG