2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Értékben 3,9, mennyiségben 1,2 százalékkal több árut adtak el a hazai élelmiszerboltok az idei második negyedévben tavaly április-júniushoz viszonyítva; mindkét mutató meghaladja az európai átlagot - közölte európai elemzése eredményét a Nielsen piackutató.

A felmérés szerint ugyanezek a mutatók huszonegy fejlett európai ország átlagában 2,4 illetve 0,7 százalékosak.

Csak a törökök vásároltak többet

Az élelmiszer, háztartási vegyi áru és kozmetikum értékben mért bolti forgalmának hazai 3,9 százalékos növekedése Európában a második legnagyobb arány a törökországi 14,2 után. A magas török mutatónál ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az átlagárak 9,6 százalékkal emelkedtek a második negyedévben - hívta fel a figyelmet a Nielsen.

A magyarországi élelmiszer-kiskereskedelem bevétele ezzel öt egymást követő negyedévben érte el a második legnagyobb növekedési arányt Európában.

Négy országban csökkent az élelmiszer-kiskereskedelem eladása értékben is, mennyiségben is. Az értéket tekintve Svájc a sereghajtó 2,1 százalékos visszaeséssel, amit Finnország követ 2,0, Görögország 1,2 és az Egyesült Királyság 0,8 százalékos csökkenéssel. A mennyiségi eladás csökkenése 1,1 és 0,4 százalék között mozog a négy országban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A Spar zöld jövőt épít mindannyiunkért
PR | 2025. július 8. 15:13
Tudtad, hogy bevásárlás közben is tehetsz a bolygóért? A Spar fenntarthatósági programjaival minden apró lépés számít – és ebben te is részt vehetsz.
Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
Vásárló Kiderült, melyik márka tarol a hazai újautó-piacon
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 11:10
Megőrizte első helyét a BMW a prémium márkák mezőnyében az első fél évben.
Vásárló Ha benzines autója van, kárörvendhet a hétvégén!
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 12:03
A nagykereskedelmi árváltozás csak a dízelt érinti negatívan.
Vásárló Hogyan egyensúlyozz teljesítmény és pihenés között az üzleti életben?
Márkázott tartalom | 2025. július 3. 13:46
A mai üzleti világban gyakran előfordul, hogy a teljesítményt minden elé helyezzük, még akkor is, ha ez hosszú távon a jóllétünk rovására megy. Valójában az igazi siker kulcsa abban rejlik, mennyire tudatosan képes valaki pihenni és regenerálódni. A határidők betartása nem elég, figyelmet kell fordítani arra is, hogyan lehet feltöltődni a mindennapi terhek okozta stressz után.
Vásárló Mit üzen a cégéről, ahogyan a véleményekre reagál?
Márkázott tartalom | 2025. július 2. 12:00
Amikor valaki új szolgáltatót keres, az első útja gyakran a Google vagy a Facebook értékelésekhez vezet. Ez az első benyomás pillanatok alatt eldöntheti, hogy az érdeklődőből lesz-e vásárló. Az online térben a visszajelzések nemcsak szavak, hanem bizonyítékok. A minőségre, a hozzáállásra, és arra, hogy egy vállalkozás valóban figyel-e ügyfeleire.
Vásárló A szemüveg helyes ápolása a lehető legegyszerűbben
Márkázott tartalom | 2025. július 2. 11:23
A szemüvegesek számára nem csupán egy stílusos kiegészítő a szemüveg, hanem mindennapjaik fontos kelléke. Ha nem vigyáznak rá megfelelően, az akár az életminőségük romlásához is vezethet. 
Vásárló LED izzók: a modern otthon kedvenc fényei
Márkázott tartalom | 2025. július 1. 12:50
Az ember gyakran elgondolkodik azon, hogyan tehetné még hangulatosabbá a lakását. Az enerigatakarékos technológiák, mint például a LED izzók, egyre népszerűbbek a fenntarthatóság iránt elkötelezett háztartásokban. A hagyományos fényforrások helyett sokan döntenek a melegséget sugárzó sárga LED izzók mellett, amelyek nemcsak hogy energiatakarékosak, hanem otthonunk eleganciáját is növelik. A sárga fényben fürdő helyiségek valódi komfortérzetet teremtenek.
Vásárló Segítség a hétköznapok hősnőinek – így lehet könnyebb a házimunka
Márkázott tartalom | 2025. július 1. 11:18
A mai világ egyre többet beszél az egyenlőségről, mégis sok otthonban ugyanaz a régi forgatókönyv ismétlődik: a háztartás terhei szinte teljes egészében a nőkre nehezednek. A mosás, a főzés, a takarítás és az ezekkel járó döntések észrevétlenül falják fel az időt és az energiát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG