4p

Legendás dán labdarúgó egyesület felkészülését segíti idéntől a BioTechUSA: a tisztán hazai tulajdonú étrendkiegészítők gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégcsoport Dánia egyik legmeghatározóbb futballklubja, a Brøndby IF hivatalos táplálékkiegészítő partnere lett.

Az együttműködésnek köszönhetően a csapat felnőtt férfi és női játékosai is a BioTechUSA termékeinek és szakértelmének támogatását élvezve kezdték meg a szezont. 

Az 1964-ben alapított Brøndby IF az 1980-as évek második felére már a dán futball megkerülhetetlen együttesévé vált, majd nem sokkal az 1985-ös első dán bajnoki cím megszerzése után a nemzetközi porondon is debütált, épp a magyar Budapest Honvéd együttesét legyőzve szerezte meg az első nemzetközi győzelmét, később pedig az 1990-91-es szezonban az UEFA Kupa elődöntőjéig meneteltek. Nem a Honvéd elleni siker az egyedüli magyar szál a Brøndby IF történetében, hiszen a 2016-2017-es szezonban két magyar is fontos szerepet játszott a klub életében. Bódog Tamás ugyanis az idényben másodedzőként segítette Alexander Zorniger vezetőedzőt, és ugyanebben a szezonban érkezett az RB Leipzigtől kölcsönben Kalmár Zsolt, akkori magyar válogatott labdarúgó, aki a dán kupa negyeddöntőjének utolsó perceiben szerzett góljával kiejtette az ellenfél, a Randers FC csapatát és az elődöntőbe lőtte a Brøndby-t. Kalmár Zsolt neve pedig a mai napig szerepel a Brøndby stadionjának dicsőségfalán, mely a klub színeiben pályára lépett válogatott játékosokat listázza. 

 Új partnerség
Új partnerség
Fotó: BioTech USA

A 2024-2025-ös szezonig a Brøndby IF férfi csapata mintegy 11 alkalommal nyerte meg a dán bajnokságot, emellett pedig a dán kupát is 7 alkalommal emelhette a magasba az együttes. A BioTechUSA-val kötött együttműködés azonban nem csupán a férfi, hanem a női játékosok támogatására is kiterjed, a dán klub női első csapata pedig szintén kiemelkedően teljesít: eddig 12 alkalommal nyerték meg a dán bajnokságot, 11 alkalommal pedig kupagyőztesként végeztek a dán női kupa kiírásaiban, mindezek mellett pedig a 2014-2015-ös szezonban a női Bajnokok Ligájában elődöntőig jutottak. 

„Szakmai stábunkkal szoros együttműködésben kerestük a megfelelő táplálékkiegészítő-partnert mind a férfi, mind a női csapatunk számára. A legmegfelelőbbet pedig az egyik meghatározó, vezető márkában, a BioTechUSA-ban találtuk meg. Nagy örömmel üdvözöljük őket a Brøndby IF új partnereként” – mondta Martin Sahlertz, a Brøndby IF értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója.

A BioTechUSA az élsportban 

A BioTechUSA-cégcsoport sportszakmai együttműködéseire nem egyszerű szponzorációkként tekint, ugyanis valódi, sportágspecifikus szakmai támogatást nyújt a velük együttműködő különböző sportszervezeteknek. Olyan egyesületek tudhatják már maguk mögött a magyar vállalatot, mint az FC Barcelona, az FC DAC 1904 Dunaszerdahely, az Újpest FC, az OSC Újbuda, a Falco KC Szombathely, a Magyar Paralimpiai Bizottság, vagy immáron a Brøndby IF. A cégcsoport továbbra is nyitottan áll azon hazai és nemzetközi sportcsapatok előtt, akik a BioTechUSA termékeivel és szakértelmével támogatnák szervezetük sportsikereit. 

Bővebben a BioTechUSA-cégcsoportról     

A magyar tulajdonban lévő BioTechUSA-cégcsoport Európa egyik legnagyobb és legdinamikusabban növekvő étrend-kiegészítő, sportruházat és speciális élelmiszer gyártójaként és forgalmazójaként jelenleg több mint 100 országban, 49 webshoppal, 330 franchise üzlettel, 1900 munkavállalóval és 4500 partnerrel van jelen. A BioTechUSA-n túl a cégcsoporthoz további négy márka tartozik: az edzőtermi edzés iránt hosszú távon elkötelezettek márkája, a Scitec Nutrition, Magyarország több mint 20 éves étrendkiegészítő webáruháza, a Builder; az egyedi keverőpalackokat gyártó ShakerStore és a multibrand vitamin-webáruház, a VitaminShop. A vállalat aktuális termékkínálata több mint 2000 termékből áll, így támogatva a legkülönfélébb vásárlói célokat, legyen szó fogyásról, izomtömeg-növelésről vagy teljes életmódváltásról. A vállalat aktív adományozási tevékenységet is folytat, mely során többek között egészségügyi dolgozókat, rászorulókat és nonprofit szervezeteket támogat.      

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG