1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Mától azok is kezdeményezhetik a jegyárak visszatérítését, akik későbbi időpontra váltottak jegyet, és bankkártyával fizették ki az ellenértékét. Érdemes előre begyűjteni minden kapcsolódó dokumentumot, a visszatérítés még így is 3 hónapba telhet. Aki nem bankkártyával vásárolt, tovább is várhat.

A Magyar Bankszövetség egységes eljárásrendet készített elő tagbankjai számára a Malév leállása kapcsán felmerült bankkártyás kérdésekben. Eszerint a Bankszövetség megerősíti, hogy mindazok, akik bankkártyájukkal vásároltak Malév jegyet, a hatályos bankkártyás szabályoknak megfelelően a repülőjegy teljes árának visszatérítését kezdeményezhetik a bankkártyájukat kibocsátó banknál.

A szövetség az elmúlt napokban sikeres egyeztetéseket folytatott az érintett piaci szereplőkkel. Ennek eredményeként egyértelművé vált, hogy hétfőtől kezdődően a későbbi időpontra váltott jeggyel rendelkező utasok is kezdeményezhetik a visszatérítést.

Hogyan indítsuk el a visszatérítési folyamatot?

Aki bankkártyával vásárolt Malév-repülőjeggyel rendelkezik, a jegy árának visszatérítése érdekében vegye fel a kapcsolatot a kártyakibocsátó bankjával. Érdemes előzetesen informálódni az ügyfélszolgálatokon a szükséges dokumentumokról; alapesetben az elektronikus repülőjegyre, számlára, az utazás részleteinek leírására, esetleges levelezésre, és általában a helyszínen reklamációs nyomtatvány kitöltésére van szükség. Ezek alapján kezdeményezhető a bankkártyás panaszeljárás.

Fontos, hogy a többszereplős, nemzetközi folyamat az ügyfelektől minél pontosabb dokumentációt és türelmet kíván, ugyanakkor a bankoknak igen jelentős adminisztrációs feladatot jelent - hívja fel a figyelmet a Bankszövetség. Az átfutási idő esetenként eltérő. A visszatérítés a nemzetközi bankkártyás szabályoknak megfelelően történik meg, várhatóan 3 hónapon belül.

Az ügyfeleknek a visszaigénylési folyamattal kapcsolatban költségtérítést nem kell fizetniük, az adminisztrációs költségeket a bankok viselik.

Mit tegyen, aki nem bankkártyával fizetett?

A készpénzes vásárlókra más szabályok vonatkoznak, mint a bankkártyásokra; a Malév honlapján olvasható tájékoztató szerint nekik az alábbiak szerint kell eljárniuk:

  • ha utazási irodában készpénzért vagy átutalással vásárolta repülőjegyét, március 2-ig nyújtsa be visszatérítési igényét az utazási irodához;
  • ha utazási irodában repülőjegyet is tartalmazó utazási csomagot vásárolt, forduljon igényével az utazási irodához;
  • ha Malév irodában készpénzért vagy átutalással vette repülőjegyét, küldje kárigényét a malev@malev.com e-mail címre vagy a 1476 Budapest, Postafiók 79. címre.
  • más légitársaságok által a Malév járataira kiállított jegyek esetében forduljon az értékesítő légitársasághoz;
  • ha a Malévra szóló törzsutas jegyéhez kapcsolódó adókat és illetékeket átutalással teljesítette, küldje kárigényét malev@malev.com email címre vagy a 1476 Budapest, Postafiók 79. címre.
  • ha más légitársaságra vásárolt Malév törzsutas pontokért jegyet, érdeklődjön az adott légitársaságnál;
  • Malév repülőjegyen más légitársaság járatára kiállított utazás esetében küldje kárigényét a malev@malev.com email címre vagy a 1476 Budapest, Postafiók 79. címre.

Az igények megtérítésére előreláthatóan a várható felszámolási eljárás keretében, a hatályos jogszabályok szerint kerülhet sor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Mit tesz valójában a klímával a mesterséges intelligencia?
Wieder Gergő, Ignácz Péter | 2026. március 11. 17:03
A mesterséges intelligencia (AI) egyszerre növeli a villamosenergia-igényt és nyit új utakat az emissziócsökkentésben. Döntéshozói szinten ezért nem az a kérdés, hogy jó-e vagy rossz-e az AI, hanem az, hogy milyen energiaforrással működtetjük, mennyire hatékonyan futtatjuk a modelleket, és milyen, mérhető klímahatással rendelkező felhasználásokra irányítjuk a számítási kapacitást.
Vásárló Mikor segít, és mikor árt egy rosszul megválasztott gyógyászati segédeszköz?
PR | 2026. március 10. 13:58
Az Értéksziget szemlélete szerint az otthonápolásban a gyógyászati segédeszköz-választás nem egyszerű vásárlási döntés, hanem betegbiztonsági kérdés. A jól megválasztott eszköz támogatja az önállóságot és tehermentesíti a családot, a rosszul megválasztott viszont fokozhatja a kockázatokat és súlyosbíthatja a mindennapi nehézségeket.
Vásárló Hogyan segíthet az SMS küldés vállalkozásunk fejlesztésében?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 11:02
A mobiltechnológia térnyerése az elmúlt években drámai módon átalakította az üzleti kommunikációt. Az SMS küldés az egyik leghatékonyabb módszer, amely új utakat nyit meg az üzleti életben. Manapság a mobiltelefon az emberek állandó kísérője, így az azonnali üzenetek célzottan érik el a közönséget, internetkapcsolat nélkül is.
Vásárló Hogyan válasszunk CBD kapszulát?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 10:46
A CBD kapszulák az utóbbi években váltak valóban népszerűvé a kender alapú készítmények piacán. Ezek a kis kapszulák könnyen alkalmazható megoldást kínálnak azoknak, akik szeretnék élvezni a kannabidiol kedvező hatásait anélkül, hogy az adagolás miatt aggódnának. 
Vásárló A japán matcha tea titkai: történet, termesztés és élvezet
Márkázott tartalom | 2026. március 3. 11:03
A japán matcha tea egy olyan ital, amely méltán vált világszerte híressé. Nem csupán Japán kulturális öröksége, hanem az egész világot meghódította különleges, zöld színével és egyedi ízvilágával. Vajon mi állhat ennek a különlegességnek a hátterében? Az egészséges életmód előnyeit keresők számára az élénkítő hatása mellett számos jótékony hatással is bír.
Vásárló A korszerű kertgondozás titkos fegyverei: hogyan válassz robotfűnyírót?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 12:33
Az innovatív technológiai fejlődéssel a kertészkedés új szintre lépett. Gondoltál már arra, hogy a mindennapi kerti teendők nehézségeit könnyedén átvészelhetnéd egy intelligens robotfűnyíróval? De mégis, melyik modell passzolhat legjobban a te kerted igényeihez? 
Vásárló Hogyan készíts egyedi montázs vászonképet?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 11:43
Az otthon dekorálása szinte végtelen lehetőségeket kínál. Miért ne tehetnéd még személyesebbé saját fotóidból összeállított montázzsal? Ez az ötlet egyre népszerűbb az elmúlt években, hiszen ki mástól várhatnánk, hogy a személyes pillanatok értékét az otthonunk falán adja vissza, mint saját magunktól? Talán már eszedbe is jutott, hogyan kezdj bele egy ilyen projektbe.
Vásárló Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a napsugárzás hiánya?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 10:30
A modern életvitel számtalan kihívást tartogat. Az egyik ilyen, hogy egyre kevesebb időt töltünk a friss levegőn, mivel sokan az iroda vagy az otthon falai közé zárkóznak. Ennek következményeként szervezetünk kevesebb természetes fényhez jut, ami komoly hatással lehet az egészségünkre. 
Vásárló Családi kikapcsolódás a saját kertben: otthoni lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 12:01
Az utóbbi években egyre több családban tapasztalható, hogy otthon töltik szabadságukat, ahelyett hogy elutaznának nyaralni. A hátsó udvar vagy a kert nyújtotta lehetőségek kihasználása kellemes élményeket nyújthat, nem feltétlenül szükséges távoli helyekre utazni a kikapcsolódáshoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG